28. Rész - Új királynő a trónomon.

Azt hiszem, hét éves lehettem, mikor először találkoztam egy Rendfenntartóval. Miatta kellett levágatnom a hajamat, ami egészen a térdhajlatomig ért. Akkor még nem tudtam, hogy ellenőrizni akar. Mivel a trón rám várt, muszáj volt néhány elvárásnak megfelelnem. A férfi neve Mark volt és eleinte még nagyon kedves volt velem, aztán kezdtem felnőni és észrevettem, hogy valamit nem túl jól csinálok. Egy gyilkost próbált nevelni belőlem. Hála istennek, itt voltak a szüleim, akik visszahúztak és a fejembe ordították, hogy "Hé, te gyerek! Rossz irányba mész, vedd már észre!". Pedig imádtam a hajamat, mindenki úgy hívott engem, hogy a hosszú hajú hercegnő. De hát persze én akkor még tudatlan és éretlen voltam, nem érthettem semmit. Mára már rájöttem, hogy rossz irányba akartak terelni, de nem sikerült nekik. Mindent el fogok követni, hogy a legjobb királynő válhasson belőlem, mint amilyen anya volt. Ha pár hónappal ezelőtt akartak volna elrángatni a palotába, nemet mondtam volna, de most semminél sem vágyom jobban az igazi otthonomra, ahol már nem várnak a szüleim... Még mindig nem sikerült felfognom, pedig eltelt két év. Bár nekem egy egész élet se lesz elég arra, hogy elfogadjam ezt. Senki sem maradt nekem, csak a nénikém. Tényleg, a nénikém!
- Jessica, meg kéne állnunk Gertrude nénikémnél, el kell hoznunk onnan, mielőtt ezek találják meg! - böktem a csomagtartó felé.
Ez egy szép hosszú történet, mit keres a mi csomagtartónkban egy Rendfenntartó. Hát... William és Tony annyira beparáztak, hogy elfogtak egy újoncot, betapasztották a száját és bekötötték a szemét. Bárcsak máskor is ilyen bátrak lennének, bár ezt most inkább félelemből csinálták.
- Persze, amúgy is arra megyünk, semmi akadálya. Három órán keresztül menekültünk a barmok elől, de semmi gond. Viszont nem érdekel ki mit mond, meg fogok állni kávét venni! - nézett végig rajtunk.
A nénikém házánál voltunk, mikor megláttam, hogy az ajtó félig nyitva, a tiarája pedig az ajtó előtt hevert, egy levéllel mellette.

Beatrice!
Még hagytak annyi örömöt nekem, hogy megírjam neked ezt a levelet. A sok nagyképű... Na, de most nem róluk szeretnék beszélgetni, azt megtehetjük később is, remélem... Berontottak a házba és téged kerestek, valahonnan rájöttek, hogy nálam vagy. Nem mintha olyan meglepő lett volna... Hiszen már csak én maradtam neked és kötelességem rád vigyázni, mivel én felelek érted. Anyád a lelkemre kötötte, hogy kicsinál odafentről, ha nem tudlak megvédeni. És mint te is tudod, édesanyád mindig igazat mond! Úgy szeretlek téged, mint a saját lányomat. Ezért is tettem azt, amit tettem. Eljöttem velük. Inkább átélem én a szörnyűséget azon a helyen, nehogy neked kelljen. Látod milyen jószívű nénikéd van? Ráadásul régebben jártam azzal a farokkal... A kígyóval. Életem legrosszabb két hónapja. 18 éves kis hercegnő voltam, nem értettem semmihez, csak a pasikhoz. Ha most visszagondolok, el akarom hányni magamat. Szörnyű volt... Na, mindegy. A lényegre térek. Nem jöhetsz ide helyettem, még most nem. Szeretném én átvenni az irányítást pár hónapra, hogy elkerüljétek a bajt. Meg tudok majd akadályozni pár akciót remélhetőleg... Végső esetben, kicsinálok mindenkit. Anyád és én is részt vettünk a Képzőn és mi végig is csináltuk! Nem bántásból mondom ezt most neked Bea, de sajnos ez a te életed. Rohangálás egyik országból a másikba. Erős vagyok és makacs, pont mint a testvérem. De mindenki őt akarta királynőnek és hát mit ne mondjak... Fülig szerelmes volt apádba, csak miatta indult a Képzőn. Csak akkor mehetett hozzá, ha megcsinálja. Aztán nézd meg, hová került. Nem is igazán bántam, hiszen csodás életem van, csodás emberekkel. Kivéve ezekkel a barmokkal, komolyan mondom, ki kéne írtani mindet! Kemény gyereknek hiszik magukat, aztán mit tudnak felmutatni? Semmit. Nem is idegesítem magam, még ráncos leszek! Amint tudok, írni fogok, hogy mennek itt a dolgok. Remélem Ines még a palotában van, csak rá számíthattunk mindig. Légy erős Beatrice! Szeretlek!
Ölel: A szexi nénikéd. 

A hatás kedvéért, még egy puszit is nyomott a lapra, a rúzsos szájával. Imádtam a nénikémet, annyira vicces és kedves. Mindig mindenkivel törődött. Igaz, a pasik többségének kitette a szűrét, de legalább szépen köszönt el tőlük, ami nála azt jelentette, "Menj haza, dolgom van". Mind azt hitte, lehet majd köztük valami, de a nénikémet nehéz megnyerni. Ő nem olyan, mint a többi, sokkal érdekesebb. Mindemellett, hatalmas befolyása volt a palotában az Alfáknál. Anya is mindig megtette amit tudott, de abban az időben velem kellett foglalkoznia, ugyanis a szüleimnél szó sem kerülhetett dadusra. Félig igazuk is van ebben, mert akkor a dadushoz szoknék hozzá és őt tekinteném a szülőmnek. Apa azt mondta, inkább szokjon hozzánk, hogy később ne legyen vele annyi gondunk. Minden idejüket velem töltötték, apa nem győzöt ki-be rohangálni a szobámból és az irodájából, de legalább megérte a fáradozásuk. Soha nem voltam rossz a jelenlétükben és mindig szótfogadtam nekik. Teljesíteni fogom a nénikém kérését, még nem fogok visszamenni. Sokkal keményebb nő, mint én és tudom jól, hogy ő aztán mindent helyre tud hozni!

Hajnali egy lehetett, mikor a házunkhoz értünk. Szörnyen éreztem magam a nénikém miatt, nem szóltam senkihez, még Jess-hez sem. Becsaptam magam után az ajtót, aztán leültem a tornácon, szemben a folyóval. Mindig megnyugtatott a hangja, vagy már csak az, ha nézhettem. Vissza akartam menni, de nem tehetem. Akkor tönkretennék mindent, utána a nénikémet és engem is megölnének. Pedig általában, én szoktam jól csinálni a dolgokat. Végre lehetek én a tini és nem pedig a felnőtt.
- Hé csajszi... Minden rendben?
Felnéztem és Tony állt mellettem, aggódó tekintettel.
- Persze, minden oké... Csak azt érzem, cserben hagytam a nénikémet.
Tony mellém ült, aztán szorosan átölelt.
- Dehogy hagytad cserben! Gertrude döntött így, te nem tehetsz róla.
- De meg tudtam volna akadályozni, ha hamarabb ideérek. Akkor senkit nem vittek volna el és együtt lehetnénk. Nekem már csak ő maradt a családomból Tony...
- Nem igaz, mert még mindig van szerető családod. Itt vagyunk mi! Jessica az élete árán is megvédene, ezt te is tudod. Any miattad mutatkozott emberek előtt, pedig tudod milyen hatással vannak az angyalok az emberekre. Azonnal megéreznék, hogy ő nem olyan mint mi.
- Azt hittem William miatt maradt... - húztam gúnyos mosolyra a számat.
- Nem. Rá úgy is tudott volna vigyázni, ha nincs itt. Any-t kiskorod óta ismered. Emlékszel mikor eltűnt az életedből évekre? Az azért volt, mert már rájöttek, hogy angyal és nem mutatkozhat idelent. Nem haragudhatsz rá mert a saját életét akarja élni. Mégis miattad kockáztat. Még a hajadat is visszaváltoztatta, úgy, hogy észre sem vetted.
Végighúztam az ujjaimat az egyik hajtincsemen, ami már pontosan olyan volt, mint régen. Rosszul éreztem magam amiatt, hogy ennyire önfejű voltam...
- Látod? - folytatta. - Nézz körül. Itt vagyunk ezen a helyen lassan két hete, csak miattad. Nem fáradság számunkra, de gondolj csak bele... Szerintem mindenki szíve szerint azt csinálná, amit szeretne. Ha visszaemlékszel, én is miattad hagytam ott a Rendfenntartókat és ezt még élek, nem fogom tudni meghálálni. Nem veszed észre milyen hatással vagy az emberekre. Imádnak téged amióta csak élsz.
- Honnan tudsz te ennyi mindent?
- Azt hiszed én nem olvastam rólad semmit? Mindent tudtam rólad, viszont az újságokban nem ilyen embernek állítottak be téged. Aztán lassacskán kiismertelek és rájöttem, hogy te több vagy ennél. Belédszerettem Beatrice, ez van.
- Legalább nem vagy egyedül ezzel... Régebben annyira féltek tőlem a fiúk, hogy a közelembe se mertek jönni. - mosolyodtam el. - Az első barátom alig merte kinyögni, hogy szeret, mert tudta, hogy a vége vagy az, hogy lekeverek neki egyet, vagy, hogy elküldöm a pics**a.

- Velem miért nem csináltad ezt? - kérdezte nevetve Tony.
- Mert nem akartam ártani annak a helyes kis pofikádnak. Na meg azért, mert túlságosan megszerettelek. - húztam fel a vállam.
Tony boldogan felkapott, majd elkezdett szaladni velem a patak felé. Próbáltam kiugrani a karjai közül, de megerősödött. Már egy ideje nem kondizom, elpuhultam. Lehetetlen volt elmenekülni, ezt nem úszhatom meg. Az egyik pillanatban még a karjai között voltam, aztán már csurom vizesen a patakban.
- Mostmár kvittek vagyunk. - nevetett.
- Tényleg?
Kimásztam a vízből és odarohantam Tony-hoz. Szorosan átöleltem és vives puszit adtam neki.
- Jobban érzed így magad?
- Sokkal! - feleltem elégedetten.