15. Rész - A menekülés.

Eléggé korán kellett kelnünk a meneküléshez, de én voltam az első aki talpon volt... Mindent összepakoltam a nagy útra, mert jól tudtam, nem lesz valami könnyű. Ránéztem az órámra, ami hajnali 5-öt mutatott. Nagyot sóhajtva leültem a bőröndöm mellé. Újra itt kell hagynom a palotát, ezt nem hiszem el! A Képzőt is itt kell hagynom, pedig még csak most jöttem bele igazán. A felkelő napot figyeltem a hegyek mögül... Nem is tudom mennyi idő telhetett el, talán 1-2 óra, de nem is érdekelt. Mielőtt elmentem volna Any-ért, írtam egy gyors levelet Inesnek.
Drága Ines!
Tudom mit gondolhatsz most... De el kellett mennem innen. Nem maradhattam volna sokáig életben, nem engedték volna meg. Te is nagyon jól tudtad mi folyik körülöttem és nagyon értékelem, hogy nem szóltál róla, mindig meg akartál óvni, mert édesanyám megkért rá... Sajnálom ha fájdalmat okozom neked ezzel, de biztonságban leszek. William, Jessica és Any is velem lesz. Téged azért nem hozhattunk magunkal, mert jobbnak láttuk, ha téged nem keverünk bajba. Nem bírtam volna ki, ha valami bajod esik. Minden módját meg fogom találni annak, hogy tudjuk tartani a kapcsolatot. Szeretnélek biztonságban tudni és a palota nem az a hely... Jobban tennéd ha te meg a családod elköltöznétek jó messze. A menekülés lehet, nem old meg semmit, de egy ideig békében élhetsz. Ha egyszer Vancouverbe jössz, látogass meg mindenképp. Bízom benned és remélem, ezt a titkot rád bízhatom. Biztosan látjuk még egymást. 
Barátnőd: Beatrice.
Erős fájdalmat éreztem a mellkasomban... Szörnyű, hogy itt kell hagynom Inest. Ő mindig segített nekem, erre én itthagyom. Letöröltem egy legördült könnycseppemet, aztán elindultam Any-ért.

Szerencsémre egyetlen őrrel sem futottam össze, különben most a várbörtönben csücsülnék. Írtó izgi... Bessurantam Any szobájába, de ő még aludt. Persze, hogy aludt, hiszen nem is tud erről az egész kócerájról. Megálltam az ágya mellett és megláttam, hogy ragyog a haja... Szó szerint ragyogott!
- Any! - húztam le róla a takarót.
Először nem reagált.
- Any!
- Jaj, mi van már?
Amint kinyitotta a szemét, a ragyogás abbamaradt. Nem kérdeztem meg mi volt ez, ráérünk foglalkozni ezzel miután elmentünk innen a fenébe.
- Beszélnünk kell!
Belefúrta a fejét a párnájába és valamit dünnyögött, de isten se tudja mit.
- Nem hallak, te dinnye!
- Azt mondtam,... - emelte fel a fejét. - hagyjál lógva.
Kezdtem türelmetlen lenni. Megfogtam a lábát és lehúztam az ágyról.
- Na jó... - állt fel. - Mi a szent szar ütött beléd?
Könnyek szöktek a szemembe.
- Sajnálom, nem úgy gondoltam. - ölelt át.
- Nem miattad van... - hebegem.
- Akkor üljünk le és meséld el.
Leültünk az ágyra, Any pedig továbbra sem engedte el a kezem.
- A helyzet az, hogy most le kell lépnünk. - fogom rövidre.
- Lelépni? Hová? Miért?
- Ez egy nagyon hosszú történet Any... Az Alfák bántani akarnak minket, nem maradhatunk itt.
- Szóval itt akarsz hagyni.
Nem hallottam még ilyen szomorúnak Anyt.
- Nem, dehogy! Szó sincs arról, hogy itthagyjalak a sok tiniribivel!
Ez megmosolyogtatta, így én is erőltettem egy félmosolyt.
- Akkor csomagolhatok?
- Azt hiszem...
- Tudod, most utállak. - mondja.
- Én csak meg akarlak védeni.
- Akkor is utállak! - mosolyodik el újra.
Azt hittem, teljesen ki fog akadni. Úgy látszik, neki sem nagyon tetszik az ittlét.
Ekkor eszembe jutott, még egy hülyesége. A szobámban tanultam Jessicával a franciát, mikor meghallottuk, hogy az őrök kiabálnak. Kimentünk a folyosóra megnézni mi van és megláttuk Anyt, ahogy anyukám koronájában rohangál az őrök elől.
- Mi olyan vicces? - kérdezi.
- Ja, semmi. Csak egy régi emlék...

Pontban 7-kor találkozót beszéltünk meg az erdő szélén, szemben a palotával, de csak én és Any voltunk itt. Sikeresen kijutottunk. Pár percel később, Jessica is megjelent Will-vel. Mikor ideértek, azonnal William nyakába ugrottam. Semmi baja nem volt, hála az égnek. Jessica már nem volt ilyen szerencsés... A szeme alatt jó erőset beverhettek neki.
- Jézusom Jess... - öleltem át. - Már megint mit csináltál?
- Kihoztam a hercegedet, csak ennyi. Indulnunk kell, most! A kocsim a főüt melletti fák mögött áll, jól eltakarva.

Egy ideig futottunk, aztán mikor már biztosak voltunk benne, hogy senki sem követ minket, gyalog folytattuk az utat. Jessica és Any elől sétáltak, beszélgettek valamiről. Mi William-vel egy kicsit lemaradtunk.
- Nem lesz olyan rossz ez a távollét. - mondja. - Szerzünk valammi állást és folytatjuk az edzést.
- Szóval... Nem fogunk többet suliba járni?
- Nem engedhetjük meg magunknak most ezt. Ha ránktalálnak, nekünk végünk. Nevet is változtatnunk kell...
- Erre már felkészültem. A nevem Katelyn lesz!
- Miért pont Katelyn?
- Mert elegem van az A betűvel kezdődő nevekből! Valami eredetit akartam.

- Jogos. - mosolyodott el.
- Emberek, csipkedjétek magatokat! Így soha nem fogunk odaérni! - kiált hátra Jess.
Hírtelen William megtorpant és felvette a küzdő pózt.
- Mi a baj? - állok meg én is.
- Valaki van itt...
- Egy Rendfenttartó... - suttogja Jess.

14. Rész - Új életet...

Az ordítozásom után, beléptem a palotába és mindenki aki elhaladt mellettem, bókolt vagy meghajolt. Ennyire durva lettem volna? Szóltam az orvosoknak, hogy menjenek segíteni a lányoknak, én pedig felmentem Mrs. Urh irodájába. Lehajtott fejjel ült abban a székben, ahol a diákok szoktak ülni. Ez lenne a tisztelet...
- Mire véljem ezt? - kérdeztem.
- Felség, én...
- Semmi felség! Maga nem képez, maga öl. Rémes, ami odakint van. Mindenesetre... Folytatjuk a Királynő Képzőt, de maga nélkül. Estére már nem akarom itt látni.
Azért akartam folytatni, hogy megerősödjünk. Anyának is ment, akkor nekünk is fog. Elindultam megkeresni Growert, aki eligazított az Alfák főnökének irodája felé. Ő az egyetlen, aki tudja mit kell tenni ilyenkor. És ő volt az az egyetlen ember is, akitől féltem. Mindenki csak kígyónak hívta a szemén lévő heg miatt. Muszály volt beszélnem vele. Az ajtó előtt álltam, még Grow engedélyt kért, hogy bemehessek. Hírtelen kinyitotta az ajtót, én meg infartust kaptam.
- Jézusom Grow...
- Bocsánat felség. Bemehet.
Mély levegőt vettem, aztán beléptem az irodába. A kígyó már mosolyogva várt engem, amitől kirázott a hideg.
- Felség, milyen kellemes meglepetés. Hallottam mi történt ma, maga tényleg nem semmi.
- Köszönöm, de én csak megvédtem őket.
- Most végeznem kéne magával, amiért lázadni kezdett a palota ellen. Egy okot mondjon, miért ne öljem meg.
Ez elgondolkoztatott. Miért is ne ölhetne meg?
- Nem tudok. - húztam fel a vállam. - Maga azt hiszi, mindent megtehet, de közben még magánál is van nagyobb rangú ember, a Rendfenttartó. Aki tönkre tesz mindent és mindenkit! Ha meg akar ölni, csak rajta. Én nem hagyok több hercegnőt meghalni, csak mert önök nem csinálnak semmit! Ez addig így megy újra, újra meg újra és ki nyer? Mindig a Rendfenttartók! Elegem van a sok hülye törvényből és a képzésekből, uralkodó kell!
- Maga, tényleg nem semmi. Beismerem felség, maga tényleg tud valamit. De a Képzőt, nem hagyhatjuk abba, már nem. Abban viszont igaza van, hogy uralkodó kell, de maga? A-a. Azt hiszem, nem eléggé megfelelő erre a feladatra.
- Ugye maga csak viccel? Látta mire vagyok képes!
- Igen, láttam. A Képzőt innentől kezdve, én veszem át. Ezzel a témát lezártam. Most elmehet.
Nem tudtam elhinni... Próbáltam mindent a helyére rakni, de csak rontottam a helyzeten. Így vagy úgy, de a palota engem illet. Ha tetszik, ha nem, a királynő itt én leszek! Kinek kell ide a kígyó engedélye?
- Igen is ki fog nevezni királynővé és ezt az egész ország színe előtt fogja bejelenteni! A többiek is hazamehetnek a koronázásukra és ezt MAGA fogja elintézni! Érthető voltam, vagy meg kell ismételnem mégegyszer?
- Én mindig, mindenben segítek amiben tudok...
- Ja, én is ezt mondom, mikor kérdeznek rólad vénember.
Ezt a hangot bárhol felismertem.
- Jessica? - fordultám hátra.
- Helló felség! - kacsintott.
- Mi ez az egész? - kérdeztem.
- Tudod, a papa már azt várta mikor törsz meg végre és veszed át magadtól a trónt. Tudtuk, hogy ez be fog következni, de mi nem léphettünk Mrs. Urh felé, nem engedték volna. Apa egyébként rendes, csak muszály volt NEKED megmondani.
- Szóval, ha jól értem... Minden csak színjáték volt? Akkor minek kellett menekülni?
- Mert akik ott voltak, nem a mi Alfáink.
- A lényeg az felség... - fordult felém a kígyó. - Át kell vennie a trónt és minél hamarabb szerezni egy királyt is. Van valakije, aki esetleg....
- Oh, van neki! - nevetett Jess.
- Megtudhatnám ki a szerencsés fiatalember?
- Ashwood herceg. - nevetett fel újra Jessica.
- Remek. Holnap a Nagy teremben várunk mindenkit. Addig, pihenő van. Mindenki elmehet.

A beszélgetés után, azonnal a szobámba rohantam, hogy lepihenjek kicsit. Az ágyamon ismét egy levelet találram, de ezúttal ez nem a családomtól jött.
"Drága egyetlenem!
9-kor próbálj meg kiszökni és gyere át a szobámba, beszélni akarok veled.
Csókollak: W."
Fel is pattantam, hogy kimehessek, de Ines megelőzött.
- Hová megy felség? Ágyban a helye.
- Tudod Ines, az a helyzet....
- Menjen, majd falazok önnek. De igyekezzen!
Egy cuppanós puszit adtam Ines arcára, aztán kisurrantam a folyosóra. William szobája nem volt olyan messze, csak két folyosóval arrébb, viszont sietnem kellett, nehogy az Alfák megtaláljanak. Lassan kinyitottam Will szobájának ajtaját és beslisszoltam.
- Will?
- Itt vagyok. - suttogta.
- De hol van az az itt? - súgtam én is.
- Kövesd a hangom.
Hát ennek az egésznek az eredménye az lett, hogy kábé levertem egy dobozt és nekimentem a szekrénynek, az asztalnak és az ágynak.
- Meg fognak találni minket, ha így folytatod! Na várj, állj meg. Inkább én megyek oda.
- Több időt spórolnánk. - nevettem.
- Mondták már, hogy szerencsétlen vagy? - karolt át.
- Igen és kösz, hogy emlékeztettél.
Forró csókot nyomott a számra, amitől meg is nyugodtam. Mindig megnyugtatott a csókja. Igaz, hogy 7 évvel idősebb volt nálam, de szerelemben az nem számít. Ha valakinek ez nem tetszik, hát kövezzenek meg érte. Azt sem mondhatjuk, hogy csak arra kellek neki, mivel ha csak arra kellenék, már 6-szor nem lennék... Na mindegy, ezt a témát hanyagoljuk, jól tudja mindenki mire gondolok.
- Tudtad, hogy a királyom leszel? - kérdeztem.
- Meg tudnám szokni. - mosolyodott el. - De most nem erről akartam veled beszélni.
Leültem az ágyra mert éreztem, hogy ez hosszú lesz.
- Remélem tisztában vagy vele, hogy ha mi átvesszük a trónt, semmi nem lesz olyan, mint régen. A napjaink háromnegyede papírmunkával fog telni és egyéb más ilyen dolgokkal. Nem lesz már annyi időnk egymásra, mint eddig. Sikerült beszélnem Jessel és olyanokat mondott el, amit még én sem akartam elhinni. A kígyó nem Jessica apja, az övé már meghalt egy ideje. Megfenyegette Jesst, hogy megöli a testvérét, ha nem hazudik neked. Azt akarják az Alfák, hogy átvedd a trónt és szépen tönkre tudjanak tenni. El kell mennünk innen.
Egy percig végig kellett gondolnom, mit is mondott William. Elmenni? Megint? A Képző felénél sem tartok!
- Nem mehetünk el! A többiekkel mi lesz?
- A többieknek itt kel maradni. Semmi nem lesz velük, nyugodj meg. - fogta meg a kezem.
- Nem! - húzódtam el. - Nem hagyhatom itt Anyt...
A könnyeimmel küzködtem. Igaza volt anyának, amikor azt mondta nem állok készen rá, hogy királynő legyek. Fiatal vagyok és hiszékeny... Nem bírtam tovább visszatartani a könnyeim.
- Tudod... Egyszer az életben szeretnék csak egy lány lenni, aki csak a bulikkal, ruhákkal, fiúkkal és más ilyen dolgokkal foglalkozik, nem pedig egy palotába láncolt hercegnő... A hercegnős meséknek mi a vége, jön a herceg, megöli a gonosz sárkányt és minden tökéletes lesz. De a valóságban? Nincs sem sárkány, sem herceg. Csak a kötelesség.

William sajnálkozó arckifejezéssel hallgatta végig a kitörésemet, egy szót sem szólt. Mindig meghallgatott, még ha a kedvenc rúzsomról is beszéltem, pedig azt minden edzésem végén szóba hoztam, mert nemsokára el fog fogyni.
- Beatrice tudom, hogy az édesapád azt akarja, itt maradj, de most nem maradhatunk itt. Ha elestél? Felállsz, korona megigazít és továbbmész. Ha csak ülsz és sajnáltatod magad, azzal nem érsz el semmit. Legfeljebb annyit, hogy gyáva leszel és hisztis, bár te mindig az vagy.
- Kösz, én is szeretlek. - nevettem el magam.
- De most komolyan... Ott leszünk neked Jessica, Any és én is. Nem hagyunk magadra. Jessica pedig tudod milyen... Megver mindenkit, aki csak bántani akar téged.
- Igen, ez igaz... Jessica mondta hová megyünk?
- Vancouverbe. Ott lesz most a legbiztonságosabb.
- Szerintem ássuk el magunkat! - mosolyodtam el.
- Te meg az ötleteid... Amit el akarsz érni, eszméletlen, de az ötleteid?
Tulajdonképpen, igaza volt. Szörnyű ötleteim vannak. Egy kis idő után, Will újra megszólalt.
- Mit fogunk kezdeni magunkal Beatrice?
- Új életet.

13. Rész - A segítség Part 2.

- Arról lenne szó, hogy találtam egy levelet, amiben az állt, hogy én és William testvérek vagyunk. A családom pecsétje volt rajta, de bárki ellophatta, már nincs olyan nagy őrzés alatt apám irodája. Tudsz valami ilyesmiről? - kérdeztem aggodalommal teli arccal.
Ines elgondolkozott egy kicsit, hogy elmondja e nekem.
- Ines, kérlek. - könyörgött William.
- Miért zavarja ez önöket ennyire? - kérdezte Nes.
Elmeséltünk neki mindent a kapcsolatunkról, hogy mennyire szeretjük egymást és, hogy nem bírjuk egymás nélkül.
- Jaj, rendben... Elmondom, mit tudok. Oroszországgal sosem volt jó a kapcsolatunk régen sem. Át akarják venni a hatalmat az ország felett, ezért utálja önt ennyire Mary, Beatrice hercegnő. Azt tudom, hogy a nagyapja utálta a lányát, azaz az édesanyádat. Mikor megtudta, hogy terhes veled, azonnal lelépett és azt mondta, édesanyád felelőtlen. Nem hiszem, hogy ő hagyta volna a levelet, mivel miután elment, egy hónap után meg is halt. A múltkor mesélték a társaim, hogy Mary hercegnő elviselhetetlen. Azt vésték a fejébe, hogy ő a legnemesibb családból származik és mindenki felett uralkodnia kell
- Család alapján döntjük el, hogy ki fontos és az ilyen elcseszett emberekből lesznek az uralkodók... Szuper. Szóval azt gondolod, Mary tette?
- Nem tudom, fogalmam sincsen Lady Beatriz. De amint megtudok valamit, elmondom önöknek. Nem hinném, hogy maguk testvérek. Ott voltam a születésekor, édesanyád pedig maga előtt nem szülhetett volna senkit. Nyugodjanak meg, szerintem ez nem igaz.
Egy hálás mosollyal biccentettem Inesnek, ő pedig bókolt nekünk, aztán elhagyta a szobám.
- Látod Will? Én megmondtam! Túl cuki vagyok hozzád képest, hogy a testvéred lehessek! - mosolyodtam el.
- Ezzel nem szállok vitába. De vigyáznunk kell magunkra még...
Csak pár másodperc után esett le, hogy értette ezt a dolgot. Kínos...
- Rendben. Fogunk is.
- Beatrice, esküszöm nics annál rosszabb, mint várni anélkül, hogy tudnád mi fog történni. A képzelőerőnk kegyetlenebb, bármely olyan dolognál.
- De szeretsz engem, nem igaz? - kérdeztem.
- Tudod... A szerelem vagy van, vagy nincs. Ha nincs meg, azt tudni kell beismerni. Ha megvan, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy működjön.
- És köztünk megvan?
- Egyértelműen.

Másnap boldogan mentem le az udvarra, én voltam az első. Any is megérkezett pár perc múlva.
- Szia Bea! - ölelt át. - Hol vannak a többiek?
- Fogalmam sincs..
Elgondolkoztam, hogy biztos ide kellett e jönni, vagy csak mi vagyunk hülyék.
- Lányok, kezdhetjük a mai gyakorlatot? - kérdezte Mrs. Urh.
- Amm... Merre vannak a többiek Mrs. Urh? - kérdeztem.
- Ez egy nagyon hosszú történet... Tegnap rajtakaptuk őket, ahogyan próbáltak bemenni a testőrök szállására és gondoltuk, hogy nem beszélgetni mennek. Szóval, ma csak maguknak tartom meg a gyakorlatot, de kicsit lazítunk, így, hogy nincsenek itt a többiek, remélem nem gond. A dolguk csak az lenne, hogy újra megkerüljék az erdőt, William ott fogja várni önöket, majd ő mondja a többit. Induljanak.

Egy óra után, megérkeztünk William-hez. Mivel tudtam, hogy Any már amúgy is tudja mi van köztünk, odarohantam hozzá és megcsókoltam.
- Beatrice, attól még, hogy nincs itt senki, a tanárod vagyok. Edzeni jöttünk. - nevetett.
- Vicces, mert ha csak ti ketten lennétek itt, biztos hogy nem edzés lenne.
- csatlakozott Any is.
- Fogja vissza magát Lady Any. Lady Beatrice, magával később folytatom. - kacsintott.
Csak mosolyogni tudtam ezen.

De be kell vallanunk azt is, hogy Anynek igaza van. Ha mi ketten itt vagyunk, nem az edzésre koncentráltunk volna, hanem izé... Valami másra, az a lényeg!

Két óra után, teljesen kinyúltunk Any-vel... Az első órában bábukkal küzdöttünk és bemelegítettünk. A második óra, már nem volt ilyen könnyű. Nem csak Williamet kellet lapossá verni, hanem egymással is küzdenünk kellet a barátnőmmel. Alig mertünk egymáshoz nyúlni, de komolyan. Ha Mary lett volna előttem, na őt már annyira nem sajnálnám, de Any? Sosem bántanám. Akármennyire egy súlycsoportban voltunk, többet tudtam mint ő, Jessicának hála. Jaj, Jessica... Annyira hiányzik, hogy azt el sem tudom mondani. Growert kérdeztem meg, mi van vele és azt mondta semmi, csak nagyon kemények az edzések, keményebbek mint amit mi csinálunk. Jess ezt mind értem csinálta... Nem elég neki, hogy vigyáznia kell majd rám, mindenki az életemre fog törni ha én leszek a királynő. Nem sajnálom, mert ez az egyetlen dolog, amit nem tehetek. Szerinte a sajnálat gyengeség, szóval soha nem szabad neki mondanom, mennyire sajnálom, hogy ezt kell tennie. Persze tudom, ő választott engem, de nem tudom mivel meghálálni. Ő erre azt mondta "Már nekem az is hatalmas ajándék, hogy melletted lehetek és életben tarthatlak." De én akkor is azt éreztem, valahogyan meg kell hálálnom neki ezt az egészet. Ha kijutunk innen, nem csak az őrzőm lesz, de a tanácsadóm, a legjobb barátom, a testvérem is, bár már most is annak tekintem. Minden törvény előtt, ő lesz az, akitől a véleményt kérem, senki más.
- Rendben hölgyeim, remekül teljesítettek a mai gyakorlaton is. Holnap önöknek szünet van, a többiek fogják megcsinálni utánuk.
- Hála az égnek! - pattant fel a földről Any. - Én szerintem visszafutok, ti pedig... hát, ti pedig majd gyertek.
Egy gúnyos mosollyal elfutott, aztán én és William is elindultunk gyalog.
- Mesélj a szüleidről. - mondta Will.
- Mit kéne mesélnem?
- Milyenek voltak, kivel volt jobb kapcsolatod, ilyeneket.
- Hát... Anyukám eleinte apám szobalánya volt. Apám persze rögtön megszerette és el is vette feleségül, majd jöttem én. Anyától a magabiztosságot, a makacsságot, az erőmet és az eszemet örököltem. Apától meg az elképeztő hajamat!
William elkezdett nevetni, de ezt a fajta nevetését még nem ismertem. Aranyos volt és őszinte.
- Te aztán nem vagy semmi Bea. - nevetett fel újra. - Na és a nagyszüleid?
- A nagymamámra nem emlékszem, a nagyapa pedig... kihasználta anyámat, aztán lelépett, de ezt te is tudod.
- Úgy gondolod, hogy kihasznált?
- Néha nehéz megállapítani a különbséget a valódi szeretet között és aközött, ha valaki csak kihasznál...
Odafordultam hozzá, megcsókoltam, majd folytattam:
- De ha valami igaz, nos... Azt tudni fogod.

Lassan mi is visszaértünk a palotába. Keresni kezdtem a többieket, de sehol nem találtam őket, aztán hallottam, hogy valaki sikít. Azonnal kirohantam hátsóudvarra és megláttam a lányokat, akik a szögesdrót között kúsztak. Any-t a testőrök fogták le, mikor oda akart menni segíteni. Sam és Mary sújosan megsebesültek, ömlött a vér a kezükön. Mrs. Urh figyelte őket és aki megállt, kapott egy szép nagy ütést a vesszővel. Nem bírtam tovább... Gyorsan odafutottam a lányokhoz, még mielőtt megint végigcsinálták volna a pályát. Mrs. Urh éppen készült megütni Sam-et de én gyorsan eléálltam, így a nyakamat kapta el.
- Elég! - kiabáltam. - Azonnal fejezzék be, ez nem büntetés, ez kínzás! Ha most engem is meg akar ütni, rajta már nem érdekel, de őket hagyja békén! Nem látja mennyire szenvednek?!
- Lady Beatrice, fogja vissza magát! - kiabált rám az egyik őr.
- Nem! Ez a palota, az enyém! Én mondom meg, ki, mikor, hol és mit csinál! Megértették?
- Maga még nem királynő, csak hercegnő. - mondta Mrs. Urh.
- A szüleim meghaltak, a trón az enyém! Maguk pedig... - fotdultam az őrök felé. - Engedjék el Olaszország királynőjét mert ha nem, nagyon rossz vége lesz! Menjenek, kerítsenek orvost!
Az őrök biccentettek egyet, majd elmentek.
- Mrs. Urh kérem, magával lesz megbeszélni valóm. Fáradjon az irodájába. De most!
- Lady Beatrice...
- Magának felség! Igyekezzen, vagy nem állok jót magamért!
Mrs. Urh is visszament a palotába, én pedig odamentem a lányokhoz.
- Minden rendben lányok? Nincs senkinek nagyobb sérülése?
Mindenki csak a fejét rázta de én láttam a karcolásokat. Holnapra sokkal fájdalmasabb lesz... Mikor elindultam volna én is orvosért, Mary hangját hallottam, ahogy nekem szólt.
- Igen? - léptem oda hozzá.
Nagynehezen felállt, átölelt, majd a fülembe súgta.
- Köszönöm.

13. Rész - A segítség.

Két hét telt el a levél óta, de olyan volt, mintha már évek lennének. William és köztem egyre romlott a kapcsolat. Már nem ébredtem a csókjaira, az edzéseken csak az utasításokat mondta, semmi többet. A többi lánnyal mindig nevetgélt, nálam fapofát vágott. Szörnyű érzés volt... Úgy éreztem, kitépték a szívem egyik felét. A szobalányainkat is megkaptuk, Ines újra mellettem volt. Minden nap segített, amiben csak tudott, nagyon hálás voltam neki ezért. Egyik délután a kertben ültünk a lányokkal. Ők jókedvűen bámulták a póló nélküli testőröket, én pedig egy padon ültem, ahonnan be lehetett látni az edzőterembe. William éppen gyakorlatokat csínált, engem pedig elkapott újra az érzés, hogy ott legyek vele. Nem lehet ennek így vége!
- Szia Beatriz.
- Szia Any...
Any mindig tudta, mikor kell idejönnie hozzám. Nem tudom, hogy csinálja, de mindig tudta.
- Mi a baj? Rosszul érzed magad?
- Nem, csak... Mindennek vége.
Most nem bírtam visszafogni a könnyeimet... Muszály volt sírnom. Any szorosan átölelt, de nem kérdezte mi a bajom. Hagyta, hogy lenyugodjak aztán mikor biztos volt benne, hogy befejeztem, elhúzódott és belenézett a szemembe.
- Beatriz, ez még nem is biztos, hogy igaz! Mind a ketten szenvedtek.
- Várj... Te ezt honnan tudod?
- William tudja, hogy jó barátnők vagyunk, mindent elmondott nekem az edzésen. Folyamatosan rólad beszél, hogy mennyire gyönyörű vagy, milyen erős, makacs és kitartó. Szerintem előbb ki kellene derítenetek, mi folyik itt igazából.
- Igazad lehet... Köszönöm.
- Na menj! Beszélj vele!
Gyorsan átöleltem Anyt, aztán elindultam átvenni az edzős ruhámat.

Berontottam a terembe és megálltam a közepén, semmit nem szólva.
- Amm... Beatriz, mit keresel itt? Nektek ma nem szünet van?
- Többet akarok tanulni mint a szaladgálás. Komolyabban akarom venni az edzést. A rohanás már tök jól megy, harcolni akarok. Taníts többet, én vagyok az egyetlen hercegnő, aki nem képes normális önvédelemre, csak arra amit Jess tanított nekem.
- Neked nincsen szükséged az alapokra Beatriz. Aki el tudott bánni Melody-val a táncpárbaj után és Mary-vel az edzésemen, annak nincs szüksége rám.
- Nagyobb szükségem van rád mint képzeled...
- Beatriz...
- Ne, hallgass meg! Mielőtt eldöntenénk, hogy mi igaz és mi nem, utána kéne járni. William, én nem bírom ezt... Nem akarok távol lenni tőled. Még ha ez az egész igaz is, akkor is itt akarok lenni melletted. Ha nem is mint a feleséged, vagy mint a gyermekeink anyja, de testvérnek is jó lennék.
- Rendben... Hol kéne kezdeni a keresést?
- Hát... Azt hiszem, tudom ki segíthet. Megkaptuk a szobalányainkat és ők évek óta itt vannak, tudniuk kell. Ines segíteni fog, de vele csak este fogok találkozni. Akkor megkérdezem tőle, mit tud.
- Honnan tudod, hogy az igazad mondja? Én már lassan rajtad és Anyn kívül, senkiben sem bízom.
- Will, Ines és én együtt nőttünk fel. Ismerem őt, nekem nem hazudik. Kilenckor legyél a szobámban, akkor már az őrök is elmennek az ajtóm elől.
- Ott leszek.

Pontban kilenckor az őrök elmentek az ajtóm elől, Ines pedig mejelent William-vel.
- Felség, mi ez az egész? - kérdezte rémülten Ines.
- Semmi, nyugalom. Segítened kell és csak te tudsz.
Nes végignézett ratjunk, majd kifújta a még benttartott levegőt.
- Miben segíthetek?

12. Rész. - Az igazság.

Az etikett órám után kimentem lefutni tisztességesen az első gyakorlatot. Nem kaptam rá különösebben engedéjt, de bűntudatom volt, hogy nem futottam le. 1 óra után visszaértem a palotába és a szökőkút mellett találtam Jessicát.
- Jess... Te mi a francot csinálsz?! - kérdeztem.
- Beatrice! - ugrott a nyakamba. - Minden rendben veled?
- Persze, nagyon jól vagyok. De mit keresel itt? Az Alfák tudják, hogy itt vagy?
- Nem, de ez most nem lényeg. Emlészel Tonyra még Vegasból?
- Persze... Szexi mosoly.
- Ő is Alfa. Azért hívott el téged randizni, hogy megbizonyosodjon dolgokról. Kém volt egész idő alatt...
Hát persze... Ezért mosolyodott el, mikor majdnem kimondtam az őrzőt. Miért nem jöttem rá hamarabb?
- Valami rosszat akarnak? - fontam keresztbe a karjaim.
- Nem, hála az égnek. De térjünk át rád... Milyen a képző? Bírod?
- Mint látod, most futottam le az első gyakorlatot. A múltkor megálltam Sam-nek segíteni, ezért Mrs. Urh megbüntetett a szögesdrótok között. - mutattam a kicsit még midig piros, de már gyógyulásban lévő sebeimre.
- Szuper. Így tovább, majd küldök leveleket Grower-vel hogy hol és mikor tudunk beszélni. Addig pedig, bírd ki és légy erős! Királynő leszel, ezt soha ne feledd!
- Nem fogom. - mosolyodtam el.
Jessica még egyszer gyorsan megölelt, majd visszafutott a palotába.

Beérve az aulába, megláttam az egyik szobalányom, Ines-t. Annyira szorgoskodott, hogy még csak észre sem vette, hogy figyelem. Ez megmosolyogtatott, mert folyton ezt csinálta, mindig maximalista volt. Annyi év után, semmit sem változott. Vörös haja mint mindig, a szemébe lógott takarítás közben és dúdolgatta a kedvenc dalunkat, a Just a dream-et. Könnyekkel teli szemmel elindultam felé, aztán már ő is felnézett és teljesen ledermedt. Alig tudta elhinni, hogy újra láthat engem. Ledobta a felmosót és elindult felém. Ines-el reneteget sírtunk egymás vállán. Ha valami gond volt apáékkal, mindig ő segített megoldani. Imádom Inest.
- Hercegnő! - ölelt át. - Nem hiszem el... Tényleg maga az?
- Igen Ines, én vagyok. Hazajöttem, végleg. Soha többet nem hagyom el a palotát.
- Ajánlom is, mert nagyon sokat agódtunk érted. Már a végén azt hittük, hogy meghaltál.
- Jaj, dehogy. Hol van Ren és Vicky?
- Ren átkerült Olaszországba, Vicky pedig férjhez ment, most kint lakik a városban. Én maradtam itt egyedül.
- Oh...
Szomorú voltam, hogy az egykori szobalányaim mind elmentek. De legalább egy itt maradt nekem és Ines volt a legkedvesebb barátom közülük. Persze Vickyt és Rent is szerettem, de velük soha nem tudtam olyan kapcsolatot kialakítani, mint Ines-vel.
- Mikor választunk szobalányt? - kérdeztem.
- Ha jól tudom, holnap. De akárhogy választanának, már eldöntötték hová kerülünk.
- Ugye te hozzám jössz?!
- Igen, én hozzád megyek.
Újra átöleltem Inest és rendkívül felvidított a tudat, hogy újra remek társaságom lesz a mostani hónapokra.
- Ha megengedi Hercegnő, most mennem kell. Nagyon örülök, hogy újra itt van közöttünk. Nemsokára látjuk egymást.
Aztán bókolt egyet és visszament takarítani.

Boldogan dúdolgatva szökdécseltem fölfelé a szobámba. Egy páran hülyének nézhettek, de nem túlzottan érdekelt. A mai napom semmi nem ronthatja el. Éppen ugrottam volna az ágyamra, mikor megláttam el levelet, ismét a családunk pecsétjével. Reszketni kezdett a kezem... Újabb levelek, de az egyetlen aki  ezt kézbesíthette, Jess lehetett. Az első levelet is ő adta át. Vettem egy hatalmas levegőt, aztán feltörtem és kivettem a levelet.
Drága Beatrice!
Ezt a levelet mikor olvasod, már a Képzőn leszel, én pedig halott. Most még fogalmad sincsen, milyen élet áll előtted és azt sem, hogy milyem volt még a születésed előtt. Vannak dolgok, amiket nem mondhatok el neked, de most itt az ideje. Végig abban a hitben éltél, hogy nincsen testvéred, de van. Édesanyád és édesapád azt akarta ne tudd meg, de úgy gondoltam, jobb ha tudod. Azt hiszem emlékszel Ashwood hercegre. Ashwood király és édesanyád között, több volt mint azt gondolod. William herceg, a testvéred Beatrice. Tudom, rendkívül furcsa, de ő sem tud róla. Remélem egy napon, csodálatos királynő lesz belőled kedves unokám.
Szeretlek, nagypapa.
Levegőhöz kapkodtam... Ez nem lehet, ennek hamisnak kell lennie. William nem lehet a testvérem, ez lehetetlen! William... Ő nem a testvérem, ő a szerelmem, az életem! Hogy tudnék így ránézni most, hogy tudom mi az igazság? Szörnyen ideges lettem... Felpattantam, bevágtam magam után az ajtót és rohantam William-hez. Nem érdekelz, hogy edzése van, most amúgy is a drága, ártatlan orosz hercegnő van soron. Magyarázatot fogok követelni. Most azonnal.

Amint beértem, automatikusan félrelöktem Mary-t William elől és kisírt szemekkel bámultam az egyetlen emberre, akit valaha igazán szerettem.
- Te szajha nem látod, hogy éppen edzek?
Nem érdekelt nagyon, milyen büntetést kapok érte. Eszembe jutottak a mozdulatok, amiket Will tanított, majd levágtam Mary-t a földre.
- Nem vagyok szajha és kérlek, ne nevezz így többet.
Megvártam még ez a tuskó kimegy és William kezébe nyomtam a lapot. Elkezdte olvasni és mikor elért ahoz a részhez, rámnézett.
- Ez...
- Tudom, én is ezt mondtam.
Lehuppantam a matracra és eltakartam a szememet.
- Beatrice, mit csináljunk most?
- Nem tudom... - dünnyögtem. - Ássuk el magunkat.
- Az nem megoldás, attól még testvérek leszünk!
- Olyan rossz, hogy ezt így mondod... - biggyesztettem le a szám.
- Figyelj, ennek kicsit utána kéne járnunk. Lehet, hogy rosszul tudják. Még csak nem is hasonlítunk!
- Az öreg nem hiszem, hogy hazudott volna. Azzal nem szórakozik, ami velem történik.
- Mindenesetre, utána fogunk nézni. Addig pedig, nem vagyok hajlandó hinni egy papírnak. Szeretlek Bea, ez van. Ez igaz, mert én mondom. Így vagy úgy, de szeretni foglak.
- Ohh Wil....
Odabújtam hozzá és próbáltam visszagondolni, milyen volt így állni vele akkor, mikor még nem volt ilyen problémánk. Nem akartam elengedni... Most nem.

11. Rész. - Csak az enyém.

Tegnap még apró karcolásoknak tűntek... De most, iszonyúan gennyesek és csúnyák. Van egy olyan érzésem, Daniellának nem csak ennyi volt, mert nekem is még lett volna egy pár feladatom, csak annyira makacs vagyok, hogy bánja a halál mennyi volt még hátra, akkor sem csináltam volna meg. Kezdem hiányolni a táncot... Bár igaz, nem sokáig van már ez a komolyság. Egy hónap múlva, kezdhetjük a szabadidős tevékenységeket. Nehezen kikászálódtam az ágyamból, majd bementem a fürdőbe lefertőtleníteni a sebeimet. Edzésem lenne 10 perc múlva William-vel, de én meg a fénysebességem, 2 perc alatt leérünk. William egy matracon ült az edzőteremben és bámult a semmibe.
- Jó reggelt elvtárs, hogy vagy?
Will rámnézett, aztán vissza a semmibe.
- Amm... Minden rendben? - ültem le mellé.
- Daniella meghalt.
Egy pillanatra csak azt hittem, hogy viccel. De nem... A komoly tekintete mindent elárult. Hírtelen sírhatnékom támadt... Hiszen, még csak egy 17 éves lány volt. Györcsbe rándult a gyomrom és arra gondoltam, hogy ezt velem is megtehették volna.
- Hogy... Hogy történt?
- Tegnap a büntetésén eléggé megdolgoztatták szegényt... Nem tudtunk mit tenni, az ajtó előtt álltunk Grow testőrrel és hallgattuk, ahogyan Mrs. Urh kínozza... Próbáltuk meggyőzni, hogy ne veszítsünk el embert az első napon, de ő nem hallgatott ránk. El-t senki nem kezelhette le. Az ágyában feküdt nyöszörögve és felszökött a láza. Belehalt a fájdalomba...
Azt tudtam, hogy Mrs. Urh egy utolsó bunkó alak... De, hogy egy hercegnővel így bánjon, az azért tényleg kegyetlenség. Emlékszem, apám hátán is voltak ilyen sebek, de soha nem beszélt róla különösebben, hol szerezte őket.
- Ez kegyetlenség... Mennyit szenvedhetett szegény. Esküszöm ha én leszek a királynő, az első dolgom Mrs. Urh lesz. Majd figyeld meg!
William elmosolyodott, majd megrázta a fejét.
- Most mi van? - kérdeztem felháborodottan.
- Az, hogy mennyire magabiztos vagy. Ennyire tudod, hogy te leszel a királynő? Eddig nem akartad.
Most, hogy mondja, igaza van. Kezdem látni az uralom pozitív oldalait is, ami eléggé nagy szó.
- Hát... Egyszer valakinek át kell vennie a trónt. Tudsz valamit az őrzőkről?
- Az Alfák nagyon durvák a mostani fázisban... De úgy tudom, Jessicának semmi baja. Volt egy büntetése, de ennyi.
Örültem, hogy legalább Jess-nek nincsen baja. Nem is tudom, mi lenne velem nélküle. Igaz, most sincs mellettem de a tudat, hogy itt van a palotában, megnyugtat.
- Köszönöm, hogy mindig mindennek utána nézel elvtárs.
Puszit nyomtam az arcára, aztán felálltam.
- Nos, megyünk edzeni? - erőltettem mosolyt az arcomra.
- Persze. Menjünk.

- Tudod... Kezdem azt hinni, hogy te, nem szeretsz engem.
A padlón feküdtem és úgy éreztem magam, mint egy rehabos csiga.
- De, nagyon szeretlek. Te kérted, hogy edzünk, tessék.
- Pontosan, azt kértem edzünk, nem azt hogy taposs el.
Will felnevetett és segített felállni. Minden csontom ropogott, szerintem a vesém is a szívem helyére került.
- Tudsz nekem még valami újat mutatni? - kérdeztem.
- Hű, Beatrice. Te aztán tényleg bátor vagy. A tanároddal flörtölsz?
- Nagyon vicces vagy, de amikor a tanárom le akart fektetni, nem ezt mondta. - kacsintottam.
- Hé, te vágtad a fejemhez a pólód és kezdted el kifelé gombolni a nadrágodat! - mutatott rám.
- De elutasítottál? Nem. Ez esetben haha, nyertem a pert, kiskorú bántalmazása miatt. Én csak egy hülye tini vagyok, ne feledd.
- Jaj, persze. Ilyenkor már játsod a hülye tinit.
Odamentem hozzá és fulladozva a nevetéstől, de adtam neki egy puszit a szájára.
- Wow, emberek. Tényleg örüljetek, hogy Beatrice után mindig én vagyok. - mondta Any.
Már megint... Ezt nem hiszem el, de komolyan.
- Ba**d meg...
- Mit mondtál? - fordult vissza felém Will nevetve.
- Fogd be elvtárs, mert leütlek és eláslak valahol az erdőben!
- Nyugodjatok meg, én senkinek nem fogom elmondani, viszont magyarázatot követelek. Mi a büdös franc folyik köztetek?
És én szépen az elejéről elkezdtem magyarázni, mióta is vagyunk mi ennyire puszipajtások William-vel. Elmondtam neki mindent... Tényleg MINDENT.
- Szóval... 6 évvel öregebb pasassal kavarsz, nem tud róla senki, hülyék vagytok és látott fehérneműben?
- Komolyan, csak ezeket jegyezted meg? - kérdezte tőle Will.
- Nem, csak most a fontosabb dolgokat soroltam fel.

Az edzés után, rohantam etikett órára. Így is majdnem elkéstem. Megint a királyi családokról volt szó, amiből esküszöm már elegem van. Még kiskoromban a fejembe vésték azt is, hogy America Schreave-nek mikor nőtt ki az első foga... Komolyan mondom, nem viccelek. Mindenkiről tudni kell mindent. Akkor már elkezdtem odafigyelni, mikor a családomról volt szó.
- Az Ezequiel királyi családból mint azt midenki tudja, Beazrice Ezequiel maradt az egyetlen, aki ennek a palotának, jövőbeli királynője ha elvégzi a Képzőt.
- Elnézést Mrs. Urh, de mi van, ha én esetleg hozzámegyek William herceghez? Akkor én leszek itt a királynő, ugye?
Alig bírtam ki, hogy ne röhögjem el magam. Egy széles mosolyt, viszont megengedtem magamnak.

- Valami baj van, Lady Bearice? - kérdezte Mrs. Urh.

- Nem. De most elmondok szépen valamit itt, midenki előtt. Ez a palota, az ENYÉM. Még akkor is az enyém, ha nem az eyém és akkor is az enyém, ha az enyém. Ez a trón, ENGEM illet, senki mást. Ha hozzámész William herceghez ha nem, itt ÉN leszek a királynő miután elvégeztem a Királynő Képzőt. Ennyi lenne, köszönöm.