29. Rész - Ketten együtt!

- Muszáj nekem is mennem? - kérdeztem hisztizve.
Miután leforgott ez az egész ügy, Jessica kijelentette, hogy nem érdekli mit mondok, de az biztos, hogy edzenem kell. Így kerültünk most oda, hogy Any, Will és én terepszínű cuccban készülődtünk az esti táborozásra fent a hegy tetején.
- Beatrice, folytatnom kell a kiképzésedet. Hidd el, én sem ugrálok az örömtől. - felelte gúnyosan William.
Esküszöm, másodpercek választottak el attól, hogy megcsapkodjam kicsit! Miért pont Any és William? Any-vel még annyira sok gondom nem is volt, hiszen Tony mindent elmagyarázott vele kapcsolatban. Na, de Will? Ha beszélgetni kezdtünk, a vége mindig veszekedés lett, nem akarom minden napomat ezzel tölteni.
- Nem vigyázhatnék inkább a lopott Rendfenntartónkra? Úgyis ráérek...
- Ha nem tűnt volna fel, még tegnap este elengedtük, csak te a pasiddal enyelegtél a tornácon. - bökött az ablak felé.
- Beszélgetésnek nevezik William.
Will csak a szemét forgatva folytatta tovább a pakolást. Hogy őszinte legyek, nagyon nem akartam menni. Szerettem táborozni és sportolni is, de ezzel az emberrel képtelenség egy helységben megmaradni. Folyamatosan beszólt valamit, pedig nem csináltam vele mostanság semmi rosszat. Ő jön oda mindig hozzám valami előre kitervelt beszéddel, ami megjegyzem, néha eléggé gázra sikerül. Én természetesen végighallgatom, mert mindig arra neveltek, hogy hallgassam végig az embereket, a véleményüket már viszont nem muszáj meghallanom. Anyukám is mindig úgy tett, mintha nagyon érdekelné egyes polgárok véleménye és eljöttek a palotába csak azért, hogy szörnyű dolgokat vágjanak anya fejéhez. Aztán mindig nevetve jött ki a teremből és csodáltam emiatt! Ő csak a fontos dolgokra figyelt fel, nem pedig az ilyen marhaságokra. Apa véleményét például, mindig meghallgatta és próbált is változtatni a hozzáállásán. Velem az volt a baj, hogy soha nem hallgattam senkire. Mindig azt csináltam, ami nekem tetszett, még most is ilyen vagyok... Egyedül anyára hallgattam, aki néha piszkosul kimondta mit gondol rólam. Olyankor mindig bezárkóztam a szobámba és listát készítettem a fejemben, minden rosszról, amit elkövettem. Minden egyes ilyen listámat elraktároztam és akárhányszor készítettem ilyet, mindig új ember ként léptem ki a folyosóra.


Az úton felfelé, próbáltam lemaradni a többiektől. Any és William nagyon jól mulattak ketten, nem volt szükségük rám. Szörnyen hiányzott Tony és a közelsége. Mostanában inkább vele vagyok, mivel Jessica folyamatosan leráz, Will ordibál velem, Any pedig rám se néz. Jól tudom, hogy haragszanak rám, csak nem vallják be. Nem én kértem arra őket, hogy vigyázzanak rám, ezért nem okolhatnak engem, de ők mégis ezt teszik. Bárcsak érteném, miért...
- Beatrice, olyan intelligensen botorkálsz fölfelé. Lehet, hogy kiráynő vagy, de itt most mászni kell! - szólt hátra William nevetve.
- Legalább nekem van olyanom. De amikor Isten az intelligenciát osztogatta, te a vécén voltál? - kiáltottam vissza.
Ez után, már egy szava sem volt. Azt hiszi, hogy csak ő tud ilyen jó kis beszólásokat, pedig nekem is van pár a tarsolyomban, még anyától. Apával folyamatosan piszkálták egymást, néha olyankor is, mikor fontos tárgyaláson ültek. És még rám mondták, hogy én vagyok a gyerek! Az első szavam se a papa, vagy mama volt, mint a többi gyereknek. Jessicával még ma is nevetünk, ha eszünkbe jut.

Az út a hegy tetejére számomra könnyen ment, de Any miatt megálltunk kétszer, amiért nem tudom őt hibáztatni, William is pont a legkövesebb útvonalon vezet fel minket! Végtére is, sebesülés nélkül megúsztuk. William éppen a sátorral szerencsétlenkedett, én pedig egy fa árnyékában ültem és őt néztem. Újabb sátrakat találtunk csak a boltban, mi pedig csak a régebbiekhez értünk.
- Jól szórakozol? - kérdezte Will ingerülten.
- Nagyon jól! - nevettem. - Élvezet bámulni, ahogy szenvedsz.
Még pár percig elnézegettem, de aztán felálltam segíteni neki, mivel nem vagyok bunkó. Ráadásul, az én segítségemmel többre jutottunk. Mire Any visszaért a pillecukorral (persze repült, mivel voltunk olyan bambák és elfelejtettünk hozni), már el is készült mind két sátor és a tüzet is meggyújtottam. Leültünk a tábortűz mellé és felszúrtuk a pillecukrot egy faágra.
- Na, akkor most jöhetnek a háborús sztorik! - kiáltotta William.
- Soroljad csak, majdnem az összesen részt vettem! - válaszolta izgatottan Any.
- Hmm... Mondjuk Alfák a Démonok ellen?
- Nem sok hiányzott, hogy kikészítsem az egész klánt. De aztán a főnökünket megölték és mindenki visszavonult.
Felkapott egy faágat és kettétörte a térdén, a hatás kedvéért.
- Beatrice? Neked van valami jó sztorid? - kérdezte Will.
- Nekem eddig csak egy háborúban volt részem még egy évvel ezelőtt... Anyuékat ott vesztettem el. - suttogtam.
- Ha nem akarod, nem kell elmesélned. - nyugtatott Any.
De én el akartam mondani nekik... Ideje tudnia végre valakinek.
- Nem, semmi gond... Reggel arra keltem, hogy apa véres kézzel felkap az ágyról és rohan velem a pince felé. A sokktól semmit nem tudtam kinyögni, azt sem értettem apa mit magyaráz. Csak annyit értettem belőle, hogy megtámadták a palotát. Meg akartam kérdezni hol van anya, de képtelen voltam rá... Apa egy idő után letett és a kezemnél fogva húzott tovább. Mielőtt odaértünk volna a lejáró elé, apát meglőtték és eltalálták a lábát. Még a szavaira is emlékszem... "Beatrice, drága kislányom, most menekülj... Menj a pince legmélyére és addig ne gyere fel, még nincs sírí csend megértetted? Nem halhatsz meg, neked élned kell! Anya és én majd vigyázunk rád odafentről. Fuss!" Ekkor láttam utóljára az apámat. Anyával soha nem tudtam meg, mi is történt igazából. Apa jól tudta, hogy megtámadják majd a palotát, csak éppen azt nem, hogy olyan hamar. Mint kiderült, későn kaptuk meg az értesítést, nem volt időnk már felkészülni. Az emberek berontottak a palotába és mindent leromboltak. Hát... Ez az én kis történetem.
Ezután egy darabig csöndben ültünk, csak a tűz lobogása hallatszott és a madarak csicsergése. Ezt még soha nem meséltem el senkinek, még Jessicának sem, pedig ő az Őrzőm. Azt akartam, hogy titokban maradjon... Egy azért, mert piszkosul fájt róla beszélni! Kettő, mert ezek voltak az utolsó emlékeim a szüleimről...

Miután jól teleettük magunkat, még kicsit kint maradtunk vicces történeteket mesélni, de nem igazán voltam vicces kedvemben. Tudom, hogy csak engem próbálnak felvidítani, de ez most maga a lehetetlen. Engem ilyenkor egyedül anya tudna felvidítani, aki már nincs itt.
- Na jó, azt hiszem én alszom egyet. Holnap hosszú napunk lesz. - ásított Any.
- Én még maradok egy kicsit. Az esti csillaglesésem ma sem hagyom ki. - mosolyogtam rá.
Any vetett felém egy álmos félmosolyt, majd bemászott a sátrunkba. Egy szikla mellé lekuporodtam és elkezdtem csodálni a csillagokat, amik ma is olyan fényesen ragyogtak, mint mindig. A szívem legmélyén, mindigis úgy gondoltam, anyáék egy csillagban élnek tovább. Tudom, hülyeség, de én valamiért ezt gondolom. Egyszer megkérdeztem apát, mi lenne, ha nem ember és ő azt válaszolta, hogy csillag. Anya meg én nem értettük miért és még ma sem értem, de anya megértette. Ezért is került apa mellé az éjjeli égboltra.

- Túl tökéletesek igaz? - ült le mellém William.
Bánatosan felnéztem rá, majd vissza a csillagokra.
- Hihetetlen, mennyi mindenre emlékszel... - feleltem boldogan.
- Beatrice, hidd el, nekem is nehéz volt a szüleim nélkül. Apám kidobott a palotából, mert nem akartam király lenni, szerinted most miért mulasztom az időmet hülyékkel?
Kínomban már csak nevetni tudtam. Tényleg hülyék vagyunk, ez igaz. Észrevettem, hogy nem csak anya az egyetlen, aki tud segíteni. William mindig megnevettetett, még olyankor is, ha egészen a gödör mélyén voltam.
- És édesanyád? - kérdeztem.
- Valahol máshol van... Valaki mással. - húzta fel a vállát. - Anyám csak megszült, aztán hagyta, hogy apa neveljen, ő pedig szépen lelépett Lord Trip-vel. Valahol Ázsiában tanyáznak. Szóval át tudom érezni a fájdalmadat. Igaz, az enyéim nem meghaltak, de az én sztorim is olyasmi... De még mindig van szerető családod! Itt vagyunk neked mi! Tudom, hogy néha elgondolkozol rajta, miért nem éljük a saját kis nyomorult életünket... Hát azért, mert a mién nem értékes annyira, amennyire a tiéd. Gondolunk mi magunkra is emellett... Csak gondolj bele! Mi lenne, ha az Alfák vennék át a trónt? Szörnyű életünk lenne és előbb, vagy utóbb, mindenki éhezne, nem lenne munka, se pénz. Aztán mi következik? A halál. Jobban járunk veled, ezért is védünk meg, a saját érdekünk miatt. - nevetett.
Jól tudtam, hogy nem csak ennyi az oka. Nem azért maradtak velem, mert nekik jó, hanem azért, hogy NEKEM jó legyen. Egy ideig csak ültünk, végül Will megszólalt.
- Ketten együtt? - nyújtotta felém a kezét.
- Ketten együtt.
Én pedig boldogan fűztem össze ujjainkat.

28. Rész - Új királynő a trónomon.

Azt hiszem, hét éves lehettem, mikor először találkoztam egy Rendfenntartóval. Miatta kellett levágatnom a hajamat, ami egészen a térdhajlatomig ért. Akkor még nem tudtam, hogy ellenőrizni akar. Mivel a trón rám várt, muszáj volt néhány elvárásnak megfelelnem. A férfi neve Mark volt és eleinte még nagyon kedves volt velem, aztán kezdtem felnőni és észrevettem, hogy valamit nem túl jól csinálok. Egy gyilkost próbált nevelni belőlem. Hála istennek, itt voltak a szüleim, akik visszahúztak és a fejembe ordították, hogy "Hé, te gyerek! Rossz irányba mész, vedd már észre!". Pedig imádtam a hajamat, mindenki úgy hívott engem, hogy a hosszú hajú hercegnő. De hát persze én akkor még tudatlan és éretlen voltam, nem érthettem semmit. Mára már rájöttem, hogy rossz irányba akartak terelni, de nem sikerült nekik. Mindent el fogok követni, hogy a legjobb királynő válhasson belőlem, mint amilyen anya volt. Ha pár hónappal ezelőtt akartak volna elrángatni a palotába, nemet mondtam volna, de most semminél sem vágyom jobban az igazi otthonomra, ahol már nem várnak a szüleim... Még mindig nem sikerült felfognom, pedig eltelt két év. Bár nekem egy egész élet se lesz elég arra, hogy elfogadjam ezt. Senki sem maradt nekem, csak a nénikém. Tényleg, a nénikém!
- Jessica, meg kéne állnunk Gertrude nénikémnél, el kell hoznunk onnan, mielőtt ezek találják meg! - böktem a csomagtartó felé.
Ez egy szép hosszú történet, mit keres a mi csomagtartónkban egy Rendfenntartó. Hát... William és Tony annyira beparáztak, hogy elfogtak egy újoncot, betapasztották a száját és bekötötték a szemét. Bárcsak máskor is ilyen bátrak lennének, bár ezt most inkább félelemből csinálták.
- Persze, amúgy is arra megyünk, semmi akadálya. Három órán keresztül menekültünk a barmok elől, de semmi gond. Viszont nem érdekel ki mit mond, meg fogok állni kávét venni! - nézett végig rajtunk.
A nénikém házánál voltunk, mikor megláttam, hogy az ajtó félig nyitva, a tiarája pedig az ajtó előtt hevert, egy levéllel mellette.

Beatrice!
Még hagytak annyi örömöt nekem, hogy megírjam neked ezt a levelet. A sok nagyképű... Na, de most nem róluk szeretnék beszélgetni, azt megtehetjük később is, remélem... Berontottak a házba és téged kerestek, valahonnan rájöttek, hogy nálam vagy. Nem mintha olyan meglepő lett volna... Hiszen már csak én maradtam neked és kötelességem rád vigyázni, mivel én felelek érted. Anyád a lelkemre kötötte, hogy kicsinál odafentről, ha nem tudlak megvédeni. És mint te is tudod, édesanyád mindig igazat mond! Úgy szeretlek téged, mint a saját lányomat. Ezért is tettem azt, amit tettem. Eljöttem velük. Inkább átélem én a szörnyűséget azon a helyen, nehogy neked kelljen. Látod milyen jószívű nénikéd van? Ráadásul régebben jártam azzal a farokkal... A kígyóval. Életem legrosszabb két hónapja. 18 éves kis hercegnő voltam, nem értettem semmihez, csak a pasikhoz. Ha most visszagondolok, el akarom hányni magamat. Szörnyű volt... Na, mindegy. A lényegre térek. Nem jöhetsz ide helyettem, még most nem. Szeretném én átvenni az irányítást pár hónapra, hogy elkerüljétek a bajt. Meg tudok majd akadályozni pár akciót remélhetőleg... Végső esetben, kicsinálok mindenkit. Anyád és én is részt vettünk a Képzőn és mi végig is csináltuk! Nem bántásból mondom ezt most neked Bea, de sajnos ez a te életed. Rohangálás egyik országból a másikba. Erős vagyok és makacs, pont mint a testvérem. De mindenki őt akarta királynőnek és hát mit ne mondjak... Fülig szerelmes volt apádba, csak miatta indult a Képzőn. Csak akkor mehetett hozzá, ha megcsinálja. Aztán nézd meg, hová került. Nem is igazán bántam, hiszen csodás életem van, csodás emberekkel. Kivéve ezekkel a barmokkal, komolyan mondom, ki kéne írtani mindet! Kemény gyereknek hiszik magukat, aztán mit tudnak felmutatni? Semmit. Nem is idegesítem magam, még ráncos leszek! Amint tudok, írni fogok, hogy mennek itt a dolgok. Remélem Ines még a palotában van, csak rá számíthattunk mindig. Légy erős Beatrice! Szeretlek!
Ölel: A szexi nénikéd. 

A hatás kedvéért, még egy puszit is nyomott a lapra, a rúzsos szájával. Imádtam a nénikémet, annyira vicces és kedves. Mindig mindenkivel törődött. Igaz, a pasik többségének kitette a szűrét, de legalább szépen köszönt el tőlük, ami nála azt jelentette, "Menj haza, dolgom van". Mind azt hitte, lehet majd köztük valami, de a nénikémet nehéz megnyerni. Ő nem olyan, mint a többi, sokkal érdekesebb. Mindemellett, hatalmas befolyása volt a palotában az Alfáknál. Anya is mindig megtette amit tudott, de abban az időben velem kellett foglalkoznia, ugyanis a szüleimnél szó sem kerülhetett dadusra. Félig igazuk is van ebben, mert akkor a dadushoz szoknék hozzá és őt tekinteném a szülőmnek. Apa azt mondta, inkább szokjon hozzánk, hogy később ne legyen vele annyi gondunk. Minden idejüket velem töltötték, apa nem győzöt ki-be rohangálni a szobámból és az irodájából, de legalább megérte a fáradozásuk. Soha nem voltam rossz a jelenlétükben és mindig szótfogadtam nekik. Teljesíteni fogom a nénikém kérését, még nem fogok visszamenni. Sokkal keményebb nő, mint én és tudom jól, hogy ő aztán mindent helyre tud hozni!

Hajnali egy lehetett, mikor a házunkhoz értünk. Szörnyen éreztem magam a nénikém miatt, nem szóltam senkihez, még Jess-hez sem. Becsaptam magam után az ajtót, aztán leültem a tornácon, szemben a folyóval. Mindig megnyugtatott a hangja, vagy már csak az, ha nézhettem. Vissza akartam menni, de nem tehetem. Akkor tönkretennék mindent, utána a nénikémet és engem is megölnének. Pedig általában, én szoktam jól csinálni a dolgokat. Végre lehetek én a tini és nem pedig a felnőtt.
- Hé csajszi... Minden rendben?
Felnéztem és Tony állt mellettem, aggódó tekintettel.
- Persze, minden oké... Csak azt érzem, cserben hagytam a nénikémet.
Tony mellém ült, aztán szorosan átölelt.
- Dehogy hagytad cserben! Gertrude döntött így, te nem tehetsz róla.
- De meg tudtam volna akadályozni, ha hamarabb ideérek. Akkor senkit nem vittek volna el és együtt lehetnénk. Nekem már csak ő maradt a családomból Tony...
- Nem igaz, mert még mindig van szerető családod. Itt vagyunk mi! Jessica az élete árán is megvédene, ezt te is tudod. Any miattad mutatkozott emberek előtt, pedig tudod milyen hatással vannak az angyalok az emberekre. Azonnal megéreznék, hogy ő nem olyan mint mi.
- Azt hittem William miatt maradt... - húztam gúnyos mosolyra a számat.
- Nem. Rá úgy is tudott volna vigyázni, ha nincs itt. Any-t kiskorod óta ismered. Emlékszel mikor eltűnt az életedből évekre? Az azért volt, mert már rájöttek, hogy angyal és nem mutatkozhat idelent. Nem haragudhatsz rá mert a saját életét akarja élni. Mégis miattad kockáztat. Még a hajadat is visszaváltoztatta, úgy, hogy észre sem vetted.
Végighúztam az ujjaimat az egyik hajtincsemen, ami már pontosan olyan volt, mint régen. Rosszul éreztem magam amiatt, hogy ennyire önfejű voltam...
- Látod? - folytatta. - Nézz körül. Itt vagyunk ezen a helyen lassan két hete, csak miattad. Nem fáradság számunkra, de gondolj csak bele... Szerintem mindenki szíve szerint azt csinálná, amit szeretne. Ha visszaemlékszel, én is miattad hagytam ott a Rendfenntartókat és ezt még élek, nem fogom tudni meghálálni. Nem veszed észre milyen hatással vagy az emberekre. Imádnak téged amióta csak élsz.
- Honnan tudsz te ennyi mindent?
- Azt hiszed én nem olvastam rólad semmit? Mindent tudtam rólad, viszont az újságokban nem ilyen embernek állítottak be téged. Aztán lassacskán kiismertelek és rájöttem, hogy te több vagy ennél. Belédszerettem Beatrice, ez van.
- Legalább nem vagy egyedül ezzel... Régebben annyira féltek tőlem a fiúk, hogy a közelembe se mertek jönni. - mosolyodtam el. - Az első barátom alig merte kinyögni, hogy szeret, mert tudta, hogy a vége vagy az, hogy lekeverek neki egyet, vagy, hogy elküldöm a pics**a.

- Velem miért nem csináltad ezt? - kérdezte nevetve Tony.
- Mert nem akartam ártani annak a helyes kis pofikádnak. Na meg azért, mert túlságosan megszerettelek. - húztam fel a vállam.
Tony boldogan felkapott, majd elkezdett szaladni velem a patak felé. Próbáltam kiugrani a karjai közül, de megerősödött. Már egy ideje nem kondizom, elpuhultam. Lehetetlen volt elmenekülni, ezt nem úszhatom meg. Az egyik pillanatban még a karjai között voltam, aztán már csurom vizesen a patakban.
- Mostmár kvittek vagyunk. - nevetett.
- Tényleg?
Kimásztam a vízből és odarohantam Tony-hoz. Szorosan átöleltem és vives puszit adtam neki.
- Jobban érzed így magad?
- Sokkal! - feleltem elégedetten.

27. Rész - Városi kiruccanás.

Reggel Tony forró csókjaira ébredtem. A hátamon végig, a sebeimen keresztül. Nem igazán érdekelhette a dolog. Végül rátalált egy csikis helyre és hangosan felnevettem.
- Ne, ott ne! Érzékeny pontom!
Tony huncut mosollyal tovább folytatta, mindaddig, még Jess be nem rontott. Kitágult szemekkel bámult minket, én pedig nem tudtam hová bújni szégyenemben. Nem arról van szó, hogy ne éreztem volna jól magam Tony-val, ő túlságosan tökéletes hozzám. Azt hiszem, most az egyszer jól csináltam valamit.
- Szóval... Megbeszélésünk van a házamban, gyertek át, ha összeszedtétek magatokat. - mondta ingerülten Jessica.
Tudtam, hogy valaki meg fog látni minket, de reménykedtem benne, hogy nem az őrzőm fog betoppanni. Túl szokta reagálni az ilyen dolgokat, főleg, hogy ez volt nekem az első... Szerettem Tonyt, ez iránt semmi kétségem nem volt. Mikor William-vel olyan helyzetbe keveredtünk, azt hittem meg lesz. De lehet, hogy ennek így kellett történnie. Gyorsan felálltam és felkaptam magamra a ruhámat, ami a földön hevert.

- Tudod... - kezdett bele Tony. - Elég vadan öltözködsz, ahoz képest, hogy hercegnő vagy.
Mérges szemekkel felé fordultam, hozzávágtam egy párnát, aztán elviharzottam Jess-hez.

Will és Any már szórakozottan ott vártak és mikor megpillantottak, lehervadt a szájukról a mosoly. Gondolom, Jessica már el is árulta nekik, szuper. William olyan csalódottan nézett rám, mint még soha.
- Figyeljetek... - sóhajtottam. - Azt, hogy kit szeretek meg, nem én döntöm el. William, én komolyan azt hittem, lesz köztünk valami és én tényleg szerettelek. Aztán besétált ez az őrült az életembe és mindent felforgatott. Any, én megértem, hogy védeni akarod Williamet és nagyra becsüllek érte. De bármi történik köztem és Will között, te elfordulsz tőlem, pedig megígérted, hogy mindig barátok leszünk.  Jessica... Tudom, te még soha nem éreztél szerelmet. Hidd el, tegnap estig én sem éreztem, csak egy kis részét. De már megértettem... Nektek az igaz szeretetre lenne szükségetek. Abból áll az életetek, hogy rám vigyáztok és ha kell, a nyakatokat is kitöritek értem. William át akarta venni a trónt helyettem, Any két hétig nem repült miattam, te több olyan csontodat is eltörted amikről nem is tudtam, Tony pedig majdnem meghalt... Én soha nem tudtam meghálálni ezt nektek.
- Nekünk már az is nagy ajándék, hogy vagy. - ölelt át hátulról Tony.
Szembe fordultam vele és erősen megcsókoltam.
- Öö... Srácok, én megértem, hogy még dúlnak bennetek a hormonok, de ne előttünk kérlek. - mondta Jess.
Szélesen mosolyogva Tony karjaiba burkolóztam és hallgattam Jessica tervét, ami arról szólt, hogyan is kéne ellógni a városba anélkül, hogy elkapjanak minket. Szükségünk volt pár dologra és sajnos ehhez mindenki kellett.
- Muszáj ilyen béna hacukában rohangálnom? Ebben annyira... Ribancnak nézek ki. - morogtam.
- Egy kicsit többet mutat a kelleténél és? Csak nem halsz bele egyetlen napba. - mondta Jess.
- Na de akkor is... És miért pont vörös? Nem mintha nem állna jól s vörös a hajamban, de én szerettem a régit!
- Látod, ezért nem fognak felismerni. Tudsz te ribisen is viselkedni ha akarsz. Majd Any segít visszacsinálni, ne nyavajogj már annyit!
Duzzogva elindultam kifelé, ahol már ott vártak a többiek. Tony eszméletlenül jól nézett ki, még nem láttam rajta feketén kívül mást. William inkább valami gorillára hasonlított, Any befestette a haját barnára, Jess pedig szintén ribinek öltözött. Jól nézhettünk ki.
- Hát Bea... Még sajnos így is jól nézel ki. - mosolyodott el Tony.
Itt volt az ideje, hogy bevessem magam és ez pont jó időzítés volt, hogy gyakoroljam az új énemet. Lassan odamentem hozzá, kigomboltam az inge felső részét és a füléhez hajoltam.
- Ha nem lennénk közösségben, most nem szabadulnál tőlem.
Végül megfordultam és beszálltam a kocsiba.

Kínosan éreztem magam William és Tony között. A lányok direkt csesztek ki velem. Onnan jöttem rá, hogy Jess csomószor belenézett a visszapillantóba, aztán pedig elkezdett nevetni. Kedvem lett volna megfojtani őket. Már csak a belvárosig kell kibírnom, utána Any meg én beszerezzük mind azt, ami a listán van. Alig vártam, hogy megszabaduljak a többiektől. Kábé egy órával később, megálltunk egy parkolóban, én pedig Tonyn átmászva, kiugrottam a kocsiból.
- Szabadság! - kiabáltam.
- Ne éld bele magad ennyire. - szólt rám Jessica. - Szóval... William, te velem jössz. Any, te menj Bea-val, Tony, te pedig azt hiszem elboldogulsz egyedül. - integetett neki szélesen vigyorogva.
Teljesen megértem, hogy be van rágva rá az őrzőm. Ha tudná mi volt William-vel még régebben... Most nem állnék itt. Any és én vidáman elindultunk az útón és próbáltam úgy járni, mint egy vérbeli ribi.
- Hé lányok!
Megfordultunk és az autóból pár srác kiabált nekünk, az egyik még fütyült is.
- Elvigyünk titeket egy körre? - kérdezték lelkesen.
Az igazi Any és Beatrice, már régen megverte volna őket, de mi most jelenleg olcsó csajszik vagyunk. Amennyire csak tudtam kihúztam magam, felvettem a legszélesebb mosolyomat és odaséltáltam a kocsihoz.
- Drága uraim. A látszat alapján, maguk mind házasok. Vagy az a kis karika a ujján esetleg csak jelkép, vagy valami más? A felesége biztos nagyon örülne, ha megtudná.

- Maga most fenyeget?! 

- Nem, dehogy. Csak közöltem egy tényt. Na gyorsan húzzanak el innen szépen. 

Miután elmentek, Any-vel hangos nevetésben törtünk ki. Ezt is volt alkalmam megélni! 

Beszereztünk minden lehetséges dolgot, amit csak lehetett, aztán visszamentünk a kocsihoz. Még senki nem volt ott, szóval Anyvel felbontottuk a gyrost és szépen elkezdtük enni. Én persze azért hagytam Tonynak egy keveset hazafelé, hiszen tegnap az ő vacsoráját is nekem adta. Annyira cuki és gondoskodó. 

- Szerinted hol az istenbe lehetnek? 

- Fogalmam sincs, bár amennyire ismerem Tonyt, eltévedt. - nevettem el magam. 

Emlékszem, mikor véletlenül betévedt a női vécébe és nem pisilni ment... Soha nem fogom elfelejteni azokat az arcokat. Azt hiszem, csak pár percig várakozhattunk, mikor megjelent Jessica. 

- Hol van William? - kérdezte Any idegesen. 

- Nyugi SuperGirl, még azt mondta elintéz valamit és jön. 

Gyanús volt nekem ez az egész... Ha Will azt mondja elintéz valamit, annak a vége vagy az, hogy meghal valaki, vagy, hogy egy életre kitiltanak minket az országból. Nem hazudok, kétszer már megtörtént, ezért nem megyünk Európába. 

- Indulhatunk? - érkezett meg Tony is. 

- Még Will nincs itt... 

- Megyek és megnézem. Várjatok itt! - mondta Jess. 

Még Jessica szinte oda se ért teljesen, mikor visszafordult és futni kezdett. 

- Gyorsan! Szálljatok be a kocsiba és indulás innen! - kiabálta. 

Nem kellettek szavak, hogy tudjam, rámtaláltak a Rendfenntartók. 

26. Rész - Döntés, pillanatnyi érzelem alapján.

Már két hete itt csövezünk az erdőben és a drága Jessicánk, mindenkire rábízott valamit. William és Tony fát vágni mentek, bár az első nap lila foltokkal, vérző sebekkel és felrepedt szájjal tértek haza. Nem is értem, miért kell állandóan verekedni miattam, egyáltalán nem érek annyit. Any takarított, Jess mosott én pedig főztem, bár a kaja nem éppen öt csillagos szállodába való volt, de Any azért megdícsérte. Jessica viszont minden este kilopakodott a fák közé hányni. A hátammal már nem volt gond, tudtam menni és végre ki is tudtam húzni magam. Eleinte csak görnyedten közlekedtem, úgy néztem ki, mint egy öregasszony. Tegnap Tony és én találkoztunk egy erdésszel. Tájékoztatott minket arról, hogy mire kell vigyáznunk. Persze mi szakadtunk a röhögéstől, mikor eszünkbe jutottak a farkasok, de addig szívózunk egyébként, még össze nem futunk az egyikkel... Nem szeretném átélni a Piroska és a farkas sztorit. Utána egy évig hallgathatnám Jessicát, hogy ő megmondta. Éppen ebédhez készültem megteríteni az asztalt, mikor William berontott Anyvel.

- Mi a helyzet? - kérdeztem meglepetten.

Any erősen oldalba bökte Will-t, de még akkor sem szólalt meg.

- A kedves herceg, majdnem összeverte a fafejű barátodat. Azt hiszem, itt az ideje, hogy komolyan elmondd neki, mit érzel! Ez így nem mehet tovább, én pedig nem fogom bámulni, ahogy ez a két paraszt üti egymást! Szóval ha megkérhetnélek, áruld el neki, mi az igazság. Én addig megyek és meggyógyítom a pasid.

Egy utolsó mérges pillantást vetett Will felé, aztán pedig kiviharzott a szobából. Nem tudtam, hogy kéne elkezdenem. Egyenesen mondjam a szemébe, hogy nem érzek iránta olyan erős szerelmet, mint ő? Ennyire nem vagyok bunkó.

- William, mire jó az, ha állandóan szétveritek egymást? - sóhajtottam.

- Nem mindegy az neked Beatrice? - kérdezte flegmán.

- Na jó... 

El akartam menni onnan, de Will visszatartott.

- Én jobb voltam neked! - ordította.

- Nem! Soha nem voltál jó nekem! Akárhányszor rámnézett valaki, te már elrángattál onnan és nem hagytál élni!

- Nem tehetek róla... Felidegesít, ha valaki ÚGY bámul rád! Nem vetted észre, hogy csak kihasználni akartak? Szerinted minek van itt Tony is? Azt hiszed kellesz neki? Nálad sokkal jobbat találhatna a Rendfenntartók között!

- És újabb szép beszólás William Ashwood-tól! Tapsot emberek! Először is... Kordában kéne tartanod az érzéseidet. Nem megoldás, ha erőszakhoz folyamodsz. Ha Tony rosszat akarna nekem, már megtette volna. Szerinted akkor őt is elkapják és cellába zárják velem együtt? Mindenkiben csak a rosszat látod, soha nem nézel tovább! Benned is rengeteg rossz dolog van, több mint gondolnád és bennem is! Mindenkiben van hiba, de te esélyt sem adsz Tony-nak! Nem is ismered, azt sem tudod milyen volt a gyerekkora. Semmit nem tudsz róla, én viszont igen. Legalább csak próbáld megismerni Will... Ő még egyszer sem mondott rólad semmi rosszat, még akkor sem, mikor azt hitted ő csókolt meg. Én léptem félre és tudom, hogy hibát követtem el, de ne őt okold miatta, ő nem tehet semmiről. Másodszor pedig... Nálam nem találna jobbat, mert én vagyok az, aki jó útra térítette. Szóval kérlek, ne ítélkezz. Nézz jó mélyen magadba és utána beszélj. Magadban keresd a hibát, ne másban.

Mielőtt megszólalhatott volna, mérgesen ott hagytam a konyhát és próbáltam minél hamarabb köddé válni. 

A "kis" veszekedésünk után, felrohantam a szobámba és lerogytam az ágyamra. Próbáltam rendezni a gondolataimat, de túlságosan zavaros volt minden. Pár perc némaság után, kopogtak az ajtómon. Készen álltam elküldeni mindenkit a francba, de a következő pillanatban Tony feje bukkant elő az ajtóban. 

- Bejöhetek? - kérdezte. 

- Már megtetted - mondtam fáradtan és megvártam ameddig beljebb jön. 

- Minden rendben? 

- Ezt inkább te mondd meg nekem! - mondtam és mérgesen a sebes arcára pillantottam. 

Gyorsan felpattantam és fél kezemmel megérintettem a szeme alatti foltot. Halkan felszisszent, majd mélyen a szemembe nézett. 

- Szeretlek. - suttogta és közelebb hajolt. 

A szája annyira közel volt az enyémhez, hogy köpni-nyelni nem tudtam. Hírtelen kezdett el közeledni felém én pedig nem tudtam mit tegyek. Furcsa módon, nagyon kívántam, hogy hozzám érjen. Eleinte mondogattam magamnak, hogy sosem leszek szerelmes, pláne ilyen emberbe, mint Tony. Tulajdonképpen ősi ellenségemnek kéne lennie. De mindenki tudja, hogy én soha nem voltam normális. Mindig csak saját magammal foglalkoztam és nem jöttem rá, hogy valójában ha nem lett volna itt az őrzőm, senkim se lenne. Egyedül kellett volna átbarangolnom ezen a sötét időszakon. Mondogathattam én magamnak, hogy boldog leszek, nem lettem volna az.
- Szeretlek... - suttogtam.
És akkor megcsókolt... Annyira lassan és finoman csinálta, hogy eszembe juttatta velem, mennyire értékes is vagyok. Lassan lehúzta rólam a pólómat és lágy csókot nyomott a hasamra. Teljesen elaléltam tőle... Többet és többet akartam ennél, sokkal. Az övé akartam lenni, hozzá akartam tartozni. Először azt hittem, William az, akivel le kell élnem az életem és azt, hogy ő lesz a gyermekeim apja. De egyre jobban kezdem azt hinni, hogy döntést hoztam, pillanatnyi érzelem alapján. El voltam foglalva azzal a tudattal, hogy egy idősebb srácnak kellek. Sznob voltam, bunkó, felszínes és önző. Finoman lelöktem az ágyra és elkezdtem csókolgatni a nyakát.

Tipikus pasi parfüm illata volt, minden lányt magához vonzott volna. De ő mégsem tette. Engem választott a sok szép és szexi lány helyett. Már kezdem megérteni, mit jelent az a szó, hogy tartozni valakihez. Kívánom minden lánynsk legyen ilyen barátja, mint Tony. Kedves, helyes és ami a legfontosabb, szeret és nem hazudik. Ezeket eddig tudtam, kivéve azt, hogy szeret. De most ezt is sikerült bebizonyítania. 

25. Rész - Magunkra lettünk utalva.

Az autó hangos zörgésére keltem fel. Hason feküdtem a hátsó ülésen, a fejem Tony combjára hajtva. Elől Jessica vezetett, Any pedig mellette. A másik kérdés már az volt, hogy merre van William. Lassan megpróbáltam felülni, de kevés sikerrel.
- Bea, inkább ne kelj most fel. A sebek a hátadon rémesen néznek ki és ha most még jobban megerőlteted, el is fertőződhet.
- Hová megyünk? - kérdeztem mit sem törődve Tony állandó oktatásával.
- Egy kis időre meghúzzuk magunkat az erdőben. William felhívott pár embert, így kaptunk három viskót. Azt, hogy ki alszik kivel, majd ti eldöntitek, de te tudod legjobban Bea, hogy én magányos farkas vagyok. Téged is csak elvisellek.
Láttam a visszapillantó tükörben, hogy nevet. Kínomban inkább elfordítottam és belefúrtam a fejem Tony combjába.
- Minden rendben? - súgta a fülembe.
- Azt hiszem, igen. A hátam már annyira nem fáj, viszont úgy érzem magam, mint aki egy hete nem fürdött.
- Ami azt illeti... Tényleg nem fürödtünk egy hete.
- Olyan szagunk van, mint az egy hónapos sza*nak.
- Én büdin is szeretlek.
Ekkor lehajolt és lágy puszit nyomott a tarkómra. Kirázott a hideg tőle...

Egy órával később megérkeztünk az erdőbe. Eléggé kényelmetlen volt Tonynak a combján feküdni, de túléltem.
- Rendben, azt hiszem jó helyen járunk. Ki fogja kirángatni csipkerózsit? - bökött felém Jess.
- Nem vagy vicces. Egyedül is ki tudok szállni.
- Hát jó. Akkor majd bent várunk.
- Biztos, hogy ne maradjak segíteni? - kérdezte Tony.
- Nem kell, már mondtam, hogy egyedül is elboldogulok.
Jessica széles mosollyal kipattant a kocsiból és elindult a házak felé, Tony pedig utána. Én még mindig az ülésen szerencsétlenkedtem... Igaza volt Jess-nek, tényleg nem fogok innen egyedül kimászni.
- Segítségre szorulsz?
Hátrafordítottam a fejem és ott állt William. Pont rá volt most legkevésbé szükségem. Nincs kedvem a beszólogatásokhoz.
- Nem, éppen csak kifújom magam.
- Ugyan Beatrice, még mindig nem tudsz hazudni.
- Na jó... Inkább fogd be elvtárs és segíts!
- Jézusom, te jól érzed magad? Elvtársnak neveztél. - nevette el magát.
- Komolyan mondom Will, ha nem fogod be, letörlöm azt a vigyort az arcodról! - fenyegettem.
Még mindig szélesen mosolygott, mikor lassan kiemelt a kocsiból. Élvezte, hogy annyi idő után, újra megérinthet. Elindultunk a ház felé ami egy nagyon cuki beton épület.

A legtöbb gondom, jelenleg az erdővel volt. Nem voltam hozzászokva az ilyen környezethez. 

- Innentől átveszem. - sétált felénk Tony. 

- Ó, itt az izmos! 

- Álljatok le! - kiabáltam. - Most ti komolyan azon akartok veszekedni, ki cipelje a kufferomat? Egyébként is, a te házad kettővel arrébb van. - mondtam William-nek. 

- Azt hittem, hogy te velem leszel... 

- Jézusom, Will! Már semmi közünk egymáshoz! El kell fogadnod, hogy most Tony a barátom és őt szeretem. Átadnál Tony-nak kérlek? Kezd kicsit kínos lenni a dolog... 

Will szó szerint inkább átdobott Tony ölébe. Kicsit viccesen nézhettünk ki... Én Tony ölében és mind a ketten William után bámulunk, értetlen tekintettel. 

- Hát... Azt hiszem ezzel is megvagyunk. - jelentette ki Tony. 

A ház belülről viszont, teljesen fa volt. Fából volt a padló, a fal és a bútorok is. Már nem is éreztem magam olyan rosszul! 

- Na, jó házat választottam nektek? - rontott be Jess. - Így legalább nem fújja el a farkas sem. 

A fejemet rázva inkább visszadőltem az ágyra. Utáltam mindig új helyeken lakni, más nevekkel. Ha így folytatjuk, el fogom felejteni az igazi nevemet! 

- Minden rendben Bea? - ült le mellém. 

- Persze, csak kényelmetlen egész nap így feküdni. Edzenem kéne és a táncot is csinálni akarom! De ezzel a háttal? Még pisilni is kegyetlenség. Ráadásul a párnát is összenyálaztam, pedig még csak tíz perce heverek itt tétlenül. - mutattam a sárga foltra a párnámon. 

- Van mosógép, nem kell aggódnod. Neked a dolgod egyelőre, hogy pihenj és meggyógyulj. Így nem vesszük semmi hasznod! 

- Én is szeretlek. 

Mivel más választásom nem maradt, elaludtam és arra keltem, hogy a saját nyáltócsámban fekszem. Szép. Álmodtam is... A palota udvarán ültem egy pokrócon a családommal. Egyedül az álmaimban találkozok velük... Rémes érzés, hogy már nincsenek itt mellettem. Nem érzem anya jó éjt puszijait, apa mély és komoly hangját és ami a legjobban hiányzik, az a szeretetük. Persze tudom, Jessicáék is nagyon szeretnek és ők most a családom, de az nem olyan, mint amikor az igazi szüleid vannak melletted és nevelnek. Nekem ez kimarad... Helyette kaptam egy beteg őrzőt, egy új barátot, egy volt barátot és egy természetfölötti lényt. Ha majd önéletrajzot kell csinálnom, mit fogok írni? A hibbant családom mind fiatal suhanc? Elvitetnek a gyámüggyel, ha megismerik őket! 

- Bejöhetek? - lépett be Tony. 

- Már bejöttél. - nevettem el magam. 

- Minden oké? 

- Nem annyira... Nem akarok folyton költözni és megváltoztatni a nevemet. Még nem ismersz annyira, hogy tudd, mennyi mindenen mentem keresztül. Annyit elmondtam, hogy a szüleim meghaltak, de semmi többet és nem is akarok róla beszélni... 17 éves vagyok, de már fel kellett nőnöm. Pedig a bulikkal, pasikkal és az ilyen marhaságokkal kellene foglalkoznom, nem pedig egy egész királysággal! 

- Az én életem sem játék és kacagás. Én embereket öltem Beatrice... Ártatlan embereket, akik nem ártottak senkinek. Te segítettél megváltozni. Ha te nem vagy, én még most is embereket ölök... Ezért ragaszkodom hozzád ennyire. Nélküled senki vagyok. 

- Tony, te nem vagy senki! Csak rossz társaságba keveredtél. Neked nem ott van a helyed és erre az én segítségem nélkül is rájöttél volna. Nem ismerjük még egymást igazán, de én érzem, hogy ez valami jónak a kezdete. Mivel most magunkra vagyunk utalva, sokkal közelebb kerülünk majd egymáshoz. - mosolyodtam el. 

Belenéztem a szép szemeibe és tudtam, hogy meg akar csókolni. Én pedig engedtem neki... A csókja óvatos volt, lágy és meleg. Vigyázott rám, pedig nem is a szám fáj. Furcsa érzés volt vele aludnom. Általában Jessicával is mindig külön aludtunk, most pedig Tony-val alszom egy ágyban. Tévedtem, mikor azt mondtam neki nem ismer. Nagyon is ismert. Tőlem jóval elhúzódva és nekem háttal, halkan szuszogott. Egyelőre nekem így jó, megtartani a tisztességes távolságot. Később ez változni fog. Megszokom az illatát, a közeledését és rájövök majd, hogyan is kell boldognak lenni valakivel, akit szeretek. De... Majd ezt is megtanulom. 

24. Rész - Én is tudok, ha akarok!

A következő napokat elég nehéz volt átvészelni. A hátam minden egyes mozdulatnál sajogni kezdett, szóval inkább csak ültem és bámultam a falakat. Tony minden órában legalább kétszer bekente a sebeimet, pedig mondtam neki, hogy nincs szükségem rá. Dehogynem, mennyire szükségem volt... De minden nap, csak egy tubussal kaptam, szóval spórolnunk kellett. Már egy hete ülök itt, de Jessikáék még mindig nem találtak ránk. Lassan kezdünk begolyózni... Tony például tegnap, egy egérrel beszélgetett és elnevezte Cincin lovagnak. Én kevésbé voltam ilyen helyzetben... A hátamban érződő fájdalom miatt, sikerült ébernek maradnom és mindig visszarántott a valóságba. Azon gondolkoztam, vajon miért kapok ekkora büntetést... Sosem csináltam semmi rosszat és mindig teljesítettem a feladataimat. Aztán ahogy elnéztem Tonyt, rájöttem... Egy igazi hercegbe kéne szerelmesnek lennem, mint például William. Szerettem Will-t, ez természetes. De azt hiszem, ebbe az őrült Rendfenntartómba is beleszerettem... Egyszerűen csak úgy jött az egoista fejével éa belopta magát a szívembe. Pedig pár hónappal ezelőtt még a pokolra kívántam szegénykémet.

Nem sokkal később, hallottam, hogy valaki közeledik a cellánk felé.
- Tony! - súgtam neki. - Kelj fel! Jön valaki!
Tony azonnal talpra ugrott és elém állt. Kezdem azt hinni, ő lesz a hősöm Jessica után. Azt elfogadtam, hogy engem választott a korona helyett, de megbeszéltük, hogy ha párt talál magának, azonnal felhagy az őrzéssel és férjhez megy. Így is éppen eleget vigyázott már rám és sokszor ő kapott érte, nem én.
- Felség!
Bárhol felismertem volna ezt a hangot, Ines volt az.
- Ines!
Amennyire gyorsan csak tudtam, felálltam és a cellaajtóhoz mentem.
- Hála az égnek jól van! Már azt hittem, soha többet nem látom önt. Nagyon megijesztett!
Még idebentre is hallottam, hogy sír. Én is sírni kezdtem. Soha nem örültem még így senkinek, mint most neki.
- Meg fognak büntetni, ha itt találnak Ines. Mit keresel itt?
- Üzenetet hoztam Jessicától. Azt mondta, azonnal olvasd el, amint megkaptad. Most mennem kell, így is rengeteget kellett hazudnom, hogy lejöhessek ide. Viszlát felség, még találkozunk!
Ines becsúsztatott egy borítékot az ajtó alatt, Tony pedig lehajolt érte és a kezembe adta. Felbontottam és olvasni kezdtem.
Szia cicám! 
Gondolom most a pokolra kívánsz és lehordasz mindennek, mert azt hiszed nem jöttem utánad. Hát ennyire nem ismersz pici? Már lassan egy hete itt gürizek az erdőben és felmérem a terepet. Mielőtt kérdezősködni kezdenél, igen, William és Any is itt vannak velem. Any éjjelente felrepül és körülnéz, megnézi hol juthatnánk be hozzád és, hogy merre vannak őrök. Tudom mire gondolsz és igen, már én is tudok az angyalos dologról. William térképet rajzol a palotáról, minden egyes pontot lerajzol. Utána pedig megbeszéljünk, mit kezdjünk veled. Komolyan mondom, ha bunkó lennék, már régen itthagytalak volna, de hát te is tudod mennyire cuki vagyok. Egyébként... Láttuk a tévében a vesszőzésed... Abban a pillanatban pakoltunk és indultunk is. El tudom képzelni, mennyire fájhat, de te erős lány vagy Beatrice és tudom, hogy képes vagy átvészelni ezt az időt. Ha van valaki aki igazán tudja kezelni a fájdalmat, az te vagy. Még nálam is jobban tudod, hogy milyen az igazi fájdalom. Kit áltatok... Mindenkinél jobban tudod. Ne haragudj, de még pár napig eltarthat ez az egész, az is lehet, hogy egy hétig. Ha még kibírjátok ott egy darabig, akkor csak nyugodjatok meg és várjatok. Ha viszont nem akartok ott maradni... Teljesítheted az utolsó feladatot a Képzőn. A feladat neve "Hogyan kell kitörnie a palotából egy amatőr hercegnőnek?" Persze te már királynő vagy, úgyhogy neked ez gyerekjáték lesz drága Beatrice. 
Drága őrződ: Jessica
A levél után úgy döntöttem, hogy megszabadulok a kíntól és a bezártságtól. Nem akartam itt maradni még egy hétig és bámulni a szürke falakat és Tony-t, ahogy megbolondul.
- Tony, még ma éjjel elmegyünk innen. - jelentettem ki határozottan.
- Szó sem lehet róla. Még nem gyógyultak be a sebeid! Újra szét is nyílhatnak Bea.
- Nem érdekel! Inkább fekszek otthon négy fal között, mint itt!
- Az oké... De mégis hogyan szeretnél elmenni innen!?

Hajnali három körül járhatott, mikor elkezdtem kiabálni. Ez is a terv része volt, ami az én drága Rendfenntartómnak a fejéből pattant ki! Egy őr rontott be a cellaajtón. Tony ekkor mögé ugrott és fejbe verte egy vázával. Kikaptam gyorsan az őr zsebéből a kinti ajtó kulcsát és már szaladtunk is. Ordítani tudtam volna és sírni, annyira fájt a hátam. Azt hiszem egy sebem szét is nyílt, mert újból éreztem a hátamon csorgó vörös vért. Borzalmas érzés volt... A folyosón három őrzőbe botlottunk, de velük Tony könnyen elbánt, még a kisujjamat sem kellett megmozdítanom. Még mindig annyira ismertem a palotát, mint a tenyeremet, így könnyen kijutottunk az aulába, ahol már hatan voltak őrségben. Be kellett segítenem Tonynak... És mit ne mondjak, nagyon örültem, mikor az egyik őr a hátamhoz ért. Akkorát ütöttem neki lány létemre, hogy szerintem egy darabig nem kel fel. A cél már csak az udvar volt. Ha oda kijutunk élve, semmi sem tart vissza minket a szabadságtól. Ugyanis ha jól tudom, ma este Grower volt őrségben, aki el fog engedni minket. Végigfutottunk a főfolyosón és megláttuk a kaput. Ketten őrizték, de mind a kettő aludt, szóval ismételten könnyen kijutottunk. Friss levegő és virágillat csapta meg az orromat. Már el is felejtettem, hogy tavasz van. Megkönnyebbülés volt visszatérni a kinti világba. Már éppen kezdtem örülni, mikor két őr szaladni kezdett felénk. Elegem lett... Felkaptam a földről egy vasdarabot és levertem őket.

- Basszus Beatrice, te aztán tudsz ha akarsz! - sétált oda hozzám Jess két nagy táskával.
- Ninjázni akartatok? - néztem rá a boci szemeimmel.
- Egyszer mindent ki kell próbálni nem?
Az utolsó pillanatban az egyik őr megragadott a hátamnál fogva és az utolsó dolog amire emlékszem, hogy Tony elkap, nehogy beverjem a fejem a földbe. Aztán elájultam.

23. Rész - Pokoli fájdalom.

Az egész palota kint várt rám az udvaron. Volt, aki sajnálkozó pillantásokat vetett rám, de volt, aki csak nevetett az egészen. Kedvem lett volna betörni az orrát! Órákra voltunk az otthonunktól, senki sem érne ide, hogy megmentsen, Tonyt pedig visszazárták a cellába, szóval ezt nekem kellett végigcsinálnom, egyedül. Ismerősöket kerestem, egy arcot, amit bámulhatok a vesszőzés közben... Kettőt is találtam. Grower és Ines ott álltak egymás mellet és fogták egymás kezét. Akkor értettem meg, a drága szobalányom miért nem akarja elhagyni a palotát. A fő oka annak, hogy maradni akart, nem is én voltam. Olyan hülye vagyok, hogy nem figyeltem oda rá jobban és sosem kérdeztem meg tőle ilyen dolgokat. Vetettem feléjük egy széles mosolyt és ők is megpróbálták, de nem nagy sikerrel... Azon is elgondolkoztam, hol lehetnek a hercegnők a Képzőről. Őket miért nrm vonszolták le? Mindegy, inkább jobb, hogy nem láttak... Egyedül én vagyok boldog ezen a napon? Persze, eléggé morbid, hogy a vesszőzésemkor boldog vagyok, de sírnom kéne? Anya mindig azt mondogatta "Lányom, mindig mosolyogj. Még ha sírni akarsz is, különben gyengének hisznek. Te pedig erős vagy! Mosolyogni kell, mert az élet túl drága ahoz, hogy sírni lássanak." Azóta, mindig mosolygok. Na, ezért is hiányzik anya. Ő segítene...
- Mit vigyorog? Olyan viccesnek találja ezt, Beatrice királynő? - kérdezte az egyik fekete kabátos pasi.
- Tulajdonképpen, igen! Itt van a népem, a nap süt, a madarak énekelnek. Sírnom kellene?
- Maga nem komplett... Ugye felfogta, hová visszük?
- Maga teljesen hülyének néz? Hát persze, hogy tudom! Lemehetne már ez a kóceráj kicsit gyorsabban? Éhes vagyok!
A pasi csak a fejét csóválta, de láttam, hogy majdnem elnevette magát. Felvezettek egy rozoga színpadra és kikötöztek egy oszlophoz. Nagyon jól éreztem magam mindaddig, amég meg nem láttam egy kislányt, ahogy engem bámul és sír... Körülnéztem és a népem több mint harmada sírt. Már megértem, miért mondta anya mindig, hogy erősnek kell maradnom.
- Mint azt mindenki tudja... - kezdett bele a kígyó. - A királynétok bűnt követett el!
- Levettem a tiarámat, vagy mi? - kérdeztem tőle flegmán.
Mérgesen rámnézett, aztán visszafordult a néphez.
- A büntetése húsz vesszőzés a hátára!
Nem tudom, mi volt megalázóbb... Az, hogy le kellett vennem a pólómat, vagy, hogy most a népem megszemlélhet. Hála az égnek voltak annyira "kedvesek", hogy háttal lehettem a népemnek.
- Kezdheti Fred! Vigyázzanak emberek, ilyen, ha valaki megszegi a törvényt!
A maszkos férfi belemártotta a vízbe a vesszőt, aztán suhintott párat a levegőben. A következő csapás, már az én hátamat érte. Iszonyatosan égetett, csípett és rettentően fájt, de az arcom meg se rezzent. Becsuktam a szememet és próbáltam valami szépre gondolni, nem pedig a hátamon csorgó meleg vérre.
- Három!
Még csak háromnál jártunk, de már most azt éreztem, az életemnek annyi. Mi lesz, ha valakivel le akarok feküdni... Ezek a sebek, életem végéig ott maradnak és nem szabadulok tőlük, akármennyire kenegetem őket krémmel. Legalább ha majd gyerekem születik, elmesélhetem neki, hogy az anyja mennyit küzdött a királyságért és, hogy ez mennyi fájdalommal is járt.
- Húsz!
Csak miután kimondták a számot, akkor jöttem rá, hogy vége. Az izzadság és a vér összekeveredett a hátamon, amitől csak még jobban csípett és égetett. A hajam a homlokomhoz tapadt és kapkodram a levegőt, de még mindig nem kiabáltam. Leszedték rólam a kötelet és lassa visszahúzták rám a pólómat, mivel magamnak képtelen lettem volna megtenni. Annyira fajt a hátam, hogy egy pillanat választott el attól, hogy sírni kezdjek, de még mindig nem. Nem tudtam teljesen felegyenesedni, szóval görnyedten és csapzottan kísértek vissza a cellámba. Tony már oda-vissza járkálva várt engem és amint beléptem, azonnal átölelt. Most engedtem igazán a fájdalomnak... Hatalmasak kiáltottám és sírni kezdtem. Jól bírtam a fájdalmat, de ez amit most kaptam, több volt annál. Tony kérdések nélkül cselekedett. Leraktak nekünk az ágyra egy dobozt ami tele volt fájdalomcsillapítóval, kenőcsökkel és fáslival. Mindent szépen kipakolt a dobozból, majd lekapta rólam a pólóm és még csak egy pillanatra sem állt meg, hogy megbámuljon, azonnal a sebeimmel kezdett el foglalkozni.

Az utóbbi két órát végig sírtam és ordítottam, szóval kellemes érzés. Semmit nem csinálhatok szinte, mert ülni, állni és nekitámaszkodni valaminek is túlságosan fáj.
- Nem tudom, mire a jó ez a sok vita és kínzás! - bosszankodott Tony. - Elegem van, el akarok menni innen, amint jobban leszel.
- Hát... - nyöszörögtem. - Akkor még várhatsz, jó sokat, uvyanis ez nem fog egyhamar begyógyulni, akármennyit foglalkozunk vele Tony. Inesnek is van, csak neki a kezén. Még azóta is ott vannak a nyomai.
- És még azt mondják, nem vagy jó királynő! Ők meg se mozdítják a seggüket, még te halálra gürized magad ebben a pöcegödörben, összezárva velem.
- Élvezném is a helyzetet, ha nem akarna még a hús is lejönni a hátamról.
Odasétáltam hozzá ahogy csak tudtam és lágy csókot nyomtam a szájára.
- Tudom, hogy eleinte rosszul indultak köztünk a dolgok, ennek ellenére te itt vagy nekem Tony és nem hagysz magamra. Bármikor megszökgetnél, de te velem maradsz és vársz... Miért? - simítottam meg az arcát.
- Mert túlságosan szeretlek ahhoz, hogy elmenjek...

22. Rész - Megerősödtem.

Odafelé az úton végig nyugodtan és büszkén ültem a két Rendfenntartó mellett. Engem nem fog megijeszteni pár feketébe öltözött fickó. Bekötött szemmel voltunk az autóban Tonyval, de összefonva ujjainkat, sokkal jobban éreztem magam. Keze melegsége megnyugtatott. Fogalmam sem volt arról, hogy merre tartunk, ami kicsit felzaklatott.
- Drága Beatrice királynő! - szólt hozzám valaki.
Nem volt kedvem beszélni senkivel, főleg nem ilyen emberekkel.
- Csak a szemét kötöttük be, nem a fülét.
- Bárki is maga, fogja be! Nincs joga megszólítani engem, csak ha én azt mondom! - vágtam vissza.
Kezdtem dühös lenni. Ezek az emberek direkt ki akartak készíteni.
- Ugyan már Beatrice, nem vagy még királyő és ha rajtam múlik sem leszel az, szóval jobb ha te mutatsz több tiszteletet.
Ekkor levették a fejemről a kendőt és szemtől-szemben találtam magam a nagyapámmal. Nem hittem a szememnek. Pont a nagyapám? Azt tudtam, hogy utál minket, de ennyire? A saját unokáját elrabolja.
- Nagyapa. Örülök, hogy újra látlak. - húztam el a számat.
- Legalább te örömet lelsz ebben a találkozásban. - mosolyodott el gúnyosan. - Nem lelkizni akarok. Tisztázni szeretnék veled dolgokat. Amikor a tudtomra jutott, hogy te leszel a királynő, intézkednem kellett és hát sajnos be kellett vetnem néhány rosszabb embereket is. Tony volt az egyik, aki azonban eléggé rosszul teljesítette a munkáját. - pillantott Tonyra. - Szóval nekem kellett, hogy elhurcoljalak. Ilyen az élet.
Tonyra néztem. Tényleg felhagyott a munkájával és mindezt miattam. Csak miattam. Most kezdtem csak megérteni, hogy milyen is legbelülről. Akár meg is ölhetik, de ő miattam kockáztatta az életét.

Egy cellába zártak be minket, legalább ennyit meghagytak nekem. Tony a fejét fogva dőlt neki a falnak, én pedig az ágy mellett álltam és őt bámultam. Nem mintha Tony annyira szomorú lett volna, inkább csak fáradt volt. Mikor felnézett rám, szélesen elmosolyodott.

Hihetetlen volt, hogy még ilyenkor is meg tudja tartani a boldogságot és adni belőle nekem. Szó szerint lenyűgözött. Igaz egy szót sem szólt (és ennek nagyon is hálás voltam), de ezek a mosolyok azok, amikért élek. Eleinte azt hittem, ha visszamegyek a palotába, minden jó lesz és gondok nélkül átvehetem majd a trónt. Hogy lehettem ekkora hülye... Annyira el voltam foglalva saját magammal, hogy nem vettem észre mi folyik körülöttem. Néha el kéne gondolkoznom azon, hogy mi is igazán fontos. 

Már órák óta csöndesen kuporogtunk a cellánkban, egy szót sem szólva egymáshoz. Bevallom, kicsit zavart, mivel én egy percre se nagyon tudom befogni a számat. Jessicáéknak remélhetőleg feltűnik majd, hogy eltűntünk. Remélem... 

- Fülsiketítő ez a csend, nem gondolod Bea? - szólalt meg Tony. 

- Hát... Eddig még nem volt az. Elrontottad. - mosolyodtam el. 

- Oh, sajnálom. De annyira unatkozom! - énekelte. 

- Ne, inkább ne, mindenkinek jobb lesz így! - fogtam meg a fejem. 

Megköszörülte a torkát és még hangosabban elkezdett énekelni. 

- "Oh, Brazrice királynő.

Kinek szeme színé elbűvölő.

Olyan, akár a csokis fánk, gyerünk gyorsan, együk meg hát!"

Tudom, teljes mértékben illetlenség volt tőlem, most nevetni. Hiszen lehet, hogy sosem szabadulunk innen, mégis olyan vidám vagyok. De ezt nem lehetett kibírni fapofával. Az az arckifejezés és átélés... Rengetegszer szerenádoztak nekem és írtak dalt, de ennyire szívhez szólót még soha. 

- Miért nem hagytál fel hamarabb a munkáddal? Inkább lettél volna énekes! 

- Köszönöm felség. - hajolt meg előttem. - De inkább harcolok tovább az ön kegyeiért és lemondok karrieremről önért. 

Nem kellett volna, hogy érdekeljen amit mond, de nagyon boldog lettem tőle. Sosem hittem volna, hogy egyszer pont Tony társaságára fogok vágyni. Ráadásul annyira édes volt, mikor megpróbált komoly lenni. A szívem azt súgta, csodás társ lenne belőle a nehéz napjaimon a királyságnál... 

Másnap reggel arra keltünk, hogy ütik a cellánk ajtaját. Tony és én a kicsike ágyunkon kuporogtunk szorosan egymás mellett. 

- Jöjjenek, a főnök beszélni kíván önökkel. 

Egy ismeretlen férfi állt előttünk, még sosem láttam, de gondolom a nagyapám egyik talpnyalója lehet. Felvezetett minket a fogdából, végig a betonlépcsőn, a második emeletre. Tony mögöttem baktatott vidáman fütyörészve. Úgy látszik, őt nem nagyon érdekli hol, csak együtt lehessen velem. Pont azon agyaltam, hogyan juthatunk innen ki minél hamarabb. Jessicáék biztos elindultak megkeresni, de honnan tudhatnák, hol vagyunk. Így más választásom nem nagyon maradt, nekem kellett elintézni az egészet, megint. Megálltunk nagyapám irodája előtt, aztán az őr felém fordult. 

- Felség, szeretném ha most hinne nekem. 

Szinte suttogta a szavakat. 

- Nem akarom, hogy önnek bármi baja essen. A parancsot teljesítenem kell, hiszen ez a munkám, de amint tehetem, kiszabadítom felségedet innen, a suhanc barátjával együtt. 

- Hé! - szólt közbe Tony. - Itt dolgoztam, régebb óta voltam ott mint te! 

A pasas vagy nem figyelt Tonyra, vagy csak nem is érdekelte. 

- A lényeg ha bemennek, kérem legyenek komolyak és tegyenek úgy, mintha félnének. És menjenek be kézenfogva, úgy sokkal hatásosabb. Ne mutassák, mennyire bátrak, különben olyat fog tenni, amit még képzelni se mernének... Ha ez menni fog, akkor hamar vissza is küldi önöket a cellába. 

- Köszönjük amm...

- Hívjon csak Richard-nak. - kacsintott rám. 

Bólintottam, hogy nyithatja az ajtót és erősen megmarkoltam Tony kezét. Ujjainkat összefűzve léptünk az irodába. 

- Hűha, látom tombol a szerelem. 

Vissza akartam vágni valamivel, de az imént figyelmeztettem, hogy ne tegyem. Rájöttem, hogy ez egy teszt volt. Nem szabadott semmit mondanom. 

- Szerintem szép dolog a szerelem. - jelentettem ki.

- Hát még ha érzik is. Miért nem a herceg kezét szorongatod? - kérdezte szélesen vigyorogva. 

- Nem akarok a herceggel lenni. Tony is éppen annyira tud komoly lenni, mint William, vagy bárki más. Tudtommal a törvény szerint bárkihez hozzámehetnék. 

- Persze, hogy hozzámehetsz. De most térjünk a tárgyra. Mikor akarod a trónt? 

Felnevettem, mivel még tegnap azt mondta nem léphetek trónra. 

- Eddig nem úgy volt, hogy nem lehetek királynő? 

- Változtak a dolgok. A háttérből irányítunk, magyarán szólva te csak ülsz a kufferodon. Szóval jó lenne, ha már holnap elkezdhetnénk.

- Ugye most csak viccelsz? - tört ki belőlem a nevetés. - TE, NEKEM nem mondhatod meg, hogy mit csináljak. Nem fogok megijedni pár fekete ruhába öltözött senkitől, akik fogadjunk egy oldalnyi jelentést nem tudnak megírni hiba nélkül. - mutattam végig rajtuk. - Itt aki rossz irányba megy, az te vagy papus, meg a többi pulikutyád. Én jól végezném a dolgom. Csinálj velem amit akarsz, nem érdekel. A királynő, itt ÉN leszek és nem más. A döntéseimet pedig egyedül fogom meghozni. Megerősödtem testileg és lelkileg is. Fogd fel, a trón az enyém. Csak az enyém és nem kívánok osztoszkodni. 

- Nos, hát akkor nem maradt más választásunk, sajnálom. Hozzák a vesszőt és kössék az oszlophoz az udvarban. 

Nem mintha nagyon felzaklatta volna a dolog, nagyon nyugodtan küldött el. És akármennyire nem tudtam, milyen érzés egy vesszőzés, el tudtam képzelni mennyire fáj, de engem sem nagyon izgatott. Ha a trónról és a népemről van szó, semmi és senki nem állít meg.

21. Rész - Viszlát szabad világ.

Másnap reggelinél eléggé kínos volt a helyzet. Most, hogy tudom Any angyal, ráadásul William angyala. Sosem hittem az ilyen dolgokban, erre most itt ül mellettem egy. William egész végig engem bámult, ami csak még nehezebbé tette a reggelit... Azon gondolkoztam, hogy felállok és a szobámban folytatom. De még mielőtt felállhattam volna, Tony megszólalt.
- Hé, Beatrice. Mi lenne, ha ma elmennénk valahová?
- Nem is tudom...
- Mondjuk mozi, vacsora, akármi. Kérlek.
- Nem hallottad, hogy nem akar menni? - szólt közbe Will is.
- Te ne szólj bele, hová és kivel megyek! - néztem rá. - Majd én eldöntöm mit akarok, neked semmi közöd hozzá!
A légkör egyre feszültebb lett köztem és Will között. Csak bámultam rá és szívem szerint kedvem lett volna szétszedni a puszta kezemmel.
- Beatrice Ezequiel, kicsit több tiszteletet a jövendőbeli férjed iránt! - kiabálta a nénikém.
- William Ashwood, nem a jövendőbeli férjem! - csaptam az asztalra. - Eleinte azt hittem, az. De már én ezt nem akarom! Nincs szüksegem hercegre a boldogsághoz! Mi van, ha én nem erre vágyom? Akkor mi van?
- Át kell venned a trónt Beatriz!
- Tudom! De mi van, ha én ezt nem vele akarom megtenni? - böktem William felé.
- Ki más lenne erre alkalmasabb? Sokkal nagyobb előnyöd lenne.
Nem érdekelt, mit magyaráz nekem Gertrude nénikém. A szavaimat Will-hez készültem intézni, így áthajoltam az asztal fölött, hogy eléggé közel lehessek hozzá.
- A nevem Beatrice Ezequiel. Az én hatalmam senkiéhez sem fogható.
Szinte csak súgtam a szavakat, de látva William szemében a tüzet, biztos voltam abban, hogy hallotta.

A szobámban kerestem vigaszt a gondjaim elől, biztos vagyok benne, hogy most Any is haragszik rám. Viszont amit mondtam, azt komolyan is gondoltam. Nincs szükségem William-re ahoz, hogy boldog lehessek. Attól mert ő herceg, nem jelenti azt, hogy őt is kell választanom.
- Bea... - dugta be a fejét Tony. - Bejöhetek?
- Gyere csak...
- Hogy érzed magad?
- Soha jobban... Gyűlölöm ezt az egészet. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, miért kellene a herceget választanom.
- Miért rád szállt a trón?
- Mert William nem tudta felvállalni, szóval nem akartak megfosztani a lehetőségtől, csak mert két formás mell tulajdonosa vagyok. Egyébként generációkkal ezelőtt még férfinek kellett volna átvennie, de már az enyém. És nem adom senkinek. Amint lezártuk ezt a Rendfenntartós témát, már megyek is vissza elfoglalni a helyemet.
- Szeretem mikor ennyire magabiztos vagy. - mosolyodott el.
- Mit szólnál hozzá, ha elmennénk valahová? - kérdeztem. - Nézzük meg azt az új filmet.
- Azt szólnám, hogy remek ötlet.

Egy órával később már a tükör előtt nézegettem magam, hogy minden rendben van e rajtam. Kivételesen most nagyon jól akartam kinézni. Mikor kopogtak az ajtómon, azt hittem Tony az, de aztán Jessica dugta be a fejét.
- Szia, hercegnő. Elkészültél? - vigyorodott el.
- Mint látod. - mosolyodtam el én is.
- Aztán rendesen viselkedni.
- Jaj, Jess. Nem csinálok semmi rosszat.
- Na azáert, mert különben ki is nyírnálak.
- Remek, akkor tiéd lehetne a trón és nem nekem kellene szenvednem. Mikor intézzük? - kérdeztem lelkesen.
Jessica csak a fejét csóválva távozott a szobámból, de én továbbra is mosolyogtam. Ma valahogy túl vidám voltam ahoz, hogy szomorú legyek. Persze semmi gondom nem volt a palotával, csak jelen pillanatban egyetlen egy. Az, hogy gonosz emberek laktak benne, többnyite. A népemért viszont bármit megtettem volna. A sorsuk az én kezemen szárad, még ha nem is csinálok semmit, akkor is. Minél hamarabb vissza kell térnem.
- Beatrice! - lépett be Tony. - Indulhatunk?
- Persze, menjünk.
Szépen lassan még utóljára végigmért, aztán megfogta a kezem és lehúzott a lépcsőn.

Nem igazán voltam oda a filmekért, de ez csodálatos volt, imádtam. Még étterembe is beültünk, ahol rendeltem magamnak sztéket.
- Mennyire gyönyörű vagy ma Beatrice, már szinte úgy nézel ki mint egy királynő. - jegyezte meg perverz mosollyal Tony.
- Komolyan mondom, ha még egy szót szólsz, éjszaka álmodban leborotválom a fejedet. - fenyegettem a villámmal.
- Én is imádlak.
Szerettem Tonyval lenni. Sikerült elterelnie a gondolataimat William-ről és a kötelességemről is. Mindig sikerült megnevettetnie és mellettem volt, ha rosszul éreztem magam. Kezdtem megkedvelni...
- Elnézést hölgyem, az az úr beszélni akar önnel. - lépett mellém az egyik pincér.
Ránéztem a pasasra, aki engem keresett, aztán megláttam a jelvényét. Rendfenntartó volt.
- Tony... - súgtam oda neki. - Rendfenntartók...
Tony is megnézte, nem e tévedek, vagy csak képzelődöm. De sajnos nem képzelődtem, ott állt egy Rendfenntartó és engem bámult. Elmenekülni lehetetlen lett volna, mert nem hiszem, hogy a játszópajtásai nélkül jött volna. Ők odakint várakozhattak... Csak azért nem támadt ránk, mert közösségben voltunk. Tilos megrémiszteni az embereket.
- Bea, azonnal meg kell szöknöd valahogy. Akárhogy, de ha most nem mész, véged van.
- Hogy tudnék elmenni? Mindenhol ott vannak!
És ekkor hátulról megragadott valaki és hátrakulcsolta a kezem és a Tonyét is.
- Most velem kell, hogy jöjjön felség. - súgta a fülembe. - Eléggé rossz ötlet volt megszöknie előlünk, de szép húzás. Csak a baj az, hogy ezt nem mindenki gondolja így, kedvesem.
Semmi értelme nem volt harcolni. Elkaptak. Ha megpróbáltam volna elmenni, megölnek, mert képesek rá. Hát.... Viszlát szabad világ.

20. Rész - Angyalok, igenis léteznek.

Éppen vásárlásból jöttem haza, mikor megláttam Tony-t a szobám ajtaja előtt.
- Hű... - nézett rám kirekedett szemekkel. - Úgy látszik, én vagyok a legrosszabb vigyázó. Végig azt hittem, hogy bent alszol.
Önkéntelenül is felnevettem. A palotában lett kiképezne Rendfenntartónak és ha jól tudom, tanítják az őrzést is.
- Hát... - tartottam vissza a nevetest. - Nyugodtan megnézheted, hogy bent vagyok e, senki nem tart vissza.
Félmosolyra húzta a száját, majd kifeküdt a földön.
- Én még sosem éltem ennyire normális életet. Annyira jó érzés, hogy teljesen elfelejtettem az ilyen dolgokat.
Láttam rajta, hogy kicsit cikinek tartja, de azért boldog.
- Ne is törődj vele. - hajoltam fölé. - Minden a legnagyobb rendben van egyelőre, szóval nincs miért aggódni.
A szám már csak pár centire volt az övétől és a hajam is az arcába lógott. Egy tincsemet tekergette az ujjai köré.
- Igazad lehet... - suttogta.
Mikor már majdnem megcsókoltam, megéreztem valaki jelenlétét. Hátrarántottam a fejem és megláttam William-et, villámokat szóró szemeivel. Szapora lélegzettel felálltam és ránéztem.
- Csak nem zavarok? - kérdezte komoran.
Megköszörültem a torkomat és segítségkérően Tony-ra néztem.
- De, egy kicsit. - szólalt meg Tony. - Éppen beszélgettünk.
- Hát azt láttam. A szobámba szerettem volna csak menni, de hát persze nincs olyan hely, ahol ilyen álszent embereket ne találnék.
Annyira dühös lettem, hogy alig tudtam visszafogni magam. Ökölbe szorítottam a kezem és lehunytam a szemem. Nem sok kellett hozzá, hogy lepofozzam.
- Tudod... Most nagyon szeretnélek megütni, de sza*ba nem csapok. - mosolyodtam el. - Ha pedig zavar, hogy ilyen "álszent" emberek vesznek körül, akkor menj el. És nagyon értékelném, ha tisztelettudóan beszélnél a királynőddel.
Fuldokló nevetésben tört ki.
- De hisz nem is vagy királynő. Akárhányszor felajánlották neked a trónt, elmenekültél.
- Miért? Te mi mást csináltál? - csatlakozott Jessica is. - Nagyon örülök, hogy próbálkozol beszólni másoknak, de nagyon nem megy, szóval jobb, ha bemész a szobádba és kisírod magad. - kacsintott Jess.
Hárman voltunk egy ellén, Will-nek semmi esélye nem volt. Így hát megtartva magának a megjegyzését, bevágta maga után az ajtót.
- Na, most, hogy így mindent lerendeztem, mi lenne, ha csinálnánk gofrit? Éhen halok! - mondta Jess.
- Nem is tudom... Annyira elfoglat vagyok. Megnézem a naptáram. Ráérek!

Úgy csináltam, mint akinek egy perce sincs arra, hogy idiótákkal beszélgessen. Így, hogy nem vagyok királynő, eléggé szabad minden napom. Szinte túlságosan is...

Délután vettem a fáradságot és bementem Anyhez.
- Hé, kislány. - kopogtam be.
Any az ágyon ült és fénylő haját vizsgálgatta. Kitágult szemekkel bámultam rá, már másodjára láttam így.
- Any...
Hírtelen felkapta a fejét és láttam, hogy legszívesebben elbújna, de már késő volt. Az állandó barna haja, szőke lett és sugárzott. Egyszerűen gyönyörű volt!
- Beatrice, azt hiszem ideje elmondanom valamit... - hunyta le a szemét.
Értetlenül néztem rá, mivel állítólag nem volt olyan titka, amit ne tudtam volna. Bár mostanság már egyáltalán nem beszélgetünk.
- Hát akkor mondd! - telepedtem le mellé.
- Tudom, hogy hülyének fogsz tartani és nem fogod elhinni amit most mondok, de igaz. 14 éves koromban, elkezdtem gondolkozni azon, ki is vagyok igazából. Éreztem, hogy nem csak egy trónörökös vagyok. Nem emlékezhetsz rá, de kiskoromban is szőke voltam. - mosolyodott el a régi emlékein. - Visszatérve a lénygere... Egyik délután elkezdett ragyogni a hajam. Megijedtem és azonnal anyához futottam, hogy segítsen. Ekkor elmagyarázta nekem, mi is vagyok. Akármennyire hihetetlen, félig angyal vagyok...
Idő kellett mire felfogtam, mit is mondott. Any várakozóan bámult rám, mikor röhögöm el magam. De ez egy kicsit sem volt vicces, az én részemről. Elgondolkoztam azon amit mondott és felfigyeltem pár dologra. Any gyönyörű volt, de szinte már annyira, hogy meg kellett volna büntetni érte. Mindig nagylelkű volt, segítőkész, barátságos, még a légynek se tudott volna ártani. Magas volt és magabiztos, igazi hercegnő, de volt benne még valami... Olyan természetfölötti. Belenéztem Any csillogó, mogyoróbarna szemeibe, amiből már majdnem folytak a könnyek.
- Egy kicsit sem kételkedem benned Any, de ezzel ugye most csak hülyéskedsz?
Válaszképpen csak megállt előttem, háttal nekem. Azt hittem megőrült, de mikor kinyitotta hófehér szárnyait előttem, kezdtem azt hinni, ÉN csavarodtam be.

Meg sem tudtam szólalni. Annyira csodálatos volt és hihetetlen! Eddig, sosem hittem az angyalokban... Én mindig a saját szerencsémben bíztam. Pedig itt volt mellettem végig egy angyal! Any bocsánatkérően rámézett.
- Any, ez... Eszméletlen! - nyögtem ki.
- Akkor nem haragszol?
- Miért haragudnék? - nevettem el magam. - Azért mert egy csoda vagy? Ne aggódj, előfordul ilyen. - legyintettem a kezemmel.
Fülig érő mosollyal az ölembe ugrott és szorosan átölelt, a szárnyaival együtt. Annyira puhák és szépek voltak.
- De meg kell ígérned, hogy nem mondod el ezt senkinek. Még Jessicának sem! Az angyalokat is keresik a Rendfenntartók, nem csak az elveszett hercegnéket.
- Szóval vagytok többen is idelent?
- Több ezren. - mosolyodott el.

Az egész éjszakát beszélgetéssel töltöttük. Elmesélte, hogy az anyukája találkozott egy angyallal, akiről még eleinte nem is tudta, hogy nem ember. Csak később derült ki, Any születésekor. Megnyugtatták az anyját, hogy semmi baja nem lehet tizenéves koráig, mert addig nem jönnek elő az angyali vonások. Any ugyan csak félig volt angyal, de tele volt energiával, sugárzott róla a biztonságérzet és a boldogság. Azt is elmondta, hogy a szárnyát 15 évesen sikerült elővarázsolnia, pedig egy éven át próbálkozott vele. Mikor már előjött a ragyogás is, befestették a haját barnára. De most, hogy egyre jobban erősödik, már a festék sem használ. Ezért zárkózott be folyamatosan.
- És miért vagy itt? - kérdeztem rá egy idő után.
- A mi életünk nem csak móka és kacagás. Őriznünk is kell. Feladataink vannak.
- És te tudod már, kit kell megvédened? - kérdeztem izgatottan.
- Igen, tudom... - bólogatott.
- Na és kit?
- William Ashwood-ot.
Egy pillanatra megállt bennem az ütő.
- Hogy mi? - fakadtam ki.
- Hidd el, nem én akartam, hogy így legyen. Ő is tudja, hogy angyal vagyok. Az ő őrangyala. De gondoltam, jobb ha te is tudsz róla, mivel Will és te...
- Nem, Will és én már nem vagyunk együtt. És kétlem, hogy egyáltalán együtt leszünk. - hajtottam le a fejem. - Csak bántjuk egymást és ez nem jó neki és nekem sem. Jobb, ha megtartom vele az 5 méter távolságot. Mindent elrontottam, de valahogy már Tony is idekeveredett. - tettem a kezem a szívemre. - És nem tudom kiszedni onnan.
- Beatrice, ne aggódj. Meg fog oldódni minden, majd meglátod. Lehet, hogy William őrangyala vagyok, de lehetek a tiéd is. - húzta mosolyra a száját.
- Nekem már van. - böktem a szomszéd szoba felé. - Az a tök odaát. Jessica Adamsnek lehet nincsenek szárnyai, nem természezfeletti (bár számomra az), nem tud repülni és nem mindig kedves, de nekem ő az őrangyalom. Bármi baj volt, ő mindig mellettem állt és kihúzott a bajból. Az életét is kockáztatta értem, pedig meg sem érdemeltem. Jess egy angyal és merném fogadni, ha ő is annyira próbálkozna a "szárnyaival" mint te, tuti megjelennének neki és repülni is tudna. Mindig alábecsülte magát, de szerintem ő több mint egy őrző. A testvérem, a legjobb barátom és az anyám is egyszerre.
- Nem minden amgyalnak van szárnya. - nézett rám titokzatosan.
- Akkor neked miért vannak?
- Beatrice, az életnek vannak olyan titkai, amiket mi sem fejthetünk meg.

19. Rész - Barátok és szerelmek.

Egész éjszaka a sürgősségin gubbasztottam. A szemem karikás volt, fáradt voltam. Egy kedves nővér hozott nekem takarót, ennivalót és innivalót. Nagyon izgultam Tony egészségéért. Nem is tudom mit tennék, ha meghalna. Hála istennek a műtét sikeres volt, a szívét nem sértette a golyó, viszont nem sok kellett hozzá. Jessicát hajnali egy körül végleg hazaküldtem, túlságosan is túlhajszolta magát. Ráadásul a Rendfenntartók ha elkezdenek keresni, a kórház lett volna az első számú helyszín. Nem hagyhattam, hogy a legjobb barátnőmnek baja essen. Így is elég volt az nekem, hogy őt akarták megölni! A lövések után elmentek a Renfenntartók, majd sikeresen kihívtuk a mentőket. Az orvos eléggé gyanakvóan nézett rám, féltem felismert. De Jess hála istennek elterelte a figyelmét, így minden a legnagyobb rendben ment. Szóval most itt vagyok... És itt is maradok, ameddig szükséges.

Pár óra múlva arra keltem fel, hogy Tony a hajamat cirógatja. Kirázott a hideg tőle. Megdörzsöltem a szemem, aztán homályos tekintetemmel fürkészni kezdtem. A kötés kicsit véres volt a mellkasán, de azért nem vészes.
- Jól vagy? - kérdeztem fáradtan.
Felém fordította a fejét és ő is végigmért. Kitágult pupillái jelezték, milyen látványt kelthetek. Szuper.
- Te mióta vagy itt Ezequiel?
- Amióta behoztak. - ásítottam.
- Jesszusom, te hulla fáradt vagy! Azt hittem csak azért alszol, mert korán jöttél, nem azért mert egész éjjel itt voltál! - borult ki.
- Nem vészes, voltam már eddig tovább is fent.
Kicsit megnyugtatta a dolog, de még mindig láttam, hogy rosszul érzi magát, amiért miatta maradtam itt.
- Otthon lenne a helyed. - mondta, majd felszisszent.
- Minden rendben?! - pattantam fel. - Ne szóljak a nővérnek?
- Nem szükséges, csak ha megmozdulok még fáj. Túl fogom élni. Jut eszembe... Miért maradtál?
Hát, ha ebbe most belekezdenék hosszú napokig tartana. Nem szerettem bele Tonyba, szó sem volt róla. De valamilyen szinten vonzódtam hozzá és ezt ha akartam se tudtam volna letagadni. Főleg most, hogy megismertem az igazi oldalát. Eddig nagyképű suhancnak hittem, de most már úgy gondolom egy édes piskóta. Persze csak velem...
- Gondoltam szükséged lesz valakire, aki melletted van mikor felébredsz. - motyogtam.
Tony csak a szemét forgatva mosolygott. Viszont azonnal lehervadt a szájáról, amikor meglátott egy kisebb sérülést a karomon.
- A tegnapi nap...
- Ne! Nem tehettél róla.
- Hidd el Bea, nekem is az utolsó percekben szóltak. Még csak meg sem tudtam volna akadályozni ezt az egészet. Nagyon sajnálom... Többet nem fordul ilyen elő.
Igazából, nálunk sosem voltak ilyen támadások, még mikor édesanyámék éltek. Legfeljebb akkor, mikor Jessica alkoholos filcel bajúszt rajzolt az arcomra, én meg órákon át kergettem. Hiányoztak ezek az idők...
- Én hiszem, hogy találunk valami megoldást erre a problémára. Délen van a legtöbb Rendfenntartó tábor, viszont a katonáink keleten keresgélnek. Át kéne őket telepítenünk délre és onnantól kezdve minden jó lenne!
Tony halkan felkuncogott.
- Mi a baj?
- Semmi Beatrice... Csak előtörtek a királynő ösztöneid.

Mikor már teljes mértékben meg voltam róla győződve, hogy Tony rendbejön, hazajöttem. Hulla fáradt voltam és alig vártam, hogy lefeküdhessek aludni és ki se keljek onnan legalább két napig. Beérve a nappaliba, a nénikém és Any beszélgettek. Elég ritkán volt alkalmam szót váltani Anyvel, mióta idejöttünk. Gondolom engem okolhat az egész miatt... És tulajdonképpen igaza is van. Ha én nem keverem bele magam ekkora hülyeségekbe, Any talán már a Képző végét csinálná. Tudtam, hogy el kellett hoznom onnan, különben bántották volna. Erre ő is rá fog jönni.
- Oh, szia Beatrice! - köszönt Gertrude nénikém. - Tony jobban van már?
Mielőtt válaszolhattam volna, William lépett be az ajtón. A tekintete azonnal rajtam akadt meg. Tényleg ennyire rosszul néztem volna ki?
- Bea, hallottam mi volt tegnap! Jól vagy? - fogta meg a kezem.
Ösztönösen is kirántottam a karom az övéi közül.
- Természetesen jól. - biccentettem. - Most pedig ha megbocsátjátok, felmegyek Jessicához. Szép napot nektek!

Jess az ágyán kuporgott mint egy csiga, aki a házába zárkózott. Megviselték a történtek.
- Szia pici. - ültem le mellé. - Hogy érzed magad?
- Pocsékul... - morogta. - El sem hiszem, hogy nem tudtalak volna megvédeni! Ha nincs ott az a tök pasid, mostanra talán re és én is halottak lennénk.
Egy könnycsepp gördült le az arcán. Őt nem is az zavarta, hogy talán ő meghalt volna, hanem, hogy engem nem tudott volna megvédeni.
- Jessica, ne rágódj ezen! Hála istennek, senkinek sem lett halálos baja. Tony is meg fog gyógyulni!
A tenyerébe temette az arcát, én pedig türelmesen kivártam még lenyugszik.
- Jut eszembe... - szóllt meg végül. - William azt mondta, ezek nála maradtak.
A kezembe nyomott pár fényképet, amin én és Will voltunk. Alaposan megnéztem őket, majd visszaadtam Jess-nek.
- Vidd innen! Égesd el, szakítsd szét vagy csak dobd ki! Csinálj vele, amit akarsz, csak vidd innen.
Jessica eléggé viccesnek találta a dolgot, én azonban nem.
- Egyébként hogy vagytok a sütivel? -terelte a témát.
- Tonyval csak barátok vagyunk... - jelentettem ki.
- Jaj, ugyan már! Még a halál is látja, hogy ti ketten oda vagytok egymásért! Én mondom Bea, ha így folytatod, elnyered a szívét.
- Persze! Akárhányszor meglátom vérig sértem, a fejéhez vágom még egy párszor, hogy egy disznó és közben szélesen mosolygok. Szerintem is, egy szuper terv!

18. Rész - A vérfagyasztó este.

Kellett egy kis idő, hogy le tudjak nyugodni. Szörnyen felidegesített William, folyamatosan azt hiszi magáról, hogy mindent megtehet, csak mert ő herceg. Én királynő vagyok, mégsem panaszkodom annyit, mint ő. Engem köröznek a Rendfenttartók, nem őt! A szobámban feküdtem az ágyon és majd szét vetett az ideg. Elegem volt ebből az egész menekülősdiből, szerettem volna normális életet élni. Ami persze jelen helyzetben, reménytelen volt. Arra lettem figyelmes, hogy kopognak.
- Beatrice... - nyitott be Will.
Felsóhajtottam, majd felálltam.
- Igen? - kérdeztem.
- Csak gondoltam, megkérdezem hogy vagy...
Kínomban már felnevettem. Két nappal ezelőtt méf mindennek lehordott, most meg megkérdezi mi a bajom.
- Nagyon jól vagyok, kösz a kérdést. Most pedig ha nem bánnád, Jessicával van dolgom.

Átrohantam Jess szobájába, csak ne kelljen beszélgetnem William-vel.
- Beatrice, te mi a francot keresel a szobámban? - kérdezte Jess ijedten.
- William nem hagy békén, szóval inkább átjöttem. Menjünk el valahová!
- Hova az istenbe akarsz te menni?
- Nem tudom, mondjuk moziba...
- Ennyi erővel mondhatnád azt, hogy a sarokra menjünk.

A kocsiban nagyon sokmindenen elgondolkoztam. Mindig szerettem a fejemben lévő gondolatokat elővenni és elgondolkozni rajtuk. Ha palotai ügyekről volt szó vagy bármi ilyenről, mindig félretettem őket. William és a köztem lévő kapcsolat nagyon megromlott... Nem így akartam ezt az egészet! Én nem akartam, hogy ennyire rosszba legyünk. Tudom, ez az egész az én hibám, mert hagytam, hogy Tony az őrületbe kergessen. De mit tehettem volna... Ismerem Tonyt és tudom, hogy elárult volna. Bár már most nem vagyok biztos benne...
- Beatrice!
- Igen?
- Már lassan egy perce mondogatom neked, hogy megállunk tankolni.
- Ja, rendben... Bocsi.
Jess megállt tankolni, én pedig kiszálltam, hogy kiszellőztessem a fejemet. Kezdtem rosszul lenni ettől az egésztől. Aztán megláttam őt...

Ott állt és engem nézett.
- Szia Bea. - jött ide hozzám.
- Te mit keresel itt? - kérdeztem Tonyt.
- Téged kerestelek. Komolyan el akartam beszélgetni veled a történtekről. Tetszel nekem... Nagyon is! Veled akarok lenni és tudom, még nem bízol bennem. De arra kérlek, adj egy esélyt, hogy megmutassam, én is tudok szeretni.
- Nem hiszem, hogy ennek William nagyon örülne...
- Reggel még nem úgy tűnt...
- Miért? - kérdeztem.
- Azt mondta, túl van rajtad és csak arra kellettél neki, hogy király lehessen.
Nem tudtam elhinni, amit most Tony mondott... Én azt hittem, hogy szeret és magamért! Többnyire az esetek 99 százalékában... Egyszerűen nem tudjuk, hogyan és miért történnek dolgok és ez így van jól. Teszünk valami jót, aztán történik valami rossz. Elkövetünk valami rosszat, és mégis valami jó követi. Semmit sem teszünk, aztán mégis minden szétrobban. Elborzadok azon, higy milyen könnyű tévedni az emberekkel kapcsolatban. Egyetlen apró szeletet látunk belőlük, és azt hisszük egésznek.

A plázába menet annyira ideges voltam, hogy csoda, hogy egyáltalán ülni bírtam. Rábeszéltem Jessicát, hogy Tony is velünk jöhessen. Persze nem örült neki, de mit tehettem volna... Ott kellett volna hagynom? Bementünk egy pár ruhaboltba és Jessica sosem jött ki üres kézzel onnan. Mivel kereshet ennyit az a lány? Mikor már majdnem jól éreztem magam, Tony hírtelen megállt előttem, én meg majdnem felbuktam benne.
- Mi a franc...?
Tony befogta a számat és betuszkolt a tömegbe minket Jessicával. Legszívesebben leordítottam volna a fejét, de aztán megláttam a Rendfentartókat.
- Ha most megtalálnak, nekünk annyi. - mondta Jess.
Minden erőnkön azon voltunk, hogy ne találjanak meg minket. Elindultunk a hátsókijárat felé és teljes mértékben meg voltunk győződve róla, hogy nem láthatnak meg minket. Aztán csak a lövéseket hallottam... Nem láttam honnan, de jól tudtam, hogy ránk lőnek. Az egyik pillanatban még Tony mellettem volt, a másikban már a földön. Kellett pár másodperc, hogy fel tudjam fogni, mi is történt. Az emberek pánikoltak, össze-vissza futkostak mellettem. Jessicát akarták megölni, hisz nélküle gyenge célpont vagyok. Tony megvédte... Jól tudta, hogy ez fog történni. Mégis megmentette a legjobb barátnőmet...

17. Rész - Aki igazán szeret...

Drága olvasóim, bocsánat a rövid tész miatt, de elégge sokat kellett tanulnom, szóval csak ennyire jutott időm. Sajnálom! :/ Puszi! 

Éjszaka alig aludtam valamit. William miután becsapta maga után az ajtót, ki sem jött onnan. Tony is nagyon rosszul érezte magát, miután kimásztunk a medencéből, pedig ő aztán sosem szokott szomorú lenni. Miért? Ez az a kérdés amit rögtön felteszünk, mikor nézegetjük az összetört szerelem darabkáit és rájövünk, milyen szép volt régen. Nézegetjük a darabokat, forgatjuk őket a kezünkben. Észre sem vesszük, hogy megpróbáljuk összeilleszteni őket, mint egy kirakót, de nem akarnak olyan egyszerűen összeállni. Mindenki azt akarja, úgy viselkedjek mint egy királynő. De hogy viselkedhetnék úgy, mikor utána megakadályozzák ezt?
- Beatrice... - nyitott be Tony. - Beszélnem kellene veled.
- Pontosan rád volt most a legnagyobb szükségem!
- Hé, ne engem hibáztass, amiért nem vagy tisztában az érzéseiddel! Segíteni próbálok...
- Azzal, hogy belemászol a számba?
- Te kezdeményeztél a plázában és akkor is, mikor lejöttél. Addig nem megyek el, ameddig meg nem hallgatsz!
Remek...
- Rendben... Mesélj.
Tony leült mellém, de tisztességes távolságban.
- Amióta eljöttem, a legjobb barátommal tartom a kapcsolatot. Már keresnek téged és engem is, de hála az égnek Amerika nem jutott eszükbe, mert hát inenn szöktünk meg. Nem fog beárulni minket, de nem maradhatunk itt örökre.
- Már keresnek is? De mire kellek én ennyire nekik?!
- Te maradtál az egyetlen Ezequiel. Neked kell átvenned a trónt és ha nem veszed át, összeomlik a királyság.
- Ezt eléggé könnyedén mondtad el... De még mindig nem értem, miért jöttél utánunk.
Kicsit összezavartam Tonyt, de muszály volt tudnom!
- Hát... Tudod Bea eléggé regóta ismerlek. Azért én kémkedtem utánad Vegasban, mert akartam és nem azért, mert azt mondták. Nem azért tetszel, mert királynő vagy, hanem mert egy elképesztő csaj! 17 éves létedre annyit tudsz, mint az apám most, pedig ő már 40 éves! Okos vagy, vicces és van benned valami, ami vonza az embereket. Tulajdonképpen... Ezért akarnak TÉGED királynőnek.
- Akkor ezért akartál megcsókolni?
- Ne haragudj, nem tudtam, hogy William a barátod. Ha tudtam volna, nem teszem meg. De te sem nagyon ellenkeztél... - húzta perverz mosolyra a száját.
Erősen oldalba vágtam, aztán hozzávágtam egy párnát.
- Párnával támadsz a palota ellen? - kérdezte nevetve.
Felálltam, megfogtam a két kezét és levágtam a földre.
- Így jobb? - kérdeztem.
- Aha... - mondta az oldalán fetrengve. - Sokkal.

Másnap Gertrude nénikém követelte az edzést. Mivel Tony nem tudott úgy edzeni engem mint William, így hát vele kellett mennem. Eléggé ciki helyzet volt, de nem tudtam vele mit kezdeni. Ő csak a tanárom! Elmentünk az edzőterembe, ami most csak nekünk lett kibérelve. Will egész végig hozzám sem szólt, csak annyit, hogy küzdjek. De nézzük a pozitív oldalát! Kit áltatok... Ennek nincs pozitív oldala.
- Hallgatással büntetsz?
Nem szólt semmit.
- Tudod, ez eléggé gyerekes! - mondtam.

- Elég. - mondta, miután kiütöttem a kezéből a kicsi boxzsákot. - Az edzéseken egész jó vagy mostanában.
- Csak ennyi?!
- Mit akarsz, mit mondjak? Hogy tökéletesek a mozdulataid? Hogy nagyon jól nézel ki? Hogy lassan jobb leszel mint én?
- Ezekről még áradozhatnál egy kicsit! - mosolyodtam el.

- Komolyan azt hiszed, hogy ezek után egyáltalám beszélgetni akarok veled?

- Most is azt csinálod. És egyébként... Az első csókunk a plázában volt, mikor felismert. Be akart árulni és ő hidd el, megtette volna. A második csókunk volt amit láttál és... Megtörtént, ennyi. Hibáztam! Mindenki hibázik az életben! Én megértem, hogy haragszol rám, de az nem jogosít fel arra, hogy hallgatással büntess! Ne legyünk gyerekesek.

- Mostanság eléggé gyerek ként viselkedsz. - vágott vissza.

- Azért, mert nem veled vagyok és már rögtön nem nézek ki olyan szépségesnek és cukinsk? Aki igazán szeret, annak nem változnak meg az érzései, ha történik ilyen...

- Pontosan ahogyan mondod, aki IGAZÁN szeret.

Nem érdekelt, hogy kicsoda is most ő a hercegem, vagy a tanárom. Ugyan azzal a mozdulattal levágtam a földre, mint ahogyan Tonyt.

- Lehet, hogy még sem szerettük egymást igazán.

Hátat fordítottam neki, majd elhagytam a termet.