- Hű... - nézett rám kirekedett szemekkel. - Úgy látszik, én vagyok a legrosszabb vigyázó. Végig azt hittem, hogy bent alszol.
Önkéntelenül is felnevettem. A palotában lett kiképezne Rendfenntartónak és ha jól tudom, tanítják az őrzést is.
- Hát... - tartottam vissza a nevetest. - Nyugodtan megnézheted, hogy bent vagyok e, senki nem tart vissza.
Félmosolyra húzta a száját, majd kifeküdt a földön.
- Én még sosem éltem ennyire normális életet. Annyira jó érzés, hogy teljesen elfelejtettem az ilyen dolgokat.
Láttam rajta, hogy kicsit cikinek tartja, de azért boldog.
- Ne is törődj vele. - hajoltam fölé. - Minden a legnagyobb rendben van egyelőre, szóval nincs miért aggódni.
A szám már csak pár centire volt az övétől és a hajam is az arcába lógott. Egy tincsemet tekergette az ujjai köré.
- Igazad lehet... - suttogta.
Mikor már majdnem megcsókoltam, megéreztem valaki jelenlétét. Hátrarántottam a fejem és megláttam William-et, villámokat szóró szemeivel. Szapora lélegzettel felálltam és ránéztem.
- Csak nem zavarok? - kérdezte komoran.
Megköszörültem a torkomat és segítségkérően Tony-ra néztem.
- De, egy kicsit. - szólalt meg Tony. - Éppen beszélgettünk.
- Hát azt láttam. A szobámba szerettem volna csak menni, de hát persze nincs olyan hely, ahol ilyen álszent embereket ne találnék.
Annyira dühös lettem, hogy alig tudtam visszafogni magam. Ökölbe szorítottam a kezem és lehunytam a szemem. Nem sok kellett hozzá, hogy lepofozzam.
- Tudod... Most nagyon szeretnélek megütni, de sza*ba nem csapok. - mosolyodtam el. - Ha pedig zavar, hogy ilyen "álszent" emberek vesznek körül, akkor menj el. És nagyon értékelném, ha tisztelettudóan beszélnél a királynőddel.
Fuldokló nevetésben tört ki.
- De hisz nem is vagy királynő. Akárhányszor felajánlották neked a trónt, elmenekültél.
- Miért? Te mi mást csináltál? - csatlakozott Jessica is. - Nagyon örülök, hogy próbálkozol beszólni másoknak, de nagyon nem megy, szóval jobb, ha bemész a szobádba és kisírod magad. - kacsintott Jess.
Hárman voltunk egy ellén, Will-nek semmi esélye nem volt. Így hát megtartva magának a megjegyzését, bevágta maga után az ajtót.
- Na, most, hogy így mindent lerendeztem, mi lenne, ha csinálnánk gofrit? Éhen halok! - mondta Jess.
- Nem is tudom... Annyira elfoglat vagyok. Megnézem a naptáram. Ráérek!
Délután vettem a fáradságot és bementem Anyhez.
- Hé, kislány. - kopogtam be.
Any az ágyon ült és fénylő haját vizsgálgatta. Kitágult szemekkel bámultam rá, már másodjára láttam így.
- Any...
Hírtelen felkapta a fejét és láttam, hogy legszívesebben elbújna, de már késő volt. Az állandó barna haja, szőke lett és sugárzott. Egyszerűen gyönyörű volt!
- Beatrice, azt hiszem ideje elmondanom valamit... - hunyta le a szemét.
Értetlenül néztem rá, mivel állítólag nem volt olyan titka, amit ne tudtam volna. Bár mostanság már egyáltalán nem beszélgetünk.
- Hát akkor mondd! - telepedtem le mellé.
- Tudom, hogy hülyének fogsz tartani és nem fogod elhinni amit most mondok, de igaz. 14 éves koromban, elkezdtem gondolkozni azon, ki is vagyok igazából. Éreztem, hogy nem csak egy trónörökös vagyok. Nem emlékezhetsz rá, de kiskoromban is szőke voltam. - mosolyodott el a régi emlékein. - Visszatérve a lénygere... Egyik délután elkezdett ragyogni a hajam. Megijedtem és azonnal anyához futottam, hogy segítsen. Ekkor elmagyarázta nekem, mi is vagyok. Akármennyire hihetetlen, félig angyal vagyok...
Idő kellett mire felfogtam, mit is mondott. Any várakozóan bámult rám, mikor röhögöm el magam. De ez egy kicsit sem volt vicces, az én részemről. Elgondolkoztam azon amit mondott és felfigyeltem pár dologra. Any gyönyörű volt, de szinte már annyira, hogy meg kellett volna büntetni érte. Mindig nagylelkű volt, segítőkész, barátságos, még a légynek se tudott volna ártani. Magas volt és magabiztos, igazi hercegnő, de volt benne még valami... Olyan természetfölötti. Belenéztem Any csillogó, mogyoróbarna szemeibe, amiből már majdnem folytak a könnyek.
- Egy kicsit sem kételkedem benned Any, de ezzel ugye most csak hülyéskedsz?
Válaszképpen csak megállt előttem, háttal nekem. Azt hittem megőrült, de mikor kinyitotta hófehér szárnyait előttem, kezdtem azt hinni, ÉN csavarodtam be.
- Any, ez... Eszméletlen! - nyögtem ki.
- Akkor nem haragszol?
- Miért haragudnék? - nevettem el magam. - Azért mert egy csoda vagy? Ne aggódj, előfordul ilyen. - legyintettem a kezemmel.
Fülig érő mosollyal az ölembe ugrott és szorosan átölelt, a szárnyaival együtt. Annyira puhák és szépek voltak.
- De meg kell ígérned, hogy nem mondod el ezt senkinek. Még Jessicának sem! Az angyalokat is keresik a Rendfenntartók, nem csak az elveszett hercegnéket.
- Szóval vagytok többen is idelent?
- Több ezren. - mosolyodott el.
Az egész éjszakát beszélgetéssel töltöttük. Elmesélte, hogy az anyukája találkozott egy angyallal, akiről még eleinte nem is tudta, hogy nem ember. Csak később derült ki, Any születésekor. Megnyugtatták az anyját, hogy semmi baja nem lehet tizenéves koráig, mert addig nem jönnek elő az angyali vonások. Any ugyan csak félig volt angyal, de tele volt energiával, sugárzott róla a biztonságérzet és a boldogság. Azt is elmondta, hogy a szárnyát 15 évesen sikerült elővarázsolnia, pedig egy éven át próbálkozott vele. Mikor már előjött a ragyogás is, befestették a haját barnára. De most, hogy egyre jobban erősödik, már a festék sem használ. Ezért zárkózott be folyamatosan.
- És miért vagy itt? - kérdeztem rá egy idő után.
- A mi életünk nem csak móka és kacagás. Őriznünk is kell. Feladataink vannak.
- És te tudod már, kit kell megvédened? - kérdeztem izgatottan.
- Igen, tudom... - bólogatott.
- Na és kit?
- William Ashwood-ot.
Egy pillanatra megállt bennem az ütő.
- Hogy mi? - fakadtam ki.
- Hidd el, nem én akartam, hogy így legyen. Ő is tudja, hogy angyal vagyok. Az ő őrangyala. De gondoltam, jobb ha te is tudsz róla, mivel Will és te...
- Nem, Will és én már nem vagyunk együtt. És kétlem, hogy egyáltalán együtt leszünk. - hajtottam le a fejem. - Csak bántjuk egymást és ez nem jó neki és nekem sem. Jobb, ha megtartom vele az 5 méter távolságot. Mindent elrontottam, de valahogy már Tony is idekeveredett. - tettem a kezem a szívemre. - És nem tudom kiszedni onnan.
- Beatrice, ne aggódj. Meg fog oldódni minden, majd meglátod. Lehet, hogy William őrangyala vagyok, de lehetek a tiéd is. - húzta mosolyra a száját.
- Nekem már van. - böktem a szomszéd szoba felé. - Az a tök odaát. Jessica Adamsnek lehet nincsenek szárnyai, nem természezfeletti (bár számomra az), nem tud repülni és nem mindig kedves, de nekem ő az őrangyalom. Bármi baj volt, ő mindig mellettem állt és kihúzott a bajból. Az életét is kockáztatta értem, pedig meg sem érdemeltem. Jess egy angyal és merném fogadni, ha ő is annyira próbálkozna a "szárnyaival" mint te, tuti megjelennének neki és repülni is tudna. Mindig alábecsülte magát, de szerintem ő több mint egy őrző. A testvérem, a legjobb barátom és az anyám is egyszerre.
- Nem minden amgyalnak van szárnya. - nézett rám titokzatosan.
- Akkor neked miért vannak?
- Beatrice, az életnek vannak olyan titkai, amiket mi sem fejthetünk meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése