- Most mit kezdjünk magunkal...? - kérdezte Any.
- Van egy ötletem...
- Kitalálom Beatrice.... - fordult felém William. - Ássuk el magunkat?
- Mint mondtam, egy barom vagy elvtárs! - néztem rá mérges szemekkel. - Komolyan beszélek! Tudom hol lakik a nénikém, autóval azt hiszem két nap. Szóval... Ha oda el tudunk jutni, ő segíteni fog nekünk és még az életünket is meg tudja menteni. Mit gondolsz Jess? - néztem rá. - El tudunk jutni a kocsiig?
- Aha, persze. Sima ügy egy őrzőnek, igazad van.
- Ne most vitázzatok, el kell húznunk innen, vagy ebéd lesz belőlünk! - kiabált Will.
Futásnak eredtünk és egészen a kocsiig meg sem álltunk. Mit ne mondjak, örülök, hogy a Képző ennyi mindenen segített.
Jessica úgy ment az autópályán, hogy rendesen belenyomódtam a székbe. Persze megértem, parázik. Még mindig nem sikerült lerázni a Rendfentartókat, utánunk jöttek kocsival. Vancouverig az út, még elég messze van, semmiképpen nem követhetnek minket odáig. Pár percig elhagytuk őket, így Jessica egy pláza parkolójában állt meg.
- Figyeljetek ide! Szét kell vállnunk, ez az egyetlen esélyünk. Bemegyünk a plázába, mindenki másfelé. Menjetek egy ruhaboktba, szerezzetek be új cuccot és lehetőleg szemüveget is, mert ismert az arcunk. Az épület hátánál fogunk találkozni 15 perc múlva. Menni fog?
Eléggé féltem a tudattól, hogy egyedül barangoljak a plázában, ami tele lesz mindjárt Rendfentartókkal. Szuper... Kiszálltam a kocsiból és mint aki vásárolgatni indult, bementem a plázába és azonnal egy ruhásbolt felé vettem az irányánt. Egy hosszú fekete farmert, fekete dzsekit, fekete felsőt, bakancsot és persze ahogyan Jess kérte, fekete szemüveget. Tisztára úgy néztem ki, mint Jessica, amikor küldetésre megy. Kifizettem a ruhát, aztán elindultam kifelé és valaki nekemjött. Idő kellett, hogy rájöjjek, ez itt Tony, még Vegasból. Azt sem tudtam hirtelen mihez kezdjek, de ő még csak fel sem ismert szerintem...
- Jézusom, bocsánat. Remélem nem esett bajod!
Elővettem a leglazább énemet.
- Nem, de néha jó lenne, ha figyelnél az orrod elé kisapám.
Ez nagyon gáz volt, de megmosolyogtatta, szóval még nincsen gond.
- Ha mindig ilyen elővigyázatos lennék, nem botlanék bele ilyen gyönyörű lányokba. - kacsintott rám.
Most vettem csak észre, hogy a mellemet bámulja....
- Értem. - húztam össze a dzsekim. - Szerencséd volt.
- Jaj, ugyan már Beatrice. - súgta oda. - Nagyon szarul hazudsz.
Köpni-nyelni nem tudtam, bár sejthettem volna, hogy ő felismer.
- És most mit fogsz tenni? Beárulsz a főnöknek?
- Most pont jó kedvemben találtál, szóval nem. Viszont kérek cserébe valamit és akkor még ki is viszlek innen.
Valami nagyon rosszat sejtek, Tony az a tipikus fiú, aki mindent megszerez magának.
- Mi lenne az? - sóhajtottam.
Perverz mosolyra húzta a száját és akkor már tudtam...
- Nyugi! - nevette el magát. - Nem tervezem MÉG veled lefeküdni, most nem. Látnod kellett volna az arcod. Annyit kérek csak, hogy csókolj meg.
- Szó sem lehet róla! - vágtam vissza.
- Hát... Sajnos akkor nem maradt más választásom. Fő...
Még mielőt elkiabálta volna magát, a szám már az övén volt. Váratlanul érte a csókom, még engem is meglepett. De tudtam, addig nem hagyott volna békén, még meg nem teszem. Mi veszteni valóm van? Nem mindegy már nekem? Mikor már felfogta, hogy csókolom, mohón odahúzta magához a derekamat és jó erősen csókolt vissza. Nem tudom mit kellene éreznem ebben a pillanatban, de valamiért nem az jar a fejemben, hogy William mit gondolna most. Pedig ennek kéne... Az ajka szinte égette az enyémet és éreztem, hogy közben mosolyog. Ez az a mosoly, amivel ki tudna fektetni. A karomat a nyaka köré fontam és így álltunk legalább 20 másodpercig, majd elhúzódott de csak annyira, hogy a fülem mellett lehessen a szája.
- Ha most nem lennénk éppen halálos veszéjben, tovább is tartott volna hercegnőm.
Megszakítottam a pillanatot, kikászálódtam a karjai közül.
- Most már kivinnél kérlek?
Megint perverz mosolyra húzta a száját, én meg szerintem annyira elpirultam, hogy úgy nézhettem ki mint egy paradicsom.
A hátsó bejáratnál álltunk Tonyval és néztük az utcát, van e kint valaki. Persze az egész épület be volt kerítve...
- Nos, itt volnánk. - mondta. - De ezeket el kell intézni
- Kösz, Tony...
- Érted bármit virágszál.
Aztán nekiment egy Renfentartónak. Kint voltak legalább heten, ő meg egyedül, még is már kiütött hármat. Ez eszméletlen, hol tanulhatta ezeket?! Volt rajta pár lila folt mikor visszajött hozzám, de amúgy tök jól volt. És ahogy jött, úgy is tűnt el. Jessicáék még sehol nem voltak, kezdtem aggódni. Mikor már biztosra vettem, hogy senki sincs idekint, kirontottam az utcára. Dühös voltam magamra... Hogy lehettem ilyen hülye, hogy még ráadásul élveztem is?! Ha ezt elmondom William-nek, nekem lőttek.
Pár perc után, Any szaladt utánam és a nyakamba ugrott.
- Beatrice, hála az égmek, hogy egyben vagy!
- Jól vagyok, de most már szálj le rólam te dinnye!
Nevetve feküdtünk a földön.
- Merre vannak a többiek? - nyögtem ki végül.
- Nem tudom. - törölgette a szemét. - Williamet láttam kb. öt perce a másik folyosón, de inkabb kijöttem.
Pont végszóra, Jesicca és Will is megjelentek.
- Jessica! - pusziltam meg az arcát.
- Nyugi Beatrice! - tolt el magától. - Elkened a sminkem!
A szememet forgatva újra megpusziltam. Örültem, hogy végül mindenki kijutott, most pedig nincs más dolgunk, mint elhúzni innen Vancouverbe és vissza se nézni.
Ahw fantasztikus lett:)
VálaszTörlésEgyre jobban utálom TonytxD
De a blog fantasztikus ahogy ez a rész meg azösszes többi:)
Őstehetség vagy:))