Egész éjszaka a sürgősségin gubbasztottam. A szemem karikás volt, fáradt voltam. Egy kedves nővér hozott nekem takarót, ennivalót és innivalót. Nagyon izgultam Tony egészségéért. Nem is tudom mit tennék, ha meghalna. Hála istennek a műtét sikeres volt, a szívét nem sértette a golyó, viszont nem sok kellett hozzá. Jessicát hajnali egy körül végleg hazaküldtem, túlságosan is túlhajszolta magát. Ráadásul a Rendfenntartók ha elkezdenek keresni, a kórház lett volna az első számú helyszín. Nem hagyhattam, hogy a legjobb barátnőmnek baja essen. Így is elég volt az nekem, hogy őt akarták megölni! A lövések után elmentek a Renfenntartók, majd sikeresen kihívtuk a mentőket. Az orvos eléggé gyanakvóan nézett rám, féltem felismert. De Jess hála istennek elterelte a figyelmét, így minden a legnagyobb rendben ment. Szóval most itt vagyok... És itt is maradok, ameddig szükséges.
Pár óra múlva arra keltem fel, hogy Tony a hajamat cirógatja. Kirázott a hideg tőle. Megdörzsöltem a szemem, aztán homályos tekintetemmel fürkészni kezdtem. A kötés kicsit véres volt a mellkasán, de azért nem vészes.
- Jól vagy? - kérdeztem fáradtan.
Felém fordította a fejét és ő is végigmért. Kitágult pupillái jelezték, milyen látványt kelthetek. Szuper.
- Te mióta vagy itt Ezequiel?
- Amióta behoztak. - ásítottam.
- Jesszusom, te hulla fáradt vagy! Azt hittem csak azért alszol, mert korán jöttél, nem azért mert egész éjjel itt voltál! - borult ki.
- Nem vészes, voltam már eddig tovább is fent.
Kicsit megnyugtatta a dolog, de még mindig láttam, hogy rosszul érzi magát, amiért miatta maradtam itt.
- Otthon lenne a helyed. - mondta, majd felszisszent.
- Minden rendben?! - pattantam fel. - Ne szóljak a nővérnek?
- Nem szükséges, csak ha megmozdulok még fáj. Túl fogom élni. Jut eszembe... Miért maradtál?
Hát, ha ebbe most belekezdenék hosszú napokig tartana. Nem szerettem bele Tonyba, szó sem volt róla. De valamilyen szinten vonzódtam hozzá és ezt ha akartam se tudtam volna letagadni. Főleg most, hogy megismertem az igazi oldalát. Eddig nagyképű suhancnak hittem, de most már úgy gondolom egy édes piskóta. Persze csak velem...
- Gondoltam szükséged lesz valakire, aki melletted van mikor felébredsz. - motyogtam.
Tony csak a szemét forgatva mosolygott. Viszont azonnal lehervadt a szájáról, amikor meglátott egy kisebb sérülést a karomon.
- A tegnapi nap...
- Ne! Nem tehettél róla.
- Hidd el Bea, nekem is az utolsó percekben szóltak. Még csak meg sem tudtam volna akadályozni ezt az egészet. Nagyon sajnálom... Többet nem fordul ilyen elő.
Igazából, nálunk sosem voltak ilyen támadások, még mikor édesanyámék éltek. Legfeljebb akkor, mikor Jessica alkoholos filcel bajúszt rajzolt az arcomra, én meg órákon át kergettem. Hiányoztak ezek az idők...
- Én hiszem, hogy találunk valami megoldást erre a problémára. Délen van a legtöbb Rendfenntartó tábor, viszont a katonáink keleten keresgélnek. Át kéne őket telepítenünk délre és onnantól kezdve minden jó lenne!
Tony halkan felkuncogott.
- Mi a baj?
- Semmi Beatrice... Csak előtörtek a királynő ösztöneid.
Mikor már teljes mértékben meg voltam róla győződve, hogy Tony rendbejön, hazajöttem. Hulla fáradt voltam és alig vártam, hogy lefeküdhessek aludni és ki se keljek onnan legalább két napig. Beérve a nappaliba, a nénikém és Any beszélgettek. Elég ritkán volt alkalmam szót váltani Anyvel, mióta idejöttünk. Gondolom engem okolhat az egész miatt... És tulajdonképpen igaza is van. Ha én nem keverem bele magam ekkora hülyeségekbe, Any talán már a Képző végét csinálná. Tudtam, hogy el kellett hoznom onnan, különben bántották volna. Erre ő is rá fog jönni.
- Oh, szia Beatrice! - köszönt Gertrude nénikém. - Tony jobban van már?
Mielőtt válaszolhattam volna, William lépett be az ajtón. A tekintete azonnal rajtam akadt meg. Tényleg ennyire rosszul néztem volna ki?
- Bea, hallottam mi volt tegnap! Jól vagy? - fogta meg a kezem.
Ösztönösen is kirántottam a karom az övéi közül.
- Természetesen jól. - biccentettem. - Most pedig ha megbocsátjátok, felmegyek Jessicához. Szép napot nektek!
Jess az ágyán kuporgott mint egy csiga, aki a házába zárkózott. Megviselték a történtek.
- Szia pici. - ültem le mellé. - Hogy érzed magad?
- Pocsékul... - morogta. - El sem hiszem, hogy nem tudtalak volna megvédeni! Ha nincs ott az a tök pasid, mostanra talán re és én is halottak lennénk.
Egy könnycsepp gördült le az arcán. Őt nem is az zavarta, hogy talán ő meghalt volna, hanem, hogy engem nem tudott volna megvédeni.
- Jessica, ne rágódj ezen! Hála istennek, senkinek sem lett halálos baja. Tony is meg fog gyógyulni!
A tenyerébe temette az arcát, én pedig türelmesen kivártam még lenyugszik.
- Jut eszembe... - szóllt meg végül. - William azt mondta, ezek nála maradtak.
A kezembe nyomott pár fényképet, amin én és Will voltunk. Alaposan megnéztem őket, majd visszaadtam Jess-nek.
- Vidd innen! Égesd el, szakítsd szét vagy csak dobd ki! Csinálj vele, amit akarsz, csak vidd innen.
Jessica eléggé viccesnek találta a dolgot, én azonban nem.
- Egyébként hogy vagytok a sütivel? -terelte a témát.
- Tonyval csak barátok vagyunk... - jelentettem ki.
- Jaj, ugyan már! Még a halál is látja, hogy ti ketten oda vagytok egymásért! Én mondom Bea, ha így folytatod, elnyered a szívét.
- Persze! Akárhányszor meglátom vérig sértem, a fejéhez vágom még egy párszor, hogy egy disznó és közben szélesen mosolygok. Szerintem is, egy szuper terv!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése