12. Rész. - Az igazság.

Az etikett órám után kimentem lefutni tisztességesen az első gyakorlatot. Nem kaptam rá különösebben engedéjt, de bűntudatom volt, hogy nem futottam le. 1 óra után visszaértem a palotába és a szökőkút mellett találtam Jessicát.
- Jess... Te mi a francot csinálsz?! - kérdeztem.
- Beatrice! - ugrott a nyakamba. - Minden rendben veled?
- Persze, nagyon jól vagyok. De mit keresel itt? Az Alfák tudják, hogy itt vagy?
- Nem, de ez most nem lényeg. Emlészel Tonyra még Vegasból?
- Persze... Szexi mosoly.
- Ő is Alfa. Azért hívott el téged randizni, hogy megbizonyosodjon dolgokról. Kém volt egész idő alatt...
Hát persze... Ezért mosolyodott el, mikor majdnem kimondtam az őrzőt. Miért nem jöttem rá hamarabb?
- Valami rosszat akarnak? - fontam keresztbe a karjaim.
- Nem, hála az égnek. De térjünk át rád... Milyen a képző? Bírod?
- Mint látod, most futottam le az első gyakorlatot. A múltkor megálltam Sam-nek segíteni, ezért Mrs. Urh megbüntetett a szögesdrótok között. - mutattam a kicsit még midig piros, de már gyógyulásban lévő sebeimre.
- Szuper. Így tovább, majd küldök leveleket Grower-vel hogy hol és mikor tudunk beszélni. Addig pedig, bírd ki és légy erős! Királynő leszel, ezt soha ne feledd!
- Nem fogom. - mosolyodtam el.
Jessica még egyszer gyorsan megölelt, majd visszafutott a palotába.

Beérve az aulába, megláttam az egyik szobalányom, Ines-t. Annyira szorgoskodott, hogy még csak észre sem vette, hogy figyelem. Ez megmosolyogtatott, mert folyton ezt csinálta, mindig maximalista volt. Annyi év után, semmit sem változott. Vörös haja mint mindig, a szemébe lógott takarítás közben és dúdolgatta a kedvenc dalunkat, a Just a dream-et. Könnyekkel teli szemmel elindultam felé, aztán már ő is felnézett és teljesen ledermedt. Alig tudta elhinni, hogy újra láthat engem. Ledobta a felmosót és elindult felém. Ines-el reneteget sírtunk egymás vállán. Ha valami gond volt apáékkal, mindig ő segített megoldani. Imádom Inest.
- Hercegnő! - ölelt át. - Nem hiszem el... Tényleg maga az?
- Igen Ines, én vagyok. Hazajöttem, végleg. Soha többet nem hagyom el a palotát.
- Ajánlom is, mert nagyon sokat agódtunk érted. Már a végén azt hittük, hogy meghaltál.
- Jaj, dehogy. Hol van Ren és Vicky?
- Ren átkerült Olaszországba, Vicky pedig férjhez ment, most kint lakik a városban. Én maradtam itt egyedül.
- Oh...
Szomorú voltam, hogy az egykori szobalányaim mind elmentek. De legalább egy itt maradt nekem és Ines volt a legkedvesebb barátom közülük. Persze Vickyt és Rent is szerettem, de velük soha nem tudtam olyan kapcsolatot kialakítani, mint Ines-vel.
- Mikor választunk szobalányt? - kérdeztem.
- Ha jól tudom, holnap. De akárhogy választanának, már eldöntötték hová kerülünk.
- Ugye te hozzám jössz?!
- Igen, én hozzád megyek.
Újra átöleltem Inest és rendkívül felvidított a tudat, hogy újra remek társaságom lesz a mostani hónapokra.
- Ha megengedi Hercegnő, most mennem kell. Nagyon örülök, hogy újra itt van közöttünk. Nemsokára látjuk egymást.
Aztán bókolt egyet és visszament takarítani.

Boldogan dúdolgatva szökdécseltem fölfelé a szobámba. Egy páran hülyének nézhettek, de nem túlzottan érdekelt. A mai napom semmi nem ronthatja el. Éppen ugrottam volna az ágyamra, mikor megláttam el levelet, ismét a családunk pecsétjével. Reszketni kezdett a kezem... Újabb levelek, de az egyetlen aki  ezt kézbesíthette, Jess lehetett. Az első levelet is ő adta át. Vettem egy hatalmas levegőt, aztán feltörtem és kivettem a levelet.
Drága Beatrice!
Ezt a levelet mikor olvasod, már a Képzőn leszel, én pedig halott. Most még fogalmad sincsen, milyen élet áll előtted és azt sem, hogy milyem volt még a születésed előtt. Vannak dolgok, amiket nem mondhatok el neked, de most itt az ideje. Végig abban a hitben éltél, hogy nincsen testvéred, de van. Édesanyád és édesapád azt akarta ne tudd meg, de úgy gondoltam, jobb ha tudod. Azt hiszem emlékszel Ashwood hercegre. Ashwood király és édesanyád között, több volt mint azt gondolod. William herceg, a testvéred Beatrice. Tudom, rendkívül furcsa, de ő sem tud róla. Remélem egy napon, csodálatos királynő lesz belőled kedves unokám.
Szeretlek, nagypapa.
Levegőhöz kapkodtam... Ez nem lehet, ennek hamisnak kell lennie. William nem lehet a testvérem, ez lehetetlen! William... Ő nem a testvérem, ő a szerelmem, az életem! Hogy tudnék így ránézni most, hogy tudom mi az igazság? Szörnyen ideges lettem... Felpattantam, bevágtam magam után az ajtót és rohantam William-hez. Nem érdekelz, hogy edzése van, most amúgy is a drága, ártatlan orosz hercegnő van soron. Magyarázatot fogok követelni. Most azonnal.

Amint beértem, automatikusan félrelöktem Mary-t William elől és kisírt szemekkel bámultam az egyetlen emberre, akit valaha igazán szerettem.
- Te szajha nem látod, hogy éppen edzek?
Nem érdekelt nagyon, milyen büntetést kapok érte. Eszembe jutottak a mozdulatok, amiket Will tanított, majd levágtam Mary-t a földre.
- Nem vagyok szajha és kérlek, ne nevezz így többet.
Megvártam még ez a tuskó kimegy és William kezébe nyomtam a lapot. Elkezdte olvasni és mikor elért ahoz a részhez, rámnézett.
- Ez...
- Tudom, én is ezt mondtam.
Lehuppantam a matracra és eltakartam a szememet.
- Beatrice, mit csináljunk most?
- Nem tudom... - dünnyögtem. - Ássuk el magunkat.
- Az nem megoldás, attól még testvérek leszünk!
- Olyan rossz, hogy ezt így mondod... - biggyesztettem le a szám.
- Figyelj, ennek kicsit utána kéne járnunk. Lehet, hogy rosszul tudják. Még csak nem is hasonlítunk!
- Az öreg nem hiszem, hogy hazudott volna. Azzal nem szórakozik, ami velem történik.
- Mindenesetre, utána fogunk nézni. Addig pedig, nem vagyok hajlandó hinni egy papírnak. Szeretlek Bea, ez van. Ez igaz, mert én mondom. Így vagy úgy, de szeretni foglak.
- Ohh Wil....
Odabújtam hozzá és próbáltam visszagondolni, milyen volt így állni vele akkor, mikor még nem volt ilyen problémánk. Nem akartam elengedni... Most nem.