15. Rész - A menekülés.

Eléggé korán kellett kelnünk a meneküléshez, de én voltam az első aki talpon volt... Mindent összepakoltam a nagy útra, mert jól tudtam, nem lesz valami könnyű. Ránéztem az órámra, ami hajnali 5-öt mutatott. Nagyot sóhajtva leültem a bőröndöm mellé. Újra itt kell hagynom a palotát, ezt nem hiszem el! A Képzőt is itt kell hagynom, pedig még csak most jöttem bele igazán. A felkelő napot figyeltem a hegyek mögül... Nem is tudom mennyi idő telhetett el, talán 1-2 óra, de nem is érdekelt. Mielőtt elmentem volna Any-ért, írtam egy gyors levelet Inesnek.
Drága Ines!
Tudom mit gondolhatsz most... De el kellett mennem innen. Nem maradhattam volna sokáig életben, nem engedték volna meg. Te is nagyon jól tudtad mi folyik körülöttem és nagyon értékelem, hogy nem szóltál róla, mindig meg akartál óvni, mert édesanyám megkért rá... Sajnálom ha fájdalmat okozom neked ezzel, de biztonságban leszek. William, Jessica és Any is velem lesz. Téged azért nem hozhattunk magunkal, mert jobbnak láttuk, ha téged nem keverünk bajba. Nem bírtam volna ki, ha valami bajod esik. Minden módját meg fogom találni annak, hogy tudjuk tartani a kapcsolatot. Szeretnélek biztonságban tudni és a palota nem az a hely... Jobban tennéd ha te meg a családod elköltöznétek jó messze. A menekülés lehet, nem old meg semmit, de egy ideig békében élhetsz. Ha egyszer Vancouverbe jössz, látogass meg mindenképp. Bízom benned és remélem, ezt a titkot rád bízhatom. Biztosan látjuk még egymást. 
Barátnőd: Beatrice.
Erős fájdalmat éreztem a mellkasomban... Szörnyű, hogy itt kell hagynom Inest. Ő mindig segített nekem, erre én itthagyom. Letöröltem egy legördült könnycseppemet, aztán elindultam Any-ért.

Szerencsémre egyetlen őrrel sem futottam össze, különben most a várbörtönben csücsülnék. Írtó izgi... Bessurantam Any szobájába, de ő még aludt. Persze, hogy aludt, hiszen nem is tud erről az egész kócerájról. Megálltam az ágya mellett és megláttam, hogy ragyog a haja... Szó szerint ragyogott!
- Any! - húztam le róla a takarót.
Először nem reagált.
- Any!
- Jaj, mi van már?
Amint kinyitotta a szemét, a ragyogás abbamaradt. Nem kérdeztem meg mi volt ez, ráérünk foglalkozni ezzel miután elmentünk innen a fenébe.
- Beszélnünk kell!
Belefúrta a fejét a párnájába és valamit dünnyögött, de isten se tudja mit.
- Nem hallak, te dinnye!
- Azt mondtam,... - emelte fel a fejét. - hagyjál lógva.
Kezdtem türelmetlen lenni. Megfogtam a lábát és lehúztam az ágyról.
- Na jó... - állt fel. - Mi a szent szar ütött beléd?
Könnyek szöktek a szemembe.
- Sajnálom, nem úgy gondoltam. - ölelt át.
- Nem miattad van... - hebegem.
- Akkor üljünk le és meséld el.
Leültünk az ágyra, Any pedig továbbra sem engedte el a kezem.
- A helyzet az, hogy most le kell lépnünk. - fogom rövidre.
- Lelépni? Hová? Miért?
- Ez egy nagyon hosszú történet Any... Az Alfák bántani akarnak minket, nem maradhatunk itt.
- Szóval itt akarsz hagyni.
Nem hallottam még ilyen szomorúnak Anyt.
- Nem, dehogy! Szó sincs arról, hogy itthagyjalak a sok tiniribivel!
Ez megmosolyogtatta, így én is erőltettem egy félmosolyt.
- Akkor csomagolhatok?
- Azt hiszem...
- Tudod, most utállak. - mondja.
- Én csak meg akarlak védeni.
- Akkor is utállak! - mosolyodik el újra.
Azt hittem, teljesen ki fog akadni. Úgy látszik, neki sem nagyon tetszik az ittlét.
Ekkor eszembe jutott, még egy hülyesége. A szobámban tanultam Jessicával a franciát, mikor meghallottuk, hogy az őrök kiabálnak. Kimentünk a folyosóra megnézni mi van és megláttuk Anyt, ahogy anyukám koronájában rohangál az őrök elől.
- Mi olyan vicces? - kérdezi.
- Ja, semmi. Csak egy régi emlék...

Pontban 7-kor találkozót beszéltünk meg az erdő szélén, szemben a palotával, de csak én és Any voltunk itt. Sikeresen kijutottunk. Pár percel később, Jessica is megjelent Will-vel. Mikor ideértek, azonnal William nyakába ugrottam. Semmi baja nem volt, hála az égnek. Jessica már nem volt ilyen szerencsés... A szeme alatt jó erőset beverhettek neki.
- Jézusom Jess... - öleltem át. - Már megint mit csináltál?
- Kihoztam a hercegedet, csak ennyi. Indulnunk kell, most! A kocsim a főüt melletti fák mögött áll, jól eltakarva.

Egy ideig futottunk, aztán mikor már biztosak voltunk benne, hogy senki sem követ minket, gyalog folytattuk az utat. Jessica és Any elől sétáltak, beszélgettek valamiről. Mi William-vel egy kicsit lemaradtunk.
- Nem lesz olyan rossz ez a távollét. - mondja. - Szerzünk valammi állást és folytatjuk az edzést.
- Szóval... Nem fogunk többet suliba járni?
- Nem engedhetjük meg magunknak most ezt. Ha ránktalálnak, nekünk végünk. Nevet is változtatnunk kell...
- Erre már felkészültem. A nevem Katelyn lesz!
- Miért pont Katelyn?
- Mert elegem van az A betűvel kezdődő nevekből! Valami eredetit akartam.

- Jogos. - mosolyodott el.
- Emberek, csipkedjétek magatokat! Így soha nem fogunk odaérni! - kiált hátra Jess.
Hírtelen William megtorpant és felvette a küzdő pózt.
- Mi a baj? - állok meg én is.
- Valaki van itt...
- Egy Rendfenttartó... - suttogja Jess.