- Drága Beatrice királynő! - szólt hozzám valaki.
Nem volt kedvem beszélni senkivel, főleg nem ilyen emberekkel.
- Csak a szemét kötöttük be, nem a fülét.
- Bárki is maga, fogja be! Nincs joga megszólítani engem, csak ha én azt mondom! - vágtam vissza.
Kezdtem dühös lenni. Ezek az emberek direkt ki akartak készíteni.
- Ugyan már Beatrice, nem vagy még királyő és ha rajtam múlik sem leszel az, szóval jobb ha te mutatsz több tiszteletet.
Ekkor levették a fejemről a kendőt és szemtől-szemben találtam magam a nagyapámmal. Nem hittem a szememnek. Pont a nagyapám? Azt tudtam, hogy utál minket, de ennyire? A saját unokáját elrabolja.
- Nagyapa. Örülök, hogy újra látlak. - húztam el a számat.
- Legalább te örömet lelsz ebben a találkozásban. - mosolyodott el gúnyosan. - Nem lelkizni akarok. Tisztázni szeretnék veled dolgokat. Amikor a tudtomra jutott, hogy te leszel a királynő, intézkednem kellett és hát sajnos be kellett vetnem néhány rosszabb embereket is. Tony volt az egyik, aki azonban eléggé rosszul teljesítette a munkáját. - pillantott Tonyra. - Szóval nekem kellett, hogy elhurcoljalak. Ilyen az élet.
Tonyra néztem. Tényleg felhagyott a munkájával és mindezt miattam. Csak miattam. Most kezdtem csak megérteni, hogy milyen is legbelülről. Akár meg is ölhetik, de ő miattam kockáztatta az életét.
Egy cellába zártak be minket, legalább ennyit meghagytak nekem. Tony a fejét fogva dőlt neki a falnak, én pedig az ágy mellett álltam és őt bámultam. Nem mintha Tony annyira szomorú lett volna, inkább csak fáradt volt. Mikor felnézett rám, szélesen elmosolyodott.
Hihetetlen volt, hogy még ilyenkor is meg tudja tartani a boldogságot és adni belőle nekem. Szó szerint lenyűgözött. Igaz egy szót sem szólt (és ennek nagyon is hálás voltam), de ezek a mosolyok azok, amikért élek. Eleinte azt hittem, ha visszamegyek a palotába, minden jó lesz és gondok nélkül átvehetem majd a trónt. Hogy lehettem ekkora hülye... Annyira el voltam foglalva saját magammal, hogy nem vettem észre mi folyik körülöttem. Néha el kéne gondolkoznom azon, hogy mi is igazán fontos.
Már órák óta csöndesen kuporogtunk a cellánkban, egy szót sem szólva egymáshoz. Bevallom, kicsit zavart, mivel én egy percre se nagyon tudom befogni a számat. Jessicáéknak remélhetőleg feltűnik majd, hogy eltűntünk. Remélem...
- Fülsiketítő ez a csend, nem gondolod Bea? - szólalt meg Tony.
- Hát... Eddig még nem volt az. Elrontottad. - mosolyodtam el.
- Oh, sajnálom. De annyira unatkozom! - énekelte.
- Ne, inkább ne, mindenkinek jobb lesz így! - fogtam meg a fejem.
Megköszörülte a torkát és még hangosabban elkezdett énekelni.
- "Oh, Brazrice királynő.
Kinek szeme színé elbűvölő.
Olyan, akár a csokis fánk, gyerünk gyorsan, együk meg hát!"
Tudom, teljes mértékben illetlenség volt tőlem, most nevetni. Hiszen lehet, hogy sosem szabadulunk innen, mégis olyan vidám vagyok. De ezt nem lehetett kibírni fapofával. Az az arckifejezés és átélés... Rengetegszer szerenádoztak nekem és írtak dalt, de ennyire szívhez szólót még soha.
- Miért nem hagytál fel hamarabb a munkáddal? Inkább lettél volna énekes!
- Köszönöm felség. - hajolt meg előttem. - De inkább harcolok tovább az ön kegyeiért és lemondok karrieremről önért.
Nem kellett volna, hogy érdekeljen amit mond, de nagyon boldog lettem tőle. Sosem hittem volna, hogy egyszer pont Tony társaságára fogok vágyni. Ráadásul annyira édes volt, mikor megpróbált komoly lenni. A szívem azt súgta, csodás társ lenne belőle a nehéz napjaimon a királyságnál...
Másnap reggel arra keltünk, hogy ütik a cellánk ajtaját. Tony és én a kicsike ágyunkon kuporogtunk szorosan egymás mellett.
- Jöjjenek, a főnök beszélni kíván önökkel.
Egy ismeretlen férfi állt előttünk, még sosem láttam, de gondolom a nagyapám egyik talpnyalója lehet. Felvezetett minket a fogdából, végig a betonlépcsőn, a második emeletre. Tony mögöttem baktatott vidáman fütyörészve. Úgy látszik, őt nem nagyon érdekli hol, csak együtt lehessen velem. Pont azon agyaltam, hogyan juthatunk innen ki minél hamarabb. Jessicáék biztos elindultak megkeresni, de honnan tudhatnák, hol vagyunk. Így más választásom nem nagyon maradt, nekem kellett elintézni az egészet, megint. Megálltunk nagyapám irodája előtt, aztán az őr felém fordult.
- Felség, szeretném ha most hinne nekem.
Szinte suttogta a szavakat.
- Nem akarom, hogy önnek bármi baja essen. A parancsot teljesítenem kell, hiszen ez a munkám, de amint tehetem, kiszabadítom felségedet innen, a suhanc barátjával együtt.
- Hé! - szólt közbe Tony. - Itt dolgoztam, régebb óta voltam ott mint te!
A pasas vagy nem figyelt Tonyra, vagy csak nem is érdekelte.
- A lényeg ha bemennek, kérem legyenek komolyak és tegyenek úgy, mintha félnének. És menjenek be kézenfogva, úgy sokkal hatásosabb. Ne mutassák, mennyire bátrak, különben olyat fog tenni, amit még képzelni se mernének... Ha ez menni fog, akkor hamar vissza is küldi önöket a cellába.
- Köszönjük amm...
- Hívjon csak Richard-nak. - kacsintott rám.
Bólintottam, hogy nyithatja az ajtót és erősen megmarkoltam Tony kezét. Ujjainkat összefűzve léptünk az irodába.
- Hűha, látom tombol a szerelem.
Vissza akartam vágni valamivel, de az imént figyelmeztettem, hogy ne tegyem. Rájöttem, hogy ez egy teszt volt. Nem szabadott semmit mondanom.
- Szerintem szép dolog a szerelem. - jelentettem ki.
- Hát még ha érzik is. Miért nem a herceg kezét szorongatod? - kérdezte szélesen vigyorogva.
- Nem akarok a herceggel lenni. Tony is éppen annyira tud komoly lenni, mint William, vagy bárki más. Tudtommal a törvény szerint bárkihez hozzámehetnék.
- Persze, hogy hozzámehetsz. De most térjünk a tárgyra. Mikor akarod a trónt?
Felnevettem, mivel még tegnap azt mondta nem léphetek trónra.
- Eddig nem úgy volt, hogy nem lehetek királynő?
- Változtak a dolgok. A háttérből irányítunk, magyarán szólva te csak ülsz a kufferodon. Szóval jó lenne, ha már holnap elkezdhetnénk.
- Ugye most csak viccelsz? - tört ki belőlem a nevetés. - TE, NEKEM nem mondhatod meg, hogy mit csináljak. Nem fogok megijedni pár fekete ruhába öltözött senkitől, akik fogadjunk egy oldalnyi jelentést nem tudnak megírni hiba nélkül. - mutattam végig rajtuk. - Itt aki rossz irányba megy, az te vagy papus, meg a többi pulikutyád. Én jól végezném a dolgom. Csinálj velem amit akarsz, nem érdekel. A királynő, itt ÉN leszek és nem más. A döntéseimet pedig egyedül fogom meghozni. Megerősödtem testileg és lelkileg is. Fogd fel, a trón az enyém. Csak az enyém és nem kívánok osztoszkodni.
- Nos, hát akkor nem maradt más választásunk, sajnálom. Hozzák a vesszőt és kössék az oszlophoz az udvarban.
Nem mintha nagyon felzaklatta volna a dolog, nagyon nyugodtan küldött el. És akármennyire nem tudtam, milyen érzés egy vesszőzés, el tudtam képzelni mennyire fáj, de engem sem nagyon izgatott. Ha a trónról és a népemről van szó, semmi és senki nem állít meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése