Újabb rémálomra keltem... Szaporán vettem a levegőt miközben felültem és végiggondoltam, mit is álmodtam. Természetesen a palotában voltam, a gyönyörű "Királyné leszek" ruhámban. Vörös volt és néhol egy kis fekete árnyalattal. A terem felé sétáltam, ahová apám legjobb barátjának a fia, Eric Adams herceg kísért. A szüleim pár hónapja haltak meg. Anyukám egy gyönyörű és sugárzó hölgy volt. Egy szegény családból származott, de az apám, Luis Ezequiel azonnal beleszeretett. Az anyukám először szobalányként dolgozott a palotában, de végül apám csak megkedvelte. Ilyen a szerelem... Nem mi választjuk meg, kibe leszünk szerelmesek. Visszatérve... Ezreken álltak a teremben és jól tudtam, mindenki azt várja el, hogy a kötelességem teljesítsem. Amire még nem vagyok képes. Bár 17 éves vagyok, jól tudom, hogy nem vagyok alkalmas királynőnek. Más választásom azonban nem nagyon volt... A szüleim meghaltak és testvérem sem született. Én voltam az egyetlen, aki átvehette a trónt, de nemet mondtam. Az volt a leghelyesebb megoldás, ha elszökök, így hát a legjobb barátnőmmel, Jessica Adamsel (Aki egyébként Eric herceg testvére) keltem útra. Ha akrtam volna, ha nem, akkor is velem akart jönni. Elsősorban mert az őrzőm volt. Kapott választási lehetőséget, de ő mindenképpen ragaszkodott hozzám. Pedig hercegnő lehetett volna... De persze ha nem lennének választási lehetőségeink, nem lenne értelme az életnek sem. Ezt még kisebb koromban vésték a fejembe a tanáraim. Jelenleg Vegasban húztuk meg magunkat, mert sok az ember és el tudunk vegyülni. Milyen udvariatlan vagyok, még a nevemet sem árultam el... A nevem Beatrice Ezequiel hercegnő, vagyis... már csak Beatrice Ezequiel. Normális tinilány, de természetesen olyan nem létezik.
- Beatrice minden rendben? - rontott be a szobámba Jess, aki egyértelműen valami katonasági támadásra számított.
- Igen Jess, nyugodj meg kérlek. Nem aludtam valami jól, ennyi az egész.
Láttam rajta, hogy kicsit megkönnyebbül, de azért még mindig készen állt a váratlan meglepetésre, mint mindig.
- Megintt a rossz álmok... Ezúttal mi? - ült le mellém az ágyra.
- Mint mindig... Elvárták tőlem, hogy királynő legyek.
Elfordította a fejét és káromkodott valamit spanyolul, aztán visszafordult.
- Ameddig én itt vagyok neked Bea, addig nyugodtan kialudhatod magad. Megvédelek. Nem engedem meg, hogy bármi bajod essék!
- Így is eleget teszel értem minden áldott nap. Folyamatosan meg akarsz védeni mindenkitől.
- Ez nem is igaz!
- Nem? Emlékszel mikor el akartam menni a plázába pár új holmiért?
Bólintással jelezte, hogy emlékszik.
- Nos... Egy nő szórólapot akart adni, de te elém álltál és majdnem lekevertél neki egy szép nagyot.
Lehajtotta a fejét, de még így is láttam, hogy mosolyog, amitől nekem is mosolyoghatnékom támadt.
- Tudod.. Tényleg nincs mitől félned. - fogta meg a kezem. - Semmi baj nem lesz! Most pedig aludj.
Felpattant, egy légpuszit küldött felém az ajtóból, végül becsukta.
Tudom, hogy Jessica vigyáz rám és nem engedi, hogy bármi bajom essen, de ez az este nem az enyém volt. Csak forgolódtam és forgolódtam. Mire feladtam a próbálkozással, már hajnali 1 volt. Remek... Majd holnap magyarázkodhatok Jessnek, miért vannak táskák a szemem alatt. Odasétáltam az ablakomhoz, leültem és elkezdtem tanulmányozni az eget. Mikor még a palotában éltem eléggé gyakran tettem ezt apával és anyával. Mindig kerestük a hibákat a csillagokban, de sosem találtuk. -"Egyszerűen tökéletesek." - hangzott visza apukám szava a fejemben. Nem tudtam megállni, hogy ne sírjam el magam. Szörnyen fájt az elvesztésük... A haláluk előtt pár héttel anya azt mondta nekem, hogy szeret engem és tudja, hogy egy nap majd készenállok, de most még nem. Ezt én is nagyon jól tudtam... Apa szerint, képes voltam rá. Szerinte bátor voltam, gyönyörű és együttérző, ami mindig a legfontosabbnak számított neki, de természetesen csak utánam. Mindig azt mondogatta "Lányom, tegyél bármilyen hülyeséget, én mindig büszke leszek rád." Tudtam, hogy kicsit haragszik most rám amiért megszöktem, de ő is nagyon jól tudja szerintem még odafent is, hogy nem volt más választásom. Apa tanácsadóiban mindig volt valami hiba... Az elején még apukám rá nem jött, úgy irányították mint egy bábot. Én nem vagyok elég éredt ahoz, hogy ezt észrevegyem. Tönkretettem volna mindent és az uralkodást is átvették volna az ország felett. Most fogalmam sincs róla mi folyik a palotában... Csak azt tudtam, hogy nem valami fényesen. Nagyon sok pletykát hallok a városban, de sosem tudom, hogy elhihetem e őket, vagy sem. Mindenesetre, meggyőződöm róla, amint eléggé felnőttem a feladathoz. Jess szerint be kéne illeszkednünk, ezért beíratott minket egy suliba. Fogalmam sincs mire jó ez, de ha szerinte jót tesz nekem, akkor belemegyek. Megbízom benne és tudom, hogy mindig a legjobbat adja. Sosem kellett még benne cslódnom és remélem nem is fogok. Ő maradt számomra az egyetlen. Az egyetlen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése