4. Rész - A szerelem, egy átkozott dolog az életben...

El sem tudom képzelni mi lett volna ha elkapnak. Kivágják a nyelvünket, vagy mégrosszabb... Ha el is kapnak, még mindig ott lett volna a probléma, hogy jutunk ki a palotából, ahol még több őrő van. Aha, nem lett volna gond. Jessel éppen az új sulink felé sétáltunk, mivel nem akarta halogatni a beíratkozást. Ahogy beértünk, mindenki felnézett ránk. Volt, akinek még a kaja is megakadt a torkán. Nem tudom miért néz rám így mindenki. Mi olyan szívdöglesztő bennem?! A menőnek látszó csapat az egyik asztalnál ült és rólam beszéltek. A nyomik csodálattal néztek rám.
- Jessica, komolyan ide akartál jönni?
- Igen, miért?
- Nem akarok olyan helyen lenni, ahol úgy bámulnak rám mint egy nem normális emberre.
- De te nem vagy normális ember.
Egy gúnyos mosollyal megböktem a vállát és visszanéztem a folyosóra. Egy magas pasi sétált el mellettem. Utána néztem és ő is visszafordult. A szeme már szinte fekete volt. A haja sötétbarna és eszméletlenül izmos... Egy kislánynak látszottam mellette, ami tulajdonképpen igaz is volt.
- Mit bámulsz annyira?
- Ja, semmit...
- Csak nem megtetszett valaki?- mosolyodott el Jess.
- Fogd be! - nevettem. - Most Emmmához megyünk?
- Emma igazgatónőhöz. - bólogatott.
- Nekem tökmindegy. Akkor is egy vén....
Mielőtt elmondattam volna a mondatom, már az igazgatónő irodája előtt voltunk. Az irodája teljesen fehér volt... Fehér bútorok, fehér fal. Még a tollai is fehérek voltak.
- Jessica! - ugrott Jess nyakába az igazgatónő.
Ledermedtem... Jessica őrző, de komolyan mindenki ismeri? Ráadásul nem nézett ki a csaj 21-nél többnek.
- Beatrice, bemutatom a barátnőmet, Emmát. Emma, ő itt a hercegnő.
Meghajolt előttem, majd átölelt engem is.
- Nagyon örülök önnek felség. Megtiszteltetés.
- Én is, de mi ez az egész?
- Tudod Bea, Emma is őrző volt, de lemondott mindenről, hogy tanár lehessen.
- Azt hittem nem fog menni, de most nézze hol vagyok. - mondta nekem.
Idősebb volt, de ő volt az aki több tiszteletet mutatott irántam. Nem fordítva kellene ennek lennie?
- Tudja Emma igazgatónő, nyugodtan tegezzen. Ez így nekem elég furcsa...
- Na de felség, ez a minimum.
- Azért lehetőleg a többi diák előtt ne hívd így Beatricet. Bújkálunk és nincs szükségünk most a bajokra... - mondta Jess.
Azonnali határral felvettek minket. Utálom, hogy a kisujjamat sem kell megmozdítanom.
- Mivel már elkezdődött az év, önnek hercegnő, külön órákra lesznek szükségei táncal kapcsolatban.
- Micsoda? Tánc?
Értetlen fejjel néztem Jessicára, de ő csak mosolygott.
- Igen, tánc. Az őrzője mondta, mennyire tehetséges tánc terén, viszont akkor is szüksége lesz a külön órákra. Ha ez önnek megfelel felség.
- Persze, hogy megfelel!
Kedvem lett volna megpuszilni Jess arcát, de nem veszíthetem el a fejem.
- Jöjjön be kérem William!
Ekkor belépett az ajtón ő... Aki az előbb elsétált mellettem. El sem hiszem... Most sokkal közelebbről. Megállt és elkezdett bámulni. Én csak visszafordultam az igazgatónő felé és mosolyogtam.
- Ő William Ashwood. Most végzett és megkértük maradjon itt tanárnak.
Ashwood... Az nem Admond Ashwood király rokona lehet?
- Ő fog külön órákat tartani Beatriz-nek.
- Ha gondolja, most azonnal egyeztethetünk Beatrice. - szólt oda nekem William.
A hangja mély volt és magabiztos... Kirázott tőle a hideg.

Minden termet megmutatott és utóljára a tánctermet hagyta. Egy szót sem szólt hozzám egész idő alatt, de láttam a szemem sarkából, hogy figyel engem.
- Ez az a hely, ahol tehetségek születnek Beatrice.
Beléptem a terembe és hatalmas volt. Tele képekkel a táncosokról, mindenhol tükör és balettrúd. Eszméletlen volt..
- Ez gyönyörű.
- Még mikor táncolnak is benne.
- Megmutatod? - tört ki belőlem.
Kíváncsi voltam rá... Kíváncsi voltam, hogy táncol. Tudni akartam. Először láttam az arcán, hogy nem akarja, de végül csak igent mondott. A kedvenc dalomat kapcsolta be... Ez valami jel lehet nem? Biztos. Ámulattal bámultam, ahogy minden lépésbe beleviszi az érzelmet. Csodálatos...

El tudtam volna nézni egész nap. Már szinte szokatlanul bámultam és valószínűleg észrevette, mert kikapcsolta a zenét és indulatosan elindult felém.
- Beatrice, most te mutasd meg mit tudsz!
- Én? De hát... Egyedül?
- Nem, velem.
Elállt a lélegzetem. Vele táncolni, ilyen érzelem teli táncot?
- Rendben. Táncolok veled. - mosolyodtam el.
Hihetetlen mennyi érzés kavargott bennem. Nem tudtam megszólalni csak követtem. Bekapcsolt egy romantikus zenét és minden ment magától.

Hiheteteln, mennyire gyengéden csinált mindent. Az érintései, a mozdulatok. Nagyon sokat táncoltam kisebb koromban. Megvan az eredménye. A tánc az életem része. Mikor véget ért a zene, olyan közel állt hozzám, hogy azt hittem megcsókol, de rájöttem, hogy ez csak színészet. Legalábbis, remélem az volt.
- Csodálatos vagy Beatrice. Ezt hogy csináltad?
- Nem.. Nem tudom. Csak jött.
- Egyszerűen profi voltál. Én táncolok így most... Akkor te hogy?
- Valahogy bennem van...
Eddig annyira közömbös volt... úgy nézett rám mint egy gyerekre, de most, mint a példaképére.
- Holnap reggel 8-kor itt találkozunk.
- Rendben elvtárs.
- Hogy mi?
- Bocsánat, tanárúr.
Megállt az ajtóban, elgondolkozott, majd rám nézett.
- Az elvtárs jobban tetszik.