21. Rész - Viszlát szabad világ.

Másnap reggelinél eléggé kínos volt a helyzet. Most, hogy tudom Any angyal, ráadásul William angyala. Sosem hittem az ilyen dolgokban, erre most itt ül mellettem egy. William egész végig engem bámult, ami csak még nehezebbé tette a reggelit... Azon gondolkoztam, hogy felállok és a szobámban folytatom. De még mielőtt felállhattam volna, Tony megszólalt.
- Hé, Beatrice. Mi lenne, ha ma elmennénk valahová?
- Nem is tudom...
- Mondjuk mozi, vacsora, akármi. Kérlek.
- Nem hallottad, hogy nem akar menni? - szólt közbe Will is.
- Te ne szólj bele, hová és kivel megyek! - néztem rá. - Majd én eldöntöm mit akarok, neked semmi közöd hozzá!
A légkör egyre feszültebb lett köztem és Will között. Csak bámultam rá és szívem szerint kedvem lett volna szétszedni a puszta kezemmel.
- Beatrice Ezequiel, kicsit több tiszteletet a jövendőbeli férjed iránt! - kiabálta a nénikém.
- William Ashwood, nem a jövendőbeli férjem! - csaptam az asztalra. - Eleinte azt hittem, az. De már én ezt nem akarom! Nincs szüksegem hercegre a boldogsághoz! Mi van, ha én nem erre vágyom? Akkor mi van?
- Át kell venned a trónt Beatriz!
- Tudom! De mi van, ha én ezt nem vele akarom megtenni? - böktem William felé.
- Ki más lenne erre alkalmasabb? Sokkal nagyobb előnyöd lenne.
Nem érdekelt, mit magyaráz nekem Gertrude nénikém. A szavaimat Will-hez készültem intézni, így áthajoltam az asztal fölött, hogy eléggé közel lehessek hozzá.
- A nevem Beatrice Ezequiel. Az én hatalmam senkiéhez sem fogható.
Szinte csak súgtam a szavakat, de látva William szemében a tüzet, biztos voltam abban, hogy hallotta.

A szobámban kerestem vigaszt a gondjaim elől, biztos vagyok benne, hogy most Any is haragszik rám. Viszont amit mondtam, azt komolyan is gondoltam. Nincs szükségem William-re ahoz, hogy boldog lehessek. Attól mert ő herceg, nem jelenti azt, hogy őt is kell választanom.
- Bea... - dugta be a fejét Tony. - Bejöhetek?
- Gyere csak...
- Hogy érzed magad?
- Soha jobban... Gyűlölöm ezt az egészet. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, miért kellene a herceget választanom.
- Miért rád szállt a trón?
- Mert William nem tudta felvállalni, szóval nem akartak megfosztani a lehetőségtől, csak mert két formás mell tulajdonosa vagyok. Egyébként generációkkal ezelőtt még férfinek kellett volna átvennie, de már az enyém. És nem adom senkinek. Amint lezártuk ezt a Rendfenntartós témát, már megyek is vissza elfoglalni a helyemet.
- Szeretem mikor ennyire magabiztos vagy. - mosolyodott el.
- Mit szólnál hozzá, ha elmennénk valahová? - kérdeztem. - Nézzük meg azt az új filmet.
- Azt szólnám, hogy remek ötlet.

Egy órával később már a tükör előtt nézegettem magam, hogy minden rendben van e rajtam. Kivételesen most nagyon jól akartam kinézni. Mikor kopogtak az ajtómon, azt hittem Tony az, de aztán Jessica dugta be a fejét.
- Szia, hercegnő. Elkészültél? - vigyorodott el.
- Mint látod. - mosolyodtam el én is.
- Aztán rendesen viselkedni.
- Jaj, Jess. Nem csinálok semmi rosszat.
- Na azáert, mert különben ki is nyírnálak.
- Remek, akkor tiéd lehetne a trón és nem nekem kellene szenvednem. Mikor intézzük? - kérdeztem lelkesen.
Jessica csak a fejét csóválva távozott a szobámból, de én továbbra is mosolyogtam. Ma valahogy túl vidám voltam ahoz, hogy szomorú legyek. Persze semmi gondom nem volt a palotával, csak jelen pillanatban egyetlen egy. Az, hogy gonosz emberek laktak benne, többnyite. A népemért viszont bármit megtettem volna. A sorsuk az én kezemen szárad, még ha nem is csinálok semmit, akkor is. Minél hamarabb vissza kell térnem.
- Beatrice! - lépett be Tony. - Indulhatunk?
- Persze, menjünk.
Szépen lassan még utóljára végigmért, aztán megfogta a kezem és lehúzott a lépcsőn.

Nem igazán voltam oda a filmekért, de ez csodálatos volt, imádtam. Még étterembe is beültünk, ahol rendeltem magamnak sztéket.
- Mennyire gyönyörű vagy ma Beatrice, már szinte úgy nézel ki mint egy királynő. - jegyezte meg perverz mosollyal Tony.
- Komolyan mondom, ha még egy szót szólsz, éjszaka álmodban leborotválom a fejedet. - fenyegettem a villámmal.
- Én is imádlak.
Szerettem Tonyval lenni. Sikerült elterelnie a gondolataimat William-ről és a kötelességemről is. Mindig sikerült megnevettetnie és mellettem volt, ha rosszul éreztem magam. Kezdtem megkedvelni...
- Elnézést hölgyem, az az úr beszélni akar önnel. - lépett mellém az egyik pincér.
Ránéztem a pasasra, aki engem keresett, aztán megláttam a jelvényét. Rendfenntartó volt.
- Tony... - súgtam oda neki. - Rendfenntartók...
Tony is megnézte, nem e tévedek, vagy csak képzelődöm. De sajnos nem képzelődtem, ott állt egy Rendfenntartó és engem bámult. Elmenekülni lehetetlen lett volna, mert nem hiszem, hogy a játszópajtásai nélkül jött volna. Ők odakint várakozhattak... Csak azért nem támadt ránk, mert közösségben voltunk. Tilos megrémiszteni az embereket.
- Bea, azonnal meg kell szöknöd valahogy. Akárhogy, de ha most nem mész, véged van.
- Hogy tudnék elmenni? Mindenhol ott vannak!
És ekkor hátulról megragadott valaki és hátrakulcsolta a kezem és a Tonyét is.
- Most velem kell, hogy jöjjön felség. - súgta a fülembe. - Eléggé rossz ötlet volt megszöknie előlünk, de szép húzás. Csak a baj az, hogy ezt nem mindenki gondolja így, kedvesem.
Semmi értelme nem volt harcolni. Elkaptak. Ha megpróbáltam volna elmenni, megölnek, mert képesek rá. Hát.... Viszlát szabad világ.

20. Rész - Angyalok, igenis léteznek.

Éppen vásárlásból jöttem haza, mikor megláttam Tony-t a szobám ajtaja előtt.
- Hű... - nézett rám kirekedett szemekkel. - Úgy látszik, én vagyok a legrosszabb vigyázó. Végig azt hittem, hogy bent alszol.
Önkéntelenül is felnevettem. A palotában lett kiképezne Rendfenntartónak és ha jól tudom, tanítják az őrzést is.
- Hát... - tartottam vissza a nevetest. - Nyugodtan megnézheted, hogy bent vagyok e, senki nem tart vissza.
Félmosolyra húzta a száját, majd kifeküdt a földön.
- Én még sosem éltem ennyire normális életet. Annyira jó érzés, hogy teljesen elfelejtettem az ilyen dolgokat.
Láttam rajta, hogy kicsit cikinek tartja, de azért boldog.
- Ne is törődj vele. - hajoltam fölé. - Minden a legnagyobb rendben van egyelőre, szóval nincs miért aggódni.
A szám már csak pár centire volt az övétől és a hajam is az arcába lógott. Egy tincsemet tekergette az ujjai köré.
- Igazad lehet... - suttogta.
Mikor már majdnem megcsókoltam, megéreztem valaki jelenlétét. Hátrarántottam a fejem és megláttam William-et, villámokat szóró szemeivel. Szapora lélegzettel felálltam és ránéztem.
- Csak nem zavarok? - kérdezte komoran.
Megköszörültem a torkomat és segítségkérően Tony-ra néztem.
- De, egy kicsit. - szólalt meg Tony. - Éppen beszélgettünk.
- Hát azt láttam. A szobámba szerettem volna csak menni, de hát persze nincs olyan hely, ahol ilyen álszent embereket ne találnék.
Annyira dühös lettem, hogy alig tudtam visszafogni magam. Ökölbe szorítottam a kezem és lehunytam a szemem. Nem sok kellett hozzá, hogy lepofozzam.
- Tudod... Most nagyon szeretnélek megütni, de sza*ba nem csapok. - mosolyodtam el. - Ha pedig zavar, hogy ilyen "álszent" emberek vesznek körül, akkor menj el. És nagyon értékelném, ha tisztelettudóan beszélnél a királynőddel.
Fuldokló nevetésben tört ki.
- De hisz nem is vagy királynő. Akárhányszor felajánlották neked a trónt, elmenekültél.
- Miért? Te mi mást csináltál? - csatlakozott Jessica is. - Nagyon örülök, hogy próbálkozol beszólni másoknak, de nagyon nem megy, szóval jobb, ha bemész a szobádba és kisírod magad. - kacsintott Jess.
Hárman voltunk egy ellén, Will-nek semmi esélye nem volt. Így hát megtartva magának a megjegyzését, bevágta maga után az ajtót.
- Na, most, hogy így mindent lerendeztem, mi lenne, ha csinálnánk gofrit? Éhen halok! - mondta Jess.
- Nem is tudom... Annyira elfoglat vagyok. Megnézem a naptáram. Ráérek!

Úgy csináltam, mint akinek egy perce sincs arra, hogy idiótákkal beszélgessen. Így, hogy nem vagyok királynő, eléggé szabad minden napom. Szinte túlságosan is...

Délután vettem a fáradságot és bementem Anyhez.
- Hé, kislány. - kopogtam be.
Any az ágyon ült és fénylő haját vizsgálgatta. Kitágult szemekkel bámultam rá, már másodjára láttam így.
- Any...
Hírtelen felkapta a fejét és láttam, hogy legszívesebben elbújna, de már késő volt. Az állandó barna haja, szőke lett és sugárzott. Egyszerűen gyönyörű volt!
- Beatrice, azt hiszem ideje elmondanom valamit... - hunyta le a szemét.
Értetlenül néztem rá, mivel állítólag nem volt olyan titka, amit ne tudtam volna. Bár mostanság már egyáltalán nem beszélgetünk.
- Hát akkor mondd! - telepedtem le mellé.
- Tudom, hogy hülyének fogsz tartani és nem fogod elhinni amit most mondok, de igaz. 14 éves koromban, elkezdtem gondolkozni azon, ki is vagyok igazából. Éreztem, hogy nem csak egy trónörökös vagyok. Nem emlékezhetsz rá, de kiskoromban is szőke voltam. - mosolyodott el a régi emlékein. - Visszatérve a lénygere... Egyik délután elkezdett ragyogni a hajam. Megijedtem és azonnal anyához futottam, hogy segítsen. Ekkor elmagyarázta nekem, mi is vagyok. Akármennyire hihetetlen, félig angyal vagyok...
Idő kellett mire felfogtam, mit is mondott. Any várakozóan bámult rám, mikor röhögöm el magam. De ez egy kicsit sem volt vicces, az én részemről. Elgondolkoztam azon amit mondott és felfigyeltem pár dologra. Any gyönyörű volt, de szinte már annyira, hogy meg kellett volna büntetni érte. Mindig nagylelkű volt, segítőkész, barátságos, még a légynek se tudott volna ártani. Magas volt és magabiztos, igazi hercegnő, de volt benne még valami... Olyan természetfölötti. Belenéztem Any csillogó, mogyoróbarna szemeibe, amiből már majdnem folytak a könnyek.
- Egy kicsit sem kételkedem benned Any, de ezzel ugye most csak hülyéskedsz?
Válaszképpen csak megállt előttem, háttal nekem. Azt hittem megőrült, de mikor kinyitotta hófehér szárnyait előttem, kezdtem azt hinni, ÉN csavarodtam be.

Meg sem tudtam szólalni. Annyira csodálatos volt és hihetetlen! Eddig, sosem hittem az angyalokban... Én mindig a saját szerencsémben bíztam. Pedig itt volt mellettem végig egy angyal! Any bocsánatkérően rámézett.
- Any, ez... Eszméletlen! - nyögtem ki.
- Akkor nem haragszol?
- Miért haragudnék? - nevettem el magam. - Azért mert egy csoda vagy? Ne aggódj, előfordul ilyen. - legyintettem a kezemmel.
Fülig érő mosollyal az ölembe ugrott és szorosan átölelt, a szárnyaival együtt. Annyira puhák és szépek voltak.
- De meg kell ígérned, hogy nem mondod el ezt senkinek. Még Jessicának sem! Az angyalokat is keresik a Rendfenntartók, nem csak az elveszett hercegnéket.
- Szóval vagytok többen is idelent?
- Több ezren. - mosolyodott el.

Az egész éjszakát beszélgetéssel töltöttük. Elmesélte, hogy az anyukája találkozott egy angyallal, akiről még eleinte nem is tudta, hogy nem ember. Csak később derült ki, Any születésekor. Megnyugtatták az anyját, hogy semmi baja nem lehet tizenéves koráig, mert addig nem jönnek elő az angyali vonások. Any ugyan csak félig volt angyal, de tele volt energiával, sugárzott róla a biztonságérzet és a boldogság. Azt is elmondta, hogy a szárnyát 15 évesen sikerült elővarázsolnia, pedig egy éven át próbálkozott vele. Mikor már előjött a ragyogás is, befestették a haját barnára. De most, hogy egyre jobban erősödik, már a festék sem használ. Ezért zárkózott be folyamatosan.
- És miért vagy itt? - kérdeztem rá egy idő után.
- A mi életünk nem csak móka és kacagás. Őriznünk is kell. Feladataink vannak.
- És te tudod már, kit kell megvédened? - kérdeztem izgatottan.
- Igen, tudom... - bólogatott.
- Na és kit?
- William Ashwood-ot.
Egy pillanatra megállt bennem az ütő.
- Hogy mi? - fakadtam ki.
- Hidd el, nem én akartam, hogy így legyen. Ő is tudja, hogy angyal vagyok. Az ő őrangyala. De gondoltam, jobb ha te is tudsz róla, mivel Will és te...
- Nem, Will és én már nem vagyunk együtt. És kétlem, hogy egyáltalán együtt leszünk. - hajtottam le a fejem. - Csak bántjuk egymást és ez nem jó neki és nekem sem. Jobb, ha megtartom vele az 5 méter távolságot. Mindent elrontottam, de valahogy már Tony is idekeveredett. - tettem a kezem a szívemre. - És nem tudom kiszedni onnan.
- Beatrice, ne aggódj. Meg fog oldódni minden, majd meglátod. Lehet, hogy William őrangyala vagyok, de lehetek a tiéd is. - húzta mosolyra a száját.
- Nekem már van. - böktem a szomszéd szoba felé. - Az a tök odaát. Jessica Adamsnek lehet nincsenek szárnyai, nem természezfeletti (bár számomra az), nem tud repülni és nem mindig kedves, de nekem ő az őrangyalom. Bármi baj volt, ő mindig mellettem állt és kihúzott a bajból. Az életét is kockáztatta értem, pedig meg sem érdemeltem. Jess egy angyal és merném fogadni, ha ő is annyira próbálkozna a "szárnyaival" mint te, tuti megjelennének neki és repülni is tudna. Mindig alábecsülte magát, de szerintem ő több mint egy őrző. A testvérem, a legjobb barátom és az anyám is egyszerre.
- Nem minden amgyalnak van szárnya. - nézett rám titokzatosan.
- Akkor neked miért vannak?
- Beatrice, az életnek vannak olyan titkai, amiket mi sem fejthetünk meg.

19. Rész - Barátok és szerelmek.

Egész éjszaka a sürgősségin gubbasztottam. A szemem karikás volt, fáradt voltam. Egy kedves nővér hozott nekem takarót, ennivalót és innivalót. Nagyon izgultam Tony egészségéért. Nem is tudom mit tennék, ha meghalna. Hála istennek a műtét sikeres volt, a szívét nem sértette a golyó, viszont nem sok kellett hozzá. Jessicát hajnali egy körül végleg hazaküldtem, túlságosan is túlhajszolta magát. Ráadásul a Rendfenntartók ha elkezdenek keresni, a kórház lett volna az első számú helyszín. Nem hagyhattam, hogy a legjobb barátnőmnek baja essen. Így is elég volt az nekem, hogy őt akarták megölni! A lövések után elmentek a Renfenntartók, majd sikeresen kihívtuk a mentőket. Az orvos eléggé gyanakvóan nézett rám, féltem felismert. De Jess hála istennek elterelte a figyelmét, így minden a legnagyobb rendben ment. Szóval most itt vagyok... És itt is maradok, ameddig szükséges.

Pár óra múlva arra keltem fel, hogy Tony a hajamat cirógatja. Kirázott a hideg tőle. Megdörzsöltem a szemem, aztán homályos tekintetemmel fürkészni kezdtem. A kötés kicsit véres volt a mellkasán, de azért nem vészes.
- Jól vagy? - kérdeztem fáradtan.
Felém fordította a fejét és ő is végigmért. Kitágult pupillái jelezték, milyen látványt kelthetek. Szuper.
- Te mióta vagy itt Ezequiel?
- Amióta behoztak. - ásítottam.
- Jesszusom, te hulla fáradt vagy! Azt hittem csak azért alszol, mert korán jöttél, nem azért mert egész éjjel itt voltál! - borult ki.
- Nem vészes, voltam már eddig tovább is fent.
Kicsit megnyugtatta a dolog, de még mindig láttam, hogy rosszul érzi magát, amiért miatta maradtam itt.
- Otthon lenne a helyed. - mondta, majd felszisszent.
- Minden rendben?! - pattantam fel. - Ne szóljak a nővérnek?
- Nem szükséges, csak ha megmozdulok még fáj. Túl fogom élni. Jut eszembe... Miért maradtál?
Hát, ha ebbe most belekezdenék hosszú napokig tartana. Nem szerettem bele Tonyba, szó sem volt róla. De valamilyen szinten vonzódtam hozzá és ezt ha akartam se tudtam volna letagadni. Főleg most, hogy megismertem az igazi oldalát. Eddig nagyképű suhancnak hittem, de most már úgy gondolom egy édes piskóta. Persze csak velem...
- Gondoltam szükséged lesz valakire, aki melletted van mikor felébredsz. - motyogtam.
Tony csak a szemét forgatva mosolygott. Viszont azonnal lehervadt a szájáról, amikor meglátott egy kisebb sérülést a karomon.
- A tegnapi nap...
- Ne! Nem tehettél róla.
- Hidd el Bea, nekem is az utolsó percekben szóltak. Még csak meg sem tudtam volna akadályozni ezt az egészet. Nagyon sajnálom... Többet nem fordul ilyen elő.
Igazából, nálunk sosem voltak ilyen támadások, még mikor édesanyámék éltek. Legfeljebb akkor, mikor Jessica alkoholos filcel bajúszt rajzolt az arcomra, én meg órákon át kergettem. Hiányoztak ezek az idők...
- Én hiszem, hogy találunk valami megoldást erre a problémára. Délen van a legtöbb Rendfenntartó tábor, viszont a katonáink keleten keresgélnek. Át kéne őket telepítenünk délre és onnantól kezdve minden jó lenne!
Tony halkan felkuncogott.
- Mi a baj?
- Semmi Beatrice... Csak előtörtek a királynő ösztöneid.

Mikor már teljes mértékben meg voltam róla győződve, hogy Tony rendbejön, hazajöttem. Hulla fáradt voltam és alig vártam, hogy lefeküdhessek aludni és ki se keljek onnan legalább két napig. Beérve a nappaliba, a nénikém és Any beszélgettek. Elég ritkán volt alkalmam szót váltani Anyvel, mióta idejöttünk. Gondolom engem okolhat az egész miatt... És tulajdonképpen igaza is van. Ha én nem keverem bele magam ekkora hülyeségekbe, Any talán már a Képző végét csinálná. Tudtam, hogy el kellett hoznom onnan, különben bántották volna. Erre ő is rá fog jönni.
- Oh, szia Beatrice! - köszönt Gertrude nénikém. - Tony jobban van már?
Mielőtt válaszolhattam volna, William lépett be az ajtón. A tekintete azonnal rajtam akadt meg. Tényleg ennyire rosszul néztem volna ki?
- Bea, hallottam mi volt tegnap! Jól vagy? - fogta meg a kezem.
Ösztönösen is kirántottam a karom az övéi közül.
- Természetesen jól. - biccentettem. - Most pedig ha megbocsátjátok, felmegyek Jessicához. Szép napot nektek!

Jess az ágyán kuporgott mint egy csiga, aki a házába zárkózott. Megviselték a történtek.
- Szia pici. - ültem le mellé. - Hogy érzed magad?
- Pocsékul... - morogta. - El sem hiszem, hogy nem tudtalak volna megvédeni! Ha nincs ott az a tök pasid, mostanra talán re és én is halottak lennénk.
Egy könnycsepp gördült le az arcán. Őt nem is az zavarta, hogy talán ő meghalt volna, hanem, hogy engem nem tudott volna megvédeni.
- Jessica, ne rágódj ezen! Hála istennek, senkinek sem lett halálos baja. Tony is meg fog gyógyulni!
A tenyerébe temette az arcát, én pedig türelmesen kivártam még lenyugszik.
- Jut eszembe... - szóllt meg végül. - William azt mondta, ezek nála maradtak.
A kezembe nyomott pár fényképet, amin én és Will voltunk. Alaposan megnéztem őket, majd visszaadtam Jess-nek.
- Vidd innen! Égesd el, szakítsd szét vagy csak dobd ki! Csinálj vele, amit akarsz, csak vidd innen.
Jessica eléggé viccesnek találta a dolgot, én azonban nem.
- Egyébként hogy vagytok a sütivel? -terelte a témát.
- Tonyval csak barátok vagyunk... - jelentettem ki.
- Jaj, ugyan már! Még a halál is látja, hogy ti ketten oda vagytok egymásért! Én mondom Bea, ha így folytatod, elnyered a szívét.
- Persze! Akárhányszor meglátom vérig sértem, a fejéhez vágom még egy párszor, hogy egy disznó és közben szélesen mosolygok. Szerintem is, egy szuper terv!