26. Rész - Döntés, pillanatnyi érzelem alapján.

Már két hete itt csövezünk az erdőben és a drága Jessicánk, mindenkire rábízott valamit. William és Tony fát vágni mentek, bár az első nap lila foltokkal, vérző sebekkel és felrepedt szájjal tértek haza. Nem is értem, miért kell állandóan verekedni miattam, egyáltalán nem érek annyit. Any takarított, Jess mosott én pedig főztem, bár a kaja nem éppen öt csillagos szállodába való volt, de Any azért megdícsérte. Jessica viszont minden este kilopakodott a fák közé hányni. A hátammal már nem volt gond, tudtam menni és végre ki is tudtam húzni magam. Eleinte csak görnyedten közlekedtem, úgy néztem ki, mint egy öregasszony. Tegnap Tony és én találkoztunk egy erdésszel. Tájékoztatott minket arról, hogy mire kell vigyáznunk. Persze mi szakadtunk a röhögéstől, mikor eszünkbe jutottak a farkasok, de addig szívózunk egyébként, még össze nem futunk az egyikkel... Nem szeretném átélni a Piroska és a farkas sztorit. Utána egy évig hallgathatnám Jessicát, hogy ő megmondta. Éppen ebédhez készültem megteríteni az asztalt, mikor William berontott Anyvel.

- Mi a helyzet? - kérdeztem meglepetten.

Any erősen oldalba bökte Will-t, de még akkor sem szólalt meg.

- A kedves herceg, majdnem összeverte a fafejű barátodat. Azt hiszem, itt az ideje, hogy komolyan elmondd neki, mit érzel! Ez így nem mehet tovább, én pedig nem fogom bámulni, ahogy ez a két paraszt üti egymást! Szóval ha megkérhetnélek, áruld el neki, mi az igazság. Én addig megyek és meggyógyítom a pasid.

Egy utolsó mérges pillantást vetett Will felé, aztán pedig kiviharzott a szobából. Nem tudtam, hogy kéne elkezdenem. Egyenesen mondjam a szemébe, hogy nem érzek iránta olyan erős szerelmet, mint ő? Ennyire nem vagyok bunkó.

- William, mire jó az, ha állandóan szétveritek egymást? - sóhajtottam.

- Nem mindegy az neked Beatrice? - kérdezte flegmán.

- Na jó... 

El akartam menni onnan, de Will visszatartott.

- Én jobb voltam neked! - ordította.

- Nem! Soha nem voltál jó nekem! Akárhányszor rámnézett valaki, te már elrángattál onnan és nem hagytál élni!

- Nem tehetek róla... Felidegesít, ha valaki ÚGY bámul rád! Nem vetted észre, hogy csak kihasználni akartak? Szerinted minek van itt Tony is? Azt hiszed kellesz neki? Nálad sokkal jobbat találhatna a Rendfenntartók között!

- És újabb szép beszólás William Ashwood-tól! Tapsot emberek! Először is... Kordában kéne tartanod az érzéseidet. Nem megoldás, ha erőszakhoz folyamodsz. Ha Tony rosszat akarna nekem, már megtette volna. Szerinted akkor őt is elkapják és cellába zárják velem együtt? Mindenkiben csak a rosszat látod, soha nem nézel tovább! Benned is rengeteg rossz dolog van, több mint gondolnád és bennem is! Mindenkiben van hiba, de te esélyt sem adsz Tony-nak! Nem is ismered, azt sem tudod milyen volt a gyerekkora. Semmit nem tudsz róla, én viszont igen. Legalább csak próbáld megismerni Will... Ő még egyszer sem mondott rólad semmi rosszat, még akkor sem, mikor azt hitted ő csókolt meg. Én léptem félre és tudom, hogy hibát követtem el, de ne őt okold miatta, ő nem tehet semmiről. Másodszor pedig... Nálam nem találna jobbat, mert én vagyok az, aki jó útra térítette. Szóval kérlek, ne ítélkezz. Nézz jó mélyen magadba és utána beszélj. Magadban keresd a hibát, ne másban.

Mielőtt megszólalhatott volna, mérgesen ott hagytam a konyhát és próbáltam minél hamarabb köddé válni. 

A "kis" veszekedésünk után, felrohantam a szobámba és lerogytam az ágyamra. Próbáltam rendezni a gondolataimat, de túlságosan zavaros volt minden. Pár perc némaság után, kopogtak az ajtómon. Készen álltam elküldeni mindenkit a francba, de a következő pillanatban Tony feje bukkant elő az ajtóban. 

- Bejöhetek? - kérdezte. 

- Már megtetted - mondtam fáradtan és megvártam ameddig beljebb jön. 

- Minden rendben? 

- Ezt inkább te mondd meg nekem! - mondtam és mérgesen a sebes arcára pillantottam. 

Gyorsan felpattantam és fél kezemmel megérintettem a szeme alatti foltot. Halkan felszisszent, majd mélyen a szemembe nézett. 

- Szeretlek. - suttogta és közelebb hajolt. 

A szája annyira közel volt az enyémhez, hogy köpni-nyelni nem tudtam. Hírtelen kezdett el közeledni felém én pedig nem tudtam mit tegyek. Furcsa módon, nagyon kívántam, hogy hozzám érjen. Eleinte mondogattam magamnak, hogy sosem leszek szerelmes, pláne ilyen emberbe, mint Tony. Tulajdonképpen ősi ellenségemnek kéne lennie. De mindenki tudja, hogy én soha nem voltam normális. Mindig csak saját magammal foglalkoztam és nem jöttem rá, hogy valójában ha nem lett volna itt az őrzőm, senkim se lenne. Egyedül kellett volna átbarangolnom ezen a sötét időszakon. Mondogathattam én magamnak, hogy boldog leszek, nem lettem volna az.
- Szeretlek... - suttogtam.
És akkor megcsókolt... Annyira lassan és finoman csinálta, hogy eszembe juttatta velem, mennyire értékes is vagyok. Lassan lehúzta rólam a pólómat és lágy csókot nyomott a hasamra. Teljesen elaléltam tőle... Többet és többet akartam ennél, sokkal. Az övé akartam lenni, hozzá akartam tartozni. Először azt hittem, William az, akivel le kell élnem az életem és azt, hogy ő lesz a gyermekeim apja. De egyre jobban kezdem azt hinni, hogy döntést hoztam, pillanatnyi érzelem alapján. El voltam foglalva azzal a tudattal, hogy egy idősebb srácnak kellek. Sznob voltam, bunkó, felszínes és önző. Finoman lelöktem az ágyra és elkezdtem csókolgatni a nyakát.

Tipikus pasi parfüm illata volt, minden lányt magához vonzott volna. De ő mégsem tette. Engem választott a sok szép és szexi lány helyett. Már kezdem megérteni, mit jelent az a szó, hogy tartozni valakihez. Kívánom minden lánynsk legyen ilyen barátja, mint Tony. Kedves, helyes és ami a legfontosabb, szeret és nem hazudik. Ezeket eddig tudtam, kivéve azt, hogy szeret. De most ezt is sikerült bebizonyítania. 

25. Rész - Magunkra lettünk utalva.

Az autó hangos zörgésére keltem fel. Hason feküdtem a hátsó ülésen, a fejem Tony combjára hajtva. Elől Jessica vezetett, Any pedig mellette. A másik kérdés már az volt, hogy merre van William. Lassan megpróbáltam felülni, de kevés sikerrel.
- Bea, inkább ne kelj most fel. A sebek a hátadon rémesen néznek ki és ha most még jobban megerőlteted, el is fertőződhet.
- Hová megyünk? - kérdeztem mit sem törődve Tony állandó oktatásával.
- Egy kis időre meghúzzuk magunkat az erdőben. William felhívott pár embert, így kaptunk három viskót. Azt, hogy ki alszik kivel, majd ti eldöntitek, de te tudod legjobban Bea, hogy én magányos farkas vagyok. Téged is csak elvisellek.
Láttam a visszapillantó tükörben, hogy nevet. Kínomban inkább elfordítottam és belefúrtam a fejem Tony combjába.
- Minden rendben? - súgta a fülembe.
- Azt hiszem, igen. A hátam már annyira nem fáj, viszont úgy érzem magam, mint aki egy hete nem fürdött.
- Ami azt illeti... Tényleg nem fürödtünk egy hete.
- Olyan szagunk van, mint az egy hónapos sza*nak.
- Én büdin is szeretlek.
Ekkor lehajolt és lágy puszit nyomott a tarkómra. Kirázott a hideg tőle...

Egy órával később megérkeztünk az erdőbe. Eléggé kényelmetlen volt Tonynak a combján feküdni, de túléltem.
- Rendben, azt hiszem jó helyen járunk. Ki fogja kirángatni csipkerózsit? - bökött felém Jess.
- Nem vagy vicces. Egyedül is ki tudok szállni.
- Hát jó. Akkor majd bent várunk.
- Biztos, hogy ne maradjak segíteni? - kérdezte Tony.
- Nem kell, már mondtam, hogy egyedül is elboldogulok.
Jessica széles mosollyal kipattant a kocsiból és elindult a házak felé, Tony pedig utána. Én még mindig az ülésen szerencsétlenkedtem... Igaza volt Jess-nek, tényleg nem fogok innen egyedül kimászni.
- Segítségre szorulsz?
Hátrafordítottam a fejem és ott állt William. Pont rá volt most legkevésbé szükségem. Nincs kedvem a beszólogatásokhoz.
- Nem, éppen csak kifújom magam.
- Ugyan Beatrice, még mindig nem tudsz hazudni.
- Na jó... Inkább fogd be elvtárs és segíts!
- Jézusom, te jól érzed magad? Elvtársnak neveztél. - nevette el magát.
- Komolyan mondom Will, ha nem fogod be, letörlöm azt a vigyort az arcodról! - fenyegettem.
Még mindig szélesen mosolygott, mikor lassan kiemelt a kocsiból. Élvezte, hogy annyi idő után, újra megérinthet. Elindultunk a ház felé ami egy nagyon cuki beton épület.

A legtöbb gondom, jelenleg az erdővel volt. Nem voltam hozzászokva az ilyen környezethez. 

- Innentől átveszem. - sétált felénk Tony. 

- Ó, itt az izmos! 

- Álljatok le! - kiabáltam. - Most ti komolyan azon akartok veszekedni, ki cipelje a kufferomat? Egyébként is, a te házad kettővel arrébb van. - mondtam William-nek. 

- Azt hittem, hogy te velem leszel... 

- Jézusom, Will! Már semmi közünk egymáshoz! El kell fogadnod, hogy most Tony a barátom és őt szeretem. Átadnál Tony-nak kérlek? Kezd kicsit kínos lenni a dolog... 

Will szó szerint inkább átdobott Tony ölébe. Kicsit viccesen nézhettünk ki... Én Tony ölében és mind a ketten William után bámulunk, értetlen tekintettel. 

- Hát... Azt hiszem ezzel is megvagyunk. - jelentette ki Tony. 

A ház belülről viszont, teljesen fa volt. Fából volt a padló, a fal és a bútorok is. Már nem is éreztem magam olyan rosszul! 

- Na, jó házat választottam nektek? - rontott be Jess. - Így legalább nem fújja el a farkas sem. 

A fejemet rázva inkább visszadőltem az ágyra. Utáltam mindig új helyeken lakni, más nevekkel. Ha így folytatjuk, el fogom felejteni az igazi nevemet! 

- Minden rendben Bea? - ült le mellém. 

- Persze, csak kényelmetlen egész nap így feküdni. Edzenem kéne és a táncot is csinálni akarom! De ezzel a háttal? Még pisilni is kegyetlenség. Ráadásul a párnát is összenyálaztam, pedig még csak tíz perce heverek itt tétlenül. - mutattam a sárga foltra a párnámon. 

- Van mosógép, nem kell aggódnod. Neked a dolgod egyelőre, hogy pihenj és meggyógyulj. Így nem vesszük semmi hasznod! 

- Én is szeretlek. 

Mivel más választásom nem maradt, elaludtam és arra keltem, hogy a saját nyáltócsámban fekszem. Szép. Álmodtam is... A palota udvarán ültem egy pokrócon a családommal. Egyedül az álmaimban találkozok velük... Rémes érzés, hogy már nincsenek itt mellettem. Nem érzem anya jó éjt puszijait, apa mély és komoly hangját és ami a legjobban hiányzik, az a szeretetük. Persze tudom, Jessicáék is nagyon szeretnek és ők most a családom, de az nem olyan, mint amikor az igazi szüleid vannak melletted és nevelnek. Nekem ez kimarad... Helyette kaptam egy beteg őrzőt, egy új barátot, egy volt barátot és egy természetfölötti lényt. Ha majd önéletrajzot kell csinálnom, mit fogok írni? A hibbant családom mind fiatal suhanc? Elvitetnek a gyámüggyel, ha megismerik őket! 

- Bejöhetek? - lépett be Tony. 

- Már bejöttél. - nevettem el magam. 

- Minden oké? 

- Nem annyira... Nem akarok folyton költözni és megváltoztatni a nevemet. Még nem ismersz annyira, hogy tudd, mennyi mindenen mentem keresztül. Annyit elmondtam, hogy a szüleim meghaltak, de semmi többet és nem is akarok róla beszélni... 17 éves vagyok, de már fel kellett nőnöm. Pedig a bulikkal, pasikkal és az ilyen marhaságokkal kellene foglalkoznom, nem pedig egy egész királysággal! 

- Az én életem sem játék és kacagás. Én embereket öltem Beatrice... Ártatlan embereket, akik nem ártottak senkinek. Te segítettél megváltozni. Ha te nem vagy, én még most is embereket ölök... Ezért ragaszkodom hozzád ennyire. Nélküled senki vagyok. 

- Tony, te nem vagy senki! Csak rossz társaságba keveredtél. Neked nem ott van a helyed és erre az én segítségem nélkül is rájöttél volna. Nem ismerjük még egymást igazán, de én érzem, hogy ez valami jónak a kezdete. Mivel most magunkra vagyunk utalva, sokkal közelebb kerülünk majd egymáshoz. - mosolyodtam el. 

Belenéztem a szép szemeibe és tudtam, hogy meg akar csókolni. Én pedig engedtem neki... A csókja óvatos volt, lágy és meleg. Vigyázott rám, pedig nem is a szám fáj. Furcsa érzés volt vele aludnom. Általában Jessicával is mindig külön aludtunk, most pedig Tony-val alszom egy ágyban. Tévedtem, mikor azt mondtam neki nem ismer. Nagyon is ismert. Tőlem jóval elhúzódva és nekem háttal, halkan szuszogott. Egyelőre nekem így jó, megtartani a tisztességes távolságot. Később ez változni fog. Megszokom az illatát, a közeledését és rájövök majd, hogyan is kell boldognak lenni valakivel, akit szeretek. De... Majd ezt is megtanulom. 

24. Rész - Én is tudok, ha akarok!

A következő napokat elég nehéz volt átvészelni. A hátam minden egyes mozdulatnál sajogni kezdett, szóval inkább csak ültem és bámultam a falakat. Tony minden órában legalább kétszer bekente a sebeimet, pedig mondtam neki, hogy nincs szükségem rá. Dehogynem, mennyire szükségem volt... De minden nap, csak egy tubussal kaptam, szóval spórolnunk kellett. Már egy hete ülök itt, de Jessikáék még mindig nem találtak ránk. Lassan kezdünk begolyózni... Tony például tegnap, egy egérrel beszélgetett és elnevezte Cincin lovagnak. Én kevésbé voltam ilyen helyzetben... A hátamban érződő fájdalom miatt, sikerült ébernek maradnom és mindig visszarántott a valóságba. Azon gondolkoztam, vajon miért kapok ekkora büntetést... Sosem csináltam semmi rosszat és mindig teljesítettem a feladataimat. Aztán ahogy elnéztem Tonyt, rájöttem... Egy igazi hercegbe kéne szerelmesnek lennem, mint például William. Szerettem Will-t, ez természetes. De azt hiszem, ebbe az őrült Rendfenntartómba is beleszerettem... Egyszerűen csak úgy jött az egoista fejével éa belopta magát a szívembe. Pedig pár hónappal ezelőtt még a pokolra kívántam szegénykémet.

Nem sokkal később, hallottam, hogy valaki közeledik a cellánk felé.
- Tony! - súgtam neki. - Kelj fel! Jön valaki!
Tony azonnal talpra ugrott és elém állt. Kezdem azt hinni, ő lesz a hősöm Jessica után. Azt elfogadtam, hogy engem választott a korona helyett, de megbeszéltük, hogy ha párt talál magának, azonnal felhagy az őrzéssel és férjhez megy. Így is éppen eleget vigyázott már rám és sokszor ő kapott érte, nem én.
- Felség!
Bárhol felismertem volna ezt a hangot, Ines volt az.
- Ines!
Amennyire gyorsan csak tudtam, felálltam és a cellaajtóhoz mentem.
- Hála az égnek jól van! Már azt hittem, soha többet nem látom önt. Nagyon megijesztett!
Még idebentre is hallottam, hogy sír. Én is sírni kezdtem. Soha nem örültem még így senkinek, mint most neki.
- Meg fognak büntetni, ha itt találnak Ines. Mit keresel itt?
- Üzenetet hoztam Jessicától. Azt mondta, azonnal olvasd el, amint megkaptad. Most mennem kell, így is rengeteget kellett hazudnom, hogy lejöhessek ide. Viszlát felség, még találkozunk!
Ines becsúsztatott egy borítékot az ajtó alatt, Tony pedig lehajolt érte és a kezembe adta. Felbontottam és olvasni kezdtem.
Szia cicám! 
Gondolom most a pokolra kívánsz és lehordasz mindennek, mert azt hiszed nem jöttem utánad. Hát ennyire nem ismersz pici? Már lassan egy hete itt gürizek az erdőben és felmérem a terepet. Mielőtt kérdezősködni kezdenél, igen, William és Any is itt vannak velem. Any éjjelente felrepül és körülnéz, megnézi hol juthatnánk be hozzád és, hogy merre vannak őrök. Tudom mire gondolsz és igen, már én is tudok az angyalos dologról. William térképet rajzol a palotáról, minden egyes pontot lerajzol. Utána pedig megbeszéljünk, mit kezdjünk veled. Komolyan mondom, ha bunkó lennék, már régen itthagytalak volna, de hát te is tudod mennyire cuki vagyok. Egyébként... Láttuk a tévében a vesszőzésed... Abban a pillanatban pakoltunk és indultunk is. El tudom képzelni, mennyire fájhat, de te erős lány vagy Beatrice és tudom, hogy képes vagy átvészelni ezt az időt. Ha van valaki aki igazán tudja kezelni a fájdalmat, az te vagy. Még nálam is jobban tudod, hogy milyen az igazi fájdalom. Kit áltatok... Mindenkinél jobban tudod. Ne haragudj, de még pár napig eltarthat ez az egész, az is lehet, hogy egy hétig. Ha még kibírjátok ott egy darabig, akkor csak nyugodjatok meg és várjatok. Ha viszont nem akartok ott maradni... Teljesítheted az utolsó feladatot a Képzőn. A feladat neve "Hogyan kell kitörnie a palotából egy amatőr hercegnőnek?" Persze te már királynő vagy, úgyhogy neked ez gyerekjáték lesz drága Beatrice. 
Drága őrződ: Jessica
A levél után úgy döntöttem, hogy megszabadulok a kíntól és a bezártságtól. Nem akartam itt maradni még egy hétig és bámulni a szürke falakat és Tony-t, ahogy megbolondul.
- Tony, még ma éjjel elmegyünk innen. - jelentettem ki határozottan.
- Szó sem lehet róla. Még nem gyógyultak be a sebeid! Újra szét is nyílhatnak Bea.
- Nem érdekel! Inkább fekszek otthon négy fal között, mint itt!
- Az oké... De mégis hogyan szeretnél elmenni innen!?

Hajnali három körül járhatott, mikor elkezdtem kiabálni. Ez is a terv része volt, ami az én drága Rendfenntartómnak a fejéből pattant ki! Egy őr rontott be a cellaajtón. Tony ekkor mögé ugrott és fejbe verte egy vázával. Kikaptam gyorsan az őr zsebéből a kinti ajtó kulcsát és már szaladtunk is. Ordítani tudtam volna és sírni, annyira fájt a hátam. Azt hiszem egy sebem szét is nyílt, mert újból éreztem a hátamon csorgó vörös vért. Borzalmas érzés volt... A folyosón három őrzőbe botlottunk, de velük Tony könnyen elbánt, még a kisujjamat sem kellett megmozdítanom. Még mindig annyira ismertem a palotát, mint a tenyeremet, így könnyen kijutottunk az aulába, ahol már hatan voltak őrségben. Be kellett segítenem Tonynak... És mit ne mondjak, nagyon örültem, mikor az egyik őr a hátamhoz ért. Akkorát ütöttem neki lány létemre, hogy szerintem egy darabig nem kel fel. A cél már csak az udvar volt. Ha oda kijutunk élve, semmi sem tart vissza minket a szabadságtól. Ugyanis ha jól tudom, ma este Grower volt őrségben, aki el fog engedni minket. Végigfutottunk a főfolyosón és megláttuk a kaput. Ketten őrizték, de mind a kettő aludt, szóval ismételten könnyen kijutottunk. Friss levegő és virágillat csapta meg az orromat. Már el is felejtettem, hogy tavasz van. Megkönnyebbülés volt visszatérni a kinti világba. Már éppen kezdtem örülni, mikor két őr szaladni kezdett felénk. Elegem lett... Felkaptam a földről egy vasdarabot és levertem őket.

- Basszus Beatrice, te aztán tudsz ha akarsz! - sétált oda hozzám Jess két nagy táskával.
- Ninjázni akartatok? - néztem rá a boci szemeimmel.
- Egyszer mindent ki kell próbálni nem?
Az utolsó pillanatban az egyik őr megragadott a hátamnál fogva és az utolsó dolog amire emlékszem, hogy Tony elkap, nehogy beverjem a fejem a földbe. Aztán elájultam.

23. Rész - Pokoli fájdalom.

Az egész palota kint várt rám az udvaron. Volt, aki sajnálkozó pillantásokat vetett rám, de volt, aki csak nevetett az egészen. Kedvem lett volna betörni az orrát! Órákra voltunk az otthonunktól, senki sem érne ide, hogy megmentsen, Tonyt pedig visszazárták a cellába, szóval ezt nekem kellett végigcsinálnom, egyedül. Ismerősöket kerestem, egy arcot, amit bámulhatok a vesszőzés közben... Kettőt is találtam. Grower és Ines ott álltak egymás mellet és fogták egymás kezét. Akkor értettem meg, a drága szobalányom miért nem akarja elhagyni a palotát. A fő oka annak, hogy maradni akart, nem is én voltam. Olyan hülye vagyok, hogy nem figyeltem oda rá jobban és sosem kérdeztem meg tőle ilyen dolgokat. Vetettem feléjük egy széles mosolyt és ők is megpróbálták, de nem nagy sikerrel... Azon is elgondolkoztam, hol lehetnek a hercegnők a Képzőről. Őket miért nrm vonszolták le? Mindegy, inkább jobb, hogy nem láttak... Egyedül én vagyok boldog ezen a napon? Persze, eléggé morbid, hogy a vesszőzésemkor boldog vagyok, de sírnom kéne? Anya mindig azt mondogatta "Lányom, mindig mosolyogj. Még ha sírni akarsz is, különben gyengének hisznek. Te pedig erős vagy! Mosolyogni kell, mert az élet túl drága ahoz, hogy sírni lássanak." Azóta, mindig mosolygok. Na, ezért is hiányzik anya. Ő segítene...
- Mit vigyorog? Olyan viccesnek találja ezt, Beatrice királynő? - kérdezte az egyik fekete kabátos pasi.
- Tulajdonképpen, igen! Itt van a népem, a nap süt, a madarak énekelnek. Sírnom kellene?
- Maga nem komplett... Ugye felfogta, hová visszük?
- Maga teljesen hülyének néz? Hát persze, hogy tudom! Lemehetne már ez a kóceráj kicsit gyorsabban? Éhes vagyok!
A pasi csak a fejét csóválta, de láttam, hogy majdnem elnevette magát. Felvezettek egy rozoga színpadra és kikötöztek egy oszlophoz. Nagyon jól éreztem magam mindaddig, amég meg nem láttam egy kislányt, ahogy engem bámul és sír... Körülnéztem és a népem több mint harmada sírt. Már megértem, miért mondta anya mindig, hogy erősnek kell maradnom.
- Mint azt mindenki tudja... - kezdett bele a kígyó. - A királynétok bűnt követett el!
- Levettem a tiarámat, vagy mi? - kérdeztem tőle flegmán.
Mérgesen rámnézett, aztán visszafordult a néphez.
- A büntetése húsz vesszőzés a hátára!
Nem tudom, mi volt megalázóbb... Az, hogy le kellett vennem a pólómat, vagy, hogy most a népem megszemlélhet. Hála az égnek voltak annyira "kedvesek", hogy háttal lehettem a népemnek.
- Kezdheti Fred! Vigyázzanak emberek, ilyen, ha valaki megszegi a törvényt!
A maszkos férfi belemártotta a vízbe a vesszőt, aztán suhintott párat a levegőben. A következő csapás, már az én hátamat érte. Iszonyatosan égetett, csípett és rettentően fájt, de az arcom meg se rezzent. Becsuktam a szememet és próbáltam valami szépre gondolni, nem pedig a hátamon csorgó meleg vérre.
- Három!
Még csak háromnál jártunk, de már most azt éreztem, az életemnek annyi. Mi lesz, ha valakivel le akarok feküdni... Ezek a sebek, életem végéig ott maradnak és nem szabadulok tőlük, akármennyire kenegetem őket krémmel. Legalább ha majd gyerekem születik, elmesélhetem neki, hogy az anyja mennyit küzdött a királyságért és, hogy ez mennyi fájdalommal is járt.
- Húsz!
Csak miután kimondták a számot, akkor jöttem rá, hogy vége. Az izzadság és a vér összekeveredett a hátamon, amitől csak még jobban csípett és égetett. A hajam a homlokomhoz tapadt és kapkodram a levegőt, de még mindig nem kiabáltam. Leszedték rólam a kötelet és lassa visszahúzták rám a pólómat, mivel magamnak képtelen lettem volna megtenni. Annyira fajt a hátam, hogy egy pillanat választott el attól, hogy sírni kezdjek, de még mindig nem. Nem tudtam teljesen felegyenesedni, szóval görnyedten és csapzottan kísértek vissza a cellámba. Tony már oda-vissza járkálva várt engem és amint beléptem, azonnal átölelt. Most engedtem igazán a fájdalomnak... Hatalmasak kiáltottám és sírni kezdtem. Jól bírtam a fájdalmat, de ez amit most kaptam, több volt annál. Tony kérdések nélkül cselekedett. Leraktak nekünk az ágyra egy dobozt ami tele volt fájdalomcsillapítóval, kenőcsökkel és fáslival. Mindent szépen kipakolt a dobozból, majd lekapta rólam a pólóm és még csak egy pillanatra sem állt meg, hogy megbámuljon, azonnal a sebeimmel kezdett el foglalkozni.

Az utóbbi két órát végig sírtam és ordítottam, szóval kellemes érzés. Semmit nem csinálhatok szinte, mert ülni, állni és nekitámaszkodni valaminek is túlságosan fáj.
- Nem tudom, mire a jó ez a sok vita és kínzás! - bosszankodott Tony. - Elegem van, el akarok menni innen, amint jobban leszel.
- Hát... - nyöszörögtem. - Akkor még várhatsz, jó sokat, uvyanis ez nem fog egyhamar begyógyulni, akármennyit foglalkozunk vele Tony. Inesnek is van, csak neki a kezén. Még azóta is ott vannak a nyomai.
- És még azt mondják, nem vagy jó királynő! Ők meg se mozdítják a seggüket, még te halálra gürized magad ebben a pöcegödörben, összezárva velem.
- Élvezném is a helyzetet, ha nem akarna még a hús is lejönni a hátamról.
Odasétáltam hozzá ahogy csak tudtam és lágy csókot nyomtam a szájára.
- Tudom, hogy eleinte rosszul indultak köztünk a dolgok, ennek ellenére te itt vagy nekem Tony és nem hagysz magamra. Bármikor megszökgetnél, de te velem maradsz és vársz... Miért? - simítottam meg az arcát.
- Mert túlságosan szeretlek ahhoz, hogy elmenjek...

22. Rész - Megerősödtem.

Odafelé az úton végig nyugodtan és büszkén ültem a két Rendfenntartó mellett. Engem nem fog megijeszteni pár feketébe öltözött fickó. Bekötött szemmel voltunk az autóban Tonyval, de összefonva ujjainkat, sokkal jobban éreztem magam. Keze melegsége megnyugtatott. Fogalmam sem volt arról, hogy merre tartunk, ami kicsit felzaklatott.
- Drága Beatrice királynő! - szólt hozzám valaki.
Nem volt kedvem beszélni senkivel, főleg nem ilyen emberekkel.
- Csak a szemét kötöttük be, nem a fülét.
- Bárki is maga, fogja be! Nincs joga megszólítani engem, csak ha én azt mondom! - vágtam vissza.
Kezdtem dühös lenni. Ezek az emberek direkt ki akartak készíteni.
- Ugyan már Beatrice, nem vagy még királyő és ha rajtam múlik sem leszel az, szóval jobb ha te mutatsz több tiszteletet.
Ekkor levették a fejemről a kendőt és szemtől-szemben találtam magam a nagyapámmal. Nem hittem a szememnek. Pont a nagyapám? Azt tudtam, hogy utál minket, de ennyire? A saját unokáját elrabolja.
- Nagyapa. Örülök, hogy újra látlak. - húztam el a számat.
- Legalább te örömet lelsz ebben a találkozásban. - mosolyodott el gúnyosan. - Nem lelkizni akarok. Tisztázni szeretnék veled dolgokat. Amikor a tudtomra jutott, hogy te leszel a királynő, intézkednem kellett és hát sajnos be kellett vetnem néhány rosszabb embereket is. Tony volt az egyik, aki azonban eléggé rosszul teljesítette a munkáját. - pillantott Tonyra. - Szóval nekem kellett, hogy elhurcoljalak. Ilyen az élet.
Tonyra néztem. Tényleg felhagyott a munkájával és mindezt miattam. Csak miattam. Most kezdtem csak megérteni, hogy milyen is legbelülről. Akár meg is ölhetik, de ő miattam kockáztatta az életét.

Egy cellába zártak be minket, legalább ennyit meghagytak nekem. Tony a fejét fogva dőlt neki a falnak, én pedig az ágy mellett álltam és őt bámultam. Nem mintha Tony annyira szomorú lett volna, inkább csak fáradt volt. Mikor felnézett rám, szélesen elmosolyodott.

Hihetetlen volt, hogy még ilyenkor is meg tudja tartani a boldogságot és adni belőle nekem. Szó szerint lenyűgözött. Igaz egy szót sem szólt (és ennek nagyon is hálás voltam), de ezek a mosolyok azok, amikért élek. Eleinte azt hittem, ha visszamegyek a palotába, minden jó lesz és gondok nélkül átvehetem majd a trónt. Hogy lehettem ekkora hülye... Annyira el voltam foglalva saját magammal, hogy nem vettem észre mi folyik körülöttem. Néha el kéne gondolkoznom azon, hogy mi is igazán fontos. 

Már órák óta csöndesen kuporogtunk a cellánkban, egy szót sem szólva egymáshoz. Bevallom, kicsit zavart, mivel én egy percre se nagyon tudom befogni a számat. Jessicáéknak remélhetőleg feltűnik majd, hogy eltűntünk. Remélem... 

- Fülsiketítő ez a csend, nem gondolod Bea? - szólalt meg Tony. 

- Hát... Eddig még nem volt az. Elrontottad. - mosolyodtam el. 

- Oh, sajnálom. De annyira unatkozom! - énekelte. 

- Ne, inkább ne, mindenkinek jobb lesz így! - fogtam meg a fejem. 

Megköszörülte a torkát és még hangosabban elkezdett énekelni. 

- "Oh, Brazrice királynő.

Kinek szeme színé elbűvölő.

Olyan, akár a csokis fánk, gyerünk gyorsan, együk meg hát!"

Tudom, teljes mértékben illetlenség volt tőlem, most nevetni. Hiszen lehet, hogy sosem szabadulunk innen, mégis olyan vidám vagyok. De ezt nem lehetett kibírni fapofával. Az az arckifejezés és átélés... Rengetegszer szerenádoztak nekem és írtak dalt, de ennyire szívhez szólót még soha. 

- Miért nem hagytál fel hamarabb a munkáddal? Inkább lettél volna énekes! 

- Köszönöm felség. - hajolt meg előttem. - De inkább harcolok tovább az ön kegyeiért és lemondok karrieremről önért. 

Nem kellett volna, hogy érdekeljen amit mond, de nagyon boldog lettem tőle. Sosem hittem volna, hogy egyszer pont Tony társaságára fogok vágyni. Ráadásul annyira édes volt, mikor megpróbált komoly lenni. A szívem azt súgta, csodás társ lenne belőle a nehéz napjaimon a királyságnál... 

Másnap reggel arra keltünk, hogy ütik a cellánk ajtaját. Tony és én a kicsike ágyunkon kuporogtunk szorosan egymás mellett. 

- Jöjjenek, a főnök beszélni kíván önökkel. 

Egy ismeretlen férfi állt előttünk, még sosem láttam, de gondolom a nagyapám egyik talpnyalója lehet. Felvezetett minket a fogdából, végig a betonlépcsőn, a második emeletre. Tony mögöttem baktatott vidáman fütyörészve. Úgy látszik, őt nem nagyon érdekli hol, csak együtt lehessen velem. Pont azon agyaltam, hogyan juthatunk innen ki minél hamarabb. Jessicáék biztos elindultak megkeresni, de honnan tudhatnák, hol vagyunk. Így más választásom nem nagyon maradt, nekem kellett elintézni az egészet, megint. Megálltunk nagyapám irodája előtt, aztán az őr felém fordult. 

- Felség, szeretném ha most hinne nekem. 

Szinte suttogta a szavakat. 

- Nem akarom, hogy önnek bármi baja essen. A parancsot teljesítenem kell, hiszen ez a munkám, de amint tehetem, kiszabadítom felségedet innen, a suhanc barátjával együtt. 

- Hé! - szólt közbe Tony. - Itt dolgoztam, régebb óta voltam ott mint te! 

A pasas vagy nem figyelt Tonyra, vagy csak nem is érdekelte. 

- A lényeg ha bemennek, kérem legyenek komolyak és tegyenek úgy, mintha félnének. És menjenek be kézenfogva, úgy sokkal hatásosabb. Ne mutassák, mennyire bátrak, különben olyat fog tenni, amit még képzelni se mernének... Ha ez menni fog, akkor hamar vissza is küldi önöket a cellába. 

- Köszönjük amm...

- Hívjon csak Richard-nak. - kacsintott rám. 

Bólintottam, hogy nyithatja az ajtót és erősen megmarkoltam Tony kezét. Ujjainkat összefűzve léptünk az irodába. 

- Hűha, látom tombol a szerelem. 

Vissza akartam vágni valamivel, de az imént figyelmeztettem, hogy ne tegyem. Rájöttem, hogy ez egy teszt volt. Nem szabadott semmit mondanom. 

- Szerintem szép dolog a szerelem. - jelentettem ki.

- Hát még ha érzik is. Miért nem a herceg kezét szorongatod? - kérdezte szélesen vigyorogva. 

- Nem akarok a herceggel lenni. Tony is éppen annyira tud komoly lenni, mint William, vagy bárki más. Tudtommal a törvény szerint bárkihez hozzámehetnék. 

- Persze, hogy hozzámehetsz. De most térjünk a tárgyra. Mikor akarod a trónt? 

Felnevettem, mivel még tegnap azt mondta nem léphetek trónra. 

- Eddig nem úgy volt, hogy nem lehetek királynő? 

- Változtak a dolgok. A háttérből irányítunk, magyarán szólva te csak ülsz a kufferodon. Szóval jó lenne, ha már holnap elkezdhetnénk.

- Ugye most csak viccelsz? - tört ki belőlem a nevetés. - TE, NEKEM nem mondhatod meg, hogy mit csináljak. Nem fogok megijedni pár fekete ruhába öltözött senkitől, akik fogadjunk egy oldalnyi jelentést nem tudnak megírni hiba nélkül. - mutattam végig rajtuk. - Itt aki rossz irányba megy, az te vagy papus, meg a többi pulikutyád. Én jól végezném a dolgom. Csinálj velem amit akarsz, nem érdekel. A királynő, itt ÉN leszek és nem más. A döntéseimet pedig egyedül fogom meghozni. Megerősödtem testileg és lelkileg is. Fogd fel, a trón az enyém. Csak az enyém és nem kívánok osztoszkodni. 

- Nos, hát akkor nem maradt más választásunk, sajnálom. Hozzák a vesszőt és kössék az oszlophoz az udvarban. 

Nem mintha nagyon felzaklatta volna a dolog, nagyon nyugodtan küldött el. És akármennyire nem tudtam, milyen érzés egy vesszőzés, el tudtam képzelni mennyire fáj, de engem sem nagyon izgatott. Ha a trónról és a népemről van szó, semmi és senki nem állít meg.