Másnap reggelinél eléggé kínos volt a helyzet. Most, hogy tudom Any angyal, ráadásul William angyala. Sosem hittem az ilyen dolgokban, erre most itt ül mellettem egy. William egész végig engem bámult, ami csak még nehezebbé tette a reggelit... Azon gondolkoztam, hogy felállok és a szobámban folytatom. De még mielőtt felállhattam volna, Tony megszólalt.
- Hé, Beatrice. Mi lenne, ha ma elmennénk valahová?
- Nem is tudom...
- Mondjuk mozi, vacsora, akármi. Kérlek.
- Nem hallottad, hogy nem akar menni? - szólt közbe Will is.
- Te ne szólj bele, hová és kivel megyek! - néztem rá. - Majd én eldöntöm mit akarok, neked semmi közöd hozzá!
A légkör egyre feszültebb lett köztem és Will között. Csak bámultam rá és szívem szerint kedvem lett volna szétszedni a puszta kezemmel.
- Beatrice Ezequiel, kicsit több tiszteletet a jövendőbeli férjed iránt! - kiabálta a nénikém.
- William Ashwood, nem a jövendőbeli férjem! - csaptam az asztalra. - Eleinte azt hittem, az. De már én ezt nem akarom! Nincs szüksegem hercegre a boldogsághoz! Mi van, ha én nem erre vágyom? Akkor mi van?
- Át kell venned a trónt Beatriz!
- Tudom! De mi van, ha én ezt nem vele akarom megtenni? - böktem William felé.
- Ki más lenne erre alkalmasabb? Sokkal nagyobb előnyöd lenne.
Nem érdekelt, mit magyaráz nekem Gertrude nénikém. A szavaimat Will-hez készültem intézni, így áthajoltam az asztal fölött, hogy eléggé közel lehessek hozzá.
- A nevem Beatrice Ezequiel. Az én hatalmam senkiéhez sem fogható.
Szinte csak súgtam a szavakat, de látva William szemében a tüzet, biztos voltam abban, hogy hallotta.
A szobámban kerestem vigaszt a gondjaim elől, biztos vagyok benne, hogy most Any is haragszik rám. Viszont amit mondtam, azt komolyan is gondoltam. Nincs szükségem William-re ahoz, hogy boldog lehessek. Attól mert ő herceg, nem jelenti azt, hogy őt is kell választanom.
- Bea... - dugta be a fejét Tony. - Bejöhetek?
- Gyere csak...
- Hogy érzed magad?
- Soha jobban... Gyűlölöm ezt az egészet. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, miért kellene a herceget választanom.
- Miért rád szállt a trón?
- Mert William nem tudta felvállalni, szóval nem akartak megfosztani a lehetőségtől, csak mert két formás mell tulajdonosa vagyok. Egyébként generációkkal ezelőtt még férfinek kellett volna átvennie, de már az enyém. És nem adom senkinek. Amint lezártuk ezt a Rendfenntartós témát, már megyek is vissza elfoglalni a helyemet.
- Szeretem mikor ennyire magabiztos vagy. - mosolyodott el.
- Mit szólnál hozzá, ha elmennénk valahová? - kérdeztem. - Nézzük meg azt az új filmet.
- Azt szólnám, hogy remek ötlet.
Egy órával később már a tükör előtt nézegettem magam, hogy minden rendben van e rajtam. Kivételesen most nagyon jól akartam kinézni. Mikor kopogtak az ajtómon, azt hittem Tony az, de aztán Jessica dugta be a fejét.
- Szia, hercegnő. Elkészültél? - vigyorodott el.
- Mint látod. - mosolyodtam el én is.
- Aztán rendesen viselkedni.
- Jaj, Jess. Nem csinálok semmi rosszat.
- Na azáert, mert különben ki is nyírnálak.
- Remek, akkor tiéd lehetne a trón és nem nekem kellene szenvednem. Mikor intézzük? - kérdeztem lelkesen.
Jessica csak a fejét csóválva távozott a szobámból, de én továbbra is mosolyogtam. Ma valahogy túl vidám voltam ahoz, hogy szomorú legyek. Persze semmi gondom nem volt a palotával, csak jelen pillanatban egyetlen egy. Az, hogy gonosz emberek laktak benne, többnyite. A népemért viszont bármit megtettem volna. A sorsuk az én kezemen szárad, még ha nem is csinálok semmit, akkor is. Minél hamarabb vissza kell térnem.
- Beatrice! - lépett be Tony. - Indulhatunk?
- Persze, menjünk.
Szépen lassan még utóljára végigmért, aztán megfogta a kezem és lehúzott a lépcsőn.
Nem igazán voltam oda a filmekért, de ez csodálatos volt, imádtam. Még étterembe is beültünk, ahol rendeltem magamnak sztéket.
- Mennyire gyönyörű vagy ma Beatrice, már szinte úgy nézel ki mint egy királynő. - jegyezte meg perverz mosollyal Tony.
- Komolyan mondom, ha még egy szót szólsz, éjszaka álmodban leborotválom a fejedet. - fenyegettem a villámmal.
- Én is imádlak.
Szerettem Tonyval lenni. Sikerült elterelnie a gondolataimat William-ről és a kötelességemről is. Mindig sikerült megnevettetnie és mellettem volt, ha rosszul éreztem magam. Kezdtem megkedvelni...
- Elnézést hölgyem, az az úr beszélni akar önnel. - lépett mellém az egyik pincér.
Ránéztem a pasasra, aki engem keresett, aztán megláttam a jelvényét. Rendfenntartó volt.
- Tony... - súgtam oda neki. - Rendfenntartók...
Tony is megnézte, nem e tévedek, vagy csak képzelődöm. De sajnos nem képzelődtem, ott állt egy Rendfenntartó és engem bámult. Elmenekülni lehetetlen lett volna, mert nem hiszem, hogy a játszópajtásai nélkül jött volna. Ők odakint várakozhattak... Csak azért nem támadt ránk, mert közösségben voltunk. Tilos megrémiszteni az embereket.
- Bea, azonnal meg kell szöknöd valahogy. Akárhogy, de ha most nem mész, véged van.
- Hogy tudnék elmenni? Mindenhol ott vannak!
És ekkor hátulról megragadott valaki és hátrakulcsolta a kezem és a Tonyét is.
- Most velem kell, hogy jöjjön felség. - súgta a fülembe. - Eléggé rossz ötlet volt megszöknie előlünk, de szép húzás. Csak a baj az, hogy ezt nem mindenki gondolja így, kedvesem.
Semmi értelme nem volt harcolni. Elkaptak. Ha megpróbáltam volna elmenni, megölnek, mert képesek rá. Hát.... Viszlát szabad világ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése